Index Vakbarát Hírportál

Polgári értelemben vett lila az MTV hírcsatornája

2015. március 15., vasárnap 12:55 | aznap frissítve

Az MTVA új hírcsatornájának arculatát Londonban tervezte Simon Jago, aki közel harminc éve foglalkozik stúdiók és virtuális díszletek tervezésévek és többek között ő tervezte a BBC World News és az arab nyelvű al-Dzsazíra arculatát is. Simon Jago szerint egyébként a dizájnt úgy alakították ki, hogy a vizuális elemek ne tereljék el a figyelmet a hírekről és a műsorvezetőkről.

A hivatalos közlemények szerint tavaly októberben adott felkérést az MTVA a munkára, és csak az alapszínt, a polgári értelemben is heteroszexuális és családbarát lilát adták meg.

A díszlet első ránézésre nem koppintás, ami nagy szó, hiszen a közszolgálati televízió rendszerváltás utáni történetében többször is megtörtént, hogy egy külföldi műsorra megtévesztésig hasonlító arculattal jelentkeztek. Az új hírcsatorna stúdióját meghatározó körök azért sokaknak ismerősek lehetnek: három-négy éve voltak divatosak a hírcsatornáknál, leginkább német híradók jelentkeztek hasonló díszletekből. Az élő események körkapcsolását vezénylő műsorvezető meg néha egy hatalmas ledfal előtt ácsorog, ez pedig egyértelműen a CNN Situation Roomját idézi, de hát ez a vizuális megoldás az elmúlt években szinte az összes hírcsatornáján feltűnt, vagyis kérem oszoljanak, nincs itt semmi látnivaló.

Az, hogy egy új hírcsatorna arculatát, hogyan határozza meg, ha az első napon a csatornát megszemélyesítő hang gügyögve meséli el, hogy mégis milyen nagyszerű emberek dolgoztak rajta, azt mindenki döntse el, miután megnézte a fél óránként leadott, zavarba ejtő kis etűdöt. Persze addig meg kell nézni a hírcsatorna ünnepi pillanatait, például, ahogy feszülten körkapcsolnak egy érdektelen futóversenyről, vagy éppen a várból, ahol több száz gyerek hajtogat papírcsákót. Érdekfeszítő.

Rovatok