Index Vakbarát Hírportál

Kirúgták a március 15-i bénázás rendezőjét a köztévéből

2015. március 18., szerda 18:44

Ellentmondásos információink vannak Hoffman György, a Nemzeti Hírtévé első, diadalmasnak még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető napját rendező (pontosabban a műsorfolyam egy részét irányító) szakember sorsát illetően. Két forrásunk is biztosra vette, hogy Hoffmant kirúgták, de azt is siettek hozzátenni, hogy nem az elsötétült képernyő miatt (a bénázás felvétele itt). Hogy miért, arra nem tudtak válaszolni. Az MTVA-t megkérdeztük az ügyről, és ezt a választ kaptuk:

Hoffman György  munkaviszonya továbbra is fennáll  az MTVA-val.

A fentiből a legérdekesebb a továbbra is kitétel, ami jelentheti azt is, hogy az email megírásakor (ma 15:43) Hoffman György még valóban a köztévé rendezője volt, de mondjuk március 31-gyel már nem lesz az. A korábban Az Este című műsort is rendező Hoffmann tapasztalt, sokat látott tévés volt, évek óta a köztévé alkalmazásában állt, botorság is lenne a nyakába varrni egy kezdőkből álló stáb bénázását

Hoffman György egyébként Kálmán Olga férje. Az ATV műsorvezetőjét elértük telefonon, kérdésünkre (igaz-e a hír) azt felelte, hogy sem ő, sem a férje nem kíván nyilatkozni az ügyben, amiből mi arra a következtetésre jutottunk, hogy nem zörög a haraszt, ha nem kirúgott rendezők járkálnak benne bokáig.

És még egy adalék az ügyhöz: a HírTV-nél ma vagy tegnap felmondott Nagy Antal Zsolt, a csatorna főrendezője. Róla azt az információt kaptuk, hogy meg sem állt az MTVA-ig, ahol tárt karokkal várták, hát megkérdeztük ezt is a sajtóosztálytól.  

Nagy Antal Zsolt valóban az MTVA alkalmazásában áll, mint tanácsadó.

Villámgyorsan megegyeztek vele, és hogy, hogy nem, pont alkalmas annak az állásnak a betöltésére, amiből az egyik kollégát most rúgták ki. Ügyes.    

Rovatok