Index Vakbarát Hírportál

Egymilliárdot vág a fizetéseken az MTVA

2015. április 30., csütörtök 09:05

Az állami média elvonja, átalakítja a hírügynökségi területen dolgozók bérpótlékát, írja a Népszabadság. A kötetlen munkarend bevezetésével mintegy harminc százalékkal csökken az állami média hírügynökségi területen dolgozó újságíróinak és szerkesztőinek fizetése.

Az MTVA távirati irodájánál a hét minden napján, 24 órában folyik a munka, ezért az eddig éjszakai és hétvégi munkát vállaló újságírók és szerkesztők pótlékot kaptak, de a szerkesztők más jogcímeken is szerezhettek pluszpénzt, amivel akár százezer forintos többletjövedelemhez is juthattak.

A Népszabadság úgy tudja, az MTVA a napokban adja át  az új szerződést az érintett csaknem háromszáz munkatársának, akik közül – a jelentős jövedelemcsökkenés miatt – többen is a felmondásukat fontolgatják. A dolgozók egy része azonban akár jól is járhat az MTVA lépésének köszönhetően, mivel a pluszpénzek elvételével párhuzamosan új bérkategóriákat vezetnek be.

Az MTVA, tájékoztatása szerint, ezzel csaknem egymilliárd forintot spórolhat meg, amit aztán műsorok készítésére fordítanának.

E lépések hozzájárulnak a közmédia tervszerűen folyó átalakításában a hatékonyság növeléséhez, a takarékosság erősítéséhez

– közölték a lappal.

Az MTVA vezetése egyébként folyamatosan faragja a kiadásait: 2011 nyarán és őszén kb. 900 munkatárstól váltak meg, 2013 elején további 200 dolgozót bocsátottak el, idén januárban pedig újabb 177 alkalmazott kirúgását jelentették be.

Az eddigi elbocsátások jelentős részét azonban inkább politikai alapon történő tisztogatásnak lehet nevezni, mint racionális leépítésnek, mert szakmailag felkészült, a közönség által ismert és kedvelt műsorkészítők sorát bocsátották el, s helyükre többségében pártkatonákat vettek fel

– írja a Népszabadság.

Rovatok