Horváth Gergely, a Kultúrfitnesz műsorvezetője, egyúttal a Petőfi Rádió és a március 15-én elinduló, 16-34 éveseknek szánt Petőfi TV felelős szerkesztője terjedelmes interjút adott az Artisjus zeneipari magazinjának, a Dalszerzőnek.
A beszélgetésből kiderül többek között, hogy Horváthnak felelős szerkesztőként az a feladata, hogy
a Petőfi brand tovább erősödjön, és hogy még többekkel sikerüljön kommunikálni.
Az interjúból az is kiderül, hogy a Petőfi brand legfőbb feladata az új magyar zene propagálása, segítése lesz.
A brand megújulásának része a PetofiLive.hu felület is, ami voltaképpen összeköti a rádiót és a tévét. Példaként az Ivan & The Parazol zenekart hozta fel, akiknek az új számát a rádióban mutatják be, este a tévében premierezik a klip, majd az említett honlapon 24 órán át lesz megtekinthető a videó, addig sehol máshol.
Március 16-án bemutatjuk reggel a rádióban, a Talpra magyarban; este pedig a klipet a tévében. A műsor után pedig éjfélig exkluzívan a Petőfilive-on lesz megnézhető.
Zenészkörökben ugyanis sokszor csak akkor menő egy banda, ha a dalait a Petőfi Rádió is játssza, és ezt Horváth is így gondolja: kifejezetten büszke arra, hogy a Petőfi Rádió iránymutató a hazai könnyűzenében.
Horváth kiemeli, hogy a Petőfi TV nem zenecsatorna lesz, ennél sokkal szélesebb témakörben gondolkoznak, sőt, lesznek olyan témák is, amivel egy héten keresztül folyamatosan foglalkoznak. Ezek kifejezetten a 16-35 év közti korcsoportot érintik. Mint például
Szóba került a nagy port kavart Ossian-feldolgozás is: a Hammer Records letiltotta a dalt, azzal az indokkal, hogy ha nincs Ossian a Petőfin, Ossián-paródia se legyen. Horváth persze tudja, milyen fontos itthon a rock és a metál, ezért a fémszívűek legnagyobb örömére a Rockzóna mellett
Ennek a műsovezetője Babiczky Tibor, író, költő lesz, ő vállalkozik majd arra, hogy
értelmezze a rockhoz, különböző áramlatokhoz tapadó téveszméket, tévedéseket. Például a dalszövegekkel kapcsolatban: sátánista vagy nem sátánista.
A Petőfi TV az A38 hajóval és az Akváriummal is szorosan együttműködik, már a március 15-i indulás estéjén is lesznek élő kapcsolások. Horváth teljesen komolyan gondolja a „Nagyon ott van” szlogent. Szeretne normális, hétköznapi és közvetlen lenni, hogy a képernyőn látható világ olyan legyen,
De az A38 és az Akvárium mellett a Petőfi Tévé a nyári fesztiválokról, illetve vidéki helyszínekről is rendszeresen bejelentkezik majd, de a külföldi koncertközvetítések is tervbe vannak véve. Zárásképp hozzá tette:
Ha valaminek, akkor a dalnak tényleg az a célja, hogy minél több emberhez elérjen. Mi ezen vagyunk.