Úgy tudom, a színésztársaiddal együtt a melón kívül is sokat motoroztok együtt. Munkába is együtt  mentek?

Charlie Hunnam: Igen, mármint inkább hazafelé megyünk együtt, mert különböző időkben kell bemennünk, de meló után általában bent lógunk, lazulunk, és utána együtt hazamotorozunk. Szóval igen, ezeket a közös motorozásokat mindenki élvezi. Mind itt lakunk Los Angeles környékén, de a forgatásra sokszor több mérföldes körzetben kerül sor, ezért gyakran hosszú az út hazafelé, és nagyon király, hogy ilyenkor nincs egyedül az ember. Tommyval (Tommy Flanagan, azaz Chibs) és Boone-nal (Mark Boone Junior, azaz Bobby) viszont tényleg nagyon közel kerültünk egymáshoz. Mintha testvérek lennénk, komolyan. Mindig együtt motorozunk.

Milyen motorod van?

Van kettő is, de főleg a Dynát használom, a Harley Dynát, ugyanazt a motort, amit a sorozatban is vezetek. Ez a Harley legjobb motorja, nem véletlen, hogy sok embernek van ilyenje, főleg a rosszfiúknak, hiszen ezek a leggyorsabb gépek. Sok Harley-t nem a nagy sebességért, hanem az utazgatás céljából gyártanak, de ez pont az a motor, amit elég agresszíven lehet vezetni, miközben élvezed is. Mi pedig mind Harley-val motoroztunk. Persze az elején úgy néztünk ki rajtuk, mint pár seggfej, de mára kitanultuk a módját. A magánéletben sokoldalúbbak vagyunk: Tommynak egy BMW-je is van, Boone pedig egy régi, átalakított Harley-t vezet.

Lógtál valaha motorosklubokkal? Igaz az, hogy a sorozatban olyan statiszták szerepeltek, akik valóban motorosbandák tagjai?

A sorozat miatt rengeteg időt töltöttem ebben a világban, motorosok, klubok, felvonulások, stb. Tényleg sok időt töltöttem velük, de valószínűleg a legizgalmasabb és leghasznosabb időszak az volt, mikor elkezdtük a próbákat, mert amúgy semmit nem tudtam erről a világról. Felmentem Oaklandbe, és egy ottani nagyon ismert és népszerű klubban lógtam, velük motoroztam és csavarogtam. Vagyis igazából nem nagyon motoroztam velük, csak együtt lógtunk. Találkoztam ott egy sráccal, aki miatt a töltényt hordom a nyakam körül a sorozatban. Ő volt maga Jax Teller. Ahogyan az apja, ő is az egész életét a klubban töltötte, így mind a 22 – 22 éves volt – születésnapját a motorosklub oaklandi klubházában ünnepelte. Mint valami örökös, a klub történelme és jövője, tényleg egy elképesztő srác.

Olyan volt, mind egy régi vágású, törvényen kívüli cowboy, egy klasszikus pisztolyhős, mellette viszont igazi modern, merész 22 éves kölyök. Mindenki azt mondta róla, hogy mielőtt a cipőjét felvette volna, a pisztolyát már berakta az övébe. Egy héttel azután lőtték le, hogy eljöttem Oaklandből, pont mielőtt elkezdtük forgatni az első évadot. Az ő emlékére hordom a nyakláncot a töltényhüvellyel. A karakterem egész kinézetét rá építettem, Jax úgy hordja a farmert, ahogy ő is hordta, és csizma helyett sportcipőt visel, pont mint ő tette. Úgy gondoltam, hogy senki mást nem találok, aki ennyire tökéletes prototípusa lenne a karakternek.

Van bármi, ami visszataszít a karakteredben? Amit nem szeretsz benne, vagy magában ebben a szubkultúrában?

Hm, őszintén megvallva, aminek az átélésével és megértésével a legtöbb gondom volt, ez az árulás dolog. Én olyan környezetben nőttem fel, ahol megengedett volt az erőszak a problémák megoldására, de soha, semmilyen körülmények között nem volt megengedett hívni a rendőrséget. Nálunk ez egyfajta elv volt. Az apám egész életében bűnöző volt, így érthető, hogy semmilyen okból nem hívtuk a rendőrséget. A srácok mentalitásának ez a része, és most nem a Kemény motorosokról beszélek, hanem az igazi motorosokról, szóval ez az öntörvényűség és önbíráskodás engem egyáltalán nem zavar. Abszolút megértem, és – perverz módon – valahogy csodálom is. Olyan férfiak (és nők is), akik képesek magukról gondoskodni. Rájuk valóban nem jellemző semmiféle önsajnálat. Az ilyen életstílusra, úgy gondolom, jellemző valamifajta sztoikus belenyugvás. De az árulást és a nők iránti tisztelet hiányát, valamint ennek a nőgyűlölő vonzatát, ami nagyon gyakorinak tűnik ebben a világban, én mindig egy kicsit furának találom. Anyám nem engedett meg semmilyen tiszteletlenséget a nőkkel szemben, vagy bármilyen nőgyűlölő véleményt.

Ez az FX eddigi legsikeresebb sorozata. Pontosan mi az a sorozatban, ami az emberekre ilyen hatással van?

Szerintem, ahogy a világ egyre inkább középosztályosodik, a Big Brother-érzés egyre inkább eluralkodik rajtunk, elkezdünk a menekülésen fantáziálni. Az emberek szeretik nézni ezeket a fickókat, mert saját szabályaik szerint élnek, és azt csinálnak, amit akarnak. És azt gondolom, hogy amit Kurt (Kurt Sutter, a sorozat alkotója) nagyon sikeresen megteremtett ebben a sorozatban, az az, hogy a női nézőknek ugyanezt a menekülési útvonalat nyújtja, mint a férfiaknak. Úgy érzem, hogy a férfiak ilyenfajta képzeletét számos úton meg lehet ragadni, hogy valaki törvényen kívüli és senki nem mondja meg neki, hogy mit csináljon, nem akarja mindenki irányítani és megmondani, hogy mit kell tennie, de nem hiszem, hogy ebben a világban túl sok női szerep lenne – hiszen mindenki csak be akar húzni a főnökének és elküldeni a zsarut melegebb éghajlatra, aki ok nélkül veszekszik vele, és még sok ilyen dolog van, amit naponta el kell viselnünk mosolyogva, és mind el is viseljük. Szerintem nagyon izgalmas és nagyszerű, hogy hetente egyszer bekapcsoljuk a sorozatot, és nézünk egy csapat fickót, akik basznak a következményekre, és kurvára azt csinálják, amit akarnak.

Mit szeretsz nézni a tévében?

Azt hiszem, a mindenkori kedvenc sorozatom a Deadwood. Nem nagyon nézek tévét. Inkább Netflix-függő vagyok, sok dokumentumfilmet és mozifilmet nézek. De szeretem a Downton Abbey-t, elkezdtem nézni a legutóbbi szünetben, és négy évadot megnéztem. Nagyon élveztem a sorozatot, nagyon jól megcsinálták.

Megőriztél valaha emléktárgyakat a munkád kapcsán? Mit lopnál el erről a forgatásról?

Ebből a szempontból egy kicsit szentimentális vagyok. Minden korábbi munkámból vannak dobozaim szövegkönyvekkel, a jegyzeteimmel, levelekkel és cuccokkal, amiket elhoztam a díszletből, ilyesmikkel, szóval igen. Van egy rohadt hosszú listám, hogy mit szeretnék innen lenyúlni. Elsősorban ugye egy motort és a két „Son” feliratú gyűrűt, de bármit elviszek, amit kapok.

Igaz, hogy gyűjtöd a késeket?

Hát, gyűjtőnek nem mondanám magam, de sok embertől kapok késeket, elég gyakran, amit nem igazán értek. Úgy értem, tényleg hordok egy kést, gondolom ezért, de nagyjából, nem is tudom, talán három tucat késem van otthon. Némelyik nagyon jó kés, és van egy, amit egy katona sráctól kaptam, aki ezt mondta, amikor átadta: „Ebben van egy." Tudtam, mire gondol, de azért megkérdeztem: „Mire gondolsz?” Azt mondta: „Ezzel öltem." Nem igazán akartam eldobni, de érzékeny is vagyok a tárgyakból sugárzó energiára, és kicsit nyugtalanított, hogy vér tapad a késhez.

Mi volt a legszokatlanabb hely, ahol felismertek?

Na, ez egy jó sztori. Az arizonai Eyman szövetségi börtönt jártam be, ami egy hatalmas szigorított börtön. Soha nem akarnék ide kerülni. Egy olyan szárnyra vittek be, ami el van különítve a szigorított szárnytól, és ahova csak úgy kerülhetsz, ha megölöd egy társadat, vagy megkísérled megölni, vagy megölsz egy börtönőrt, amíg a börtönben vagy. Tehát ezek a fickók már elkövettek gyilkosságot, és azután tovább gyilkoltak, általában börtönőröket. Fasza hely. Névtelenségben akartam maradni, amennyire lehet. De bementünk a szigorított részre, nem az előzőbe, hanem a szigorított szárnyba, ami olyan volt, mint egy elavult, háromemeletes kockaépület, fémkorlátos, teljesen idejétmúlt cellákkal, és mindenki a rácsokon lógott, és kiabált nekünk, ahogy mentünk. Végig azon imádkoztam, hogy senki ne ismerjen fel. Ekkor valaki megszólalt: „Hé, Jax, hol van Abel, tesó?" Ugyanis ez akkor történt, amikor Abelt elrabolták, tehát valószínűleg a második évad után lehetett.

Aztán átmentünk ebbe az extra szigorított szárnyba, és azt tanácsolták nekünk, hogy tartsunk távolságot tőlük, mert a rabok vizeletet, szart vagy ondót dobhatnak ránk, csak hogy tönkretegyék a napod. Mert nekik amúgy is mindegy. Volt ott egy fickó, akire nem akartam ránézni sem, de olyan intenzív energiája volt, és éreztem, hogy bámul rám, így végül akaratlanul ránéztem. A tekintete magával ragadott, és egy jó ideig kísértett is, mert úgy gondoltam, ez az ember tudja, hogy ki vagyok. Valószínűleg soha nem fog kiszabadulni a börtönből, de olyan volt, mint a gonosz legtisztább, legvalódibb megtestesülése. Ez a fickó öt embert ölt meg, mialatt a börtönben ült, és a szó szoros értelmében összekapcsolódtam vele. Kibaszott furcsa volt.

Szerinted a motoros kultúra hanyatlóban van? Sok helyen lehet ilyet olvasni.

Szerintem ez marhaság. Azt gondolom, hogy az irány, amerre haladunk, és a társadalom ellenőrző és dzsentrifikálódó folyamatai csak táplálják a lázadást, ami minden ellenkultúra lelke. Szerintem ezek a fickók ma sokkal inkább szeretnek beinteni az intézményeknek, és mivel ma sokkal nehezebb motorosnak lenni, és valószínűleg nem olyan élvezetes, mint volt, szinte még szívesebben lázadnak, mint korábban bármikor. Ezt csak azok alapján mondom, amiket olvastam, és ahogy beszélgettem erről a hatvanas, hetvenes évek motorosaival, amikor a motoros kultúra nagyon-nagyon népszerű lett Amerikában. Szerintem egyébként még mindig mindig ugyanarról szól az egész, a szeparatista identitás és a lázadás érzéséről, és egyre inkább úgy gondolom, ahogy már mondtam, hogy ennek ma sokkal inkább helye van, mint valaha.

Mivel töltöd az időt, amikor nem dolgozol?

Csak szokásos dolgokkal. Szeretek főzni, a barátnőmmel lógni és írni. Kénytelen voltam rájönni, hogy meló közben nem nagyon tudok írni, de ha hosszabb ideig nem játszom, akkor igen. Elég unalmas, normális életem van.

A Kemény motorosok ötödik évadát itthon nemrég mutatta be az AMC (az első négyet az RTL vetítette). A 6. és 7. évadot is leadják majd, szerda esténként kell keresni a tévében.