Index Vakbarát Hírportál

A HírTV nem lesz szócső

2015. március 18., szerda 09:40

Fonyó Károly, a HírTv elnöke azt mondta az Indexnek, hogy a csatorna nem akar politikai termékeket becsomagolni, ők független, objektív médiát szeretnének, ami hogyha problémát észlel, arra rámutat. Fonyó hozzátette, hogy szerinte nem a "hívek" építik a polgári Magyarországot, hanem a tájékozott emberek.

Ezzel Fonyó Kövér László házelnök hétvégi beszédére célzott, Kövér elmondta, hogy mostantól a HírTV-t és a Magyar Nemzetet ellenzéknek kell tekinteni, és a saját híveket fel kell készíteni arra, hogy bárhonnan érheti őket támadás és indokolatlan bírálat. Fonyó szerint ők nem számítanak ellenzéknek, egy platformot képviselnek, de nem a napi politikai haszonelvűség mentén dolgoznának tovább, hanem ugyanazon polgári-konzervatív értékek mentén, amik alapján a csatornát alapították. 

A HírTV kedd délután tartott egy állománygyűlést, ahol elbúcsúztak a nyugdíjba vonuló Korda Judit vezérigazgatótól, akinek a helyét Pauwlik László veszi át. Pauwlik a szintén Simicska Lajoshoz köthető Hung-Ister igazgatósági tagja volt.

Fonyó szerint most a legfőbb feladata az, hogy átgondolja a sales-tevékenységet a csatornánál, célje az, hogy a mostani 1,5-2 százalékos piaci részesedés felmenjen 3-4 százalékra, ugyanis az „ügynökségek nézett csatornát szeretnének”. Fonyó azt is hozzátette, hogy a HírTV dolgozóinak a jövője évekre biztosítva van a csatorna bevételeiből és a tulajdonosi hozzájárulásból.

Hétfőn este érkezett a hír, hogy Rogán Antal állítólag a HírTV, a Magyar Nemzet bojkottjára szólította fel a Fidesz-frakció tagjait. Fonyó elmondta, hogy már érződik ennek a hatása, a csatornához érkező vendégek bizonytalanok, sőt, olyan is volt, aki lemondta a találkozót.

Rovatok