Gyerekkoromban a kalózkodás egyet jelentett a LEGO-val, hiába voltak versenyautók, űrbázisok, mindig a kalózok harcoltak a lovagokkal. A pilótának, a szkafanderes űrhajósnak és a civileknek és félig letapasztott szeme volt, a kezükben pisztoly vagy kard, a vállukon papagáj, az orruk előtt meg egy ágyú. Aztán a kalózkodás átment szép lassan másba, illegális tartalmak, fájlcserélők és egyéb hasonló dolgok világába, pedig mégiscsak karddal, ágyúval, pisztollyal, hajóval az igazi. A Fekete Vitorlák stábja ugyanezt csinálja a Fokváros melletti filmstúdióban az év kétharmadában, csak LEGO helyett igazi dolgokkal. A játék viszont így is megmaradt, a díszlet pedig egyből magába szippantott, amikor személyesen nézhettem meg.
Először csak három árbocféleség tűnik fel az embernek az autópályáról, ahogy közeledik a Fokváros melletti filmstúdióhoz, mondom is a taxisnak, hogy innen már nehéz lesz elrontani, hova is megyünk. Aztán szép lassan feltűnnek a vitorlák is (nem feketék), miközben azt magyarázom a sofőrnek, mit is forgatnak itt, mert náluk majd csak augusztusban kezdik vetíteni az első évadot. A vitorlákat pár hajótest követi, majd egy kalózváros sziluettje, amit közelről látva lényegében hanyatt estem: egyrészt, mert akkora, másrészt, mert nem hogy az nem látszik rajta, hogy díszlet, de az sem, hogy 290 helyett csak 3-4 éves az egész.
Április végi nap tűz ránk a stúdió területén emelt dombon, ahová a Paramount Channel juttatott ki, itt kezdjük a díszletbejárást Chris Symes, a sorozat egyik executive producerének vezetésével. A domb, ahogy minden körülöttünk, mesterséges, az egész területet a Fekete Vitorlák igényei szerint alakították át, drasztikusan. Merthogy csináltak egy dombot, két medencét, tengerpartot, karibi várost és kalózfalut is. Az ember egy pillanatra azt is hihetné, hogy valami tematikus parkban van, egyedül a hülye zene és a vattacukor hiányzik, meg az, hogy sorba kelljen állni a játékok előtt.
A méretek, a költségvetés, a részletgazdagság, minden inkább filmszerű, mint sorozat, de ez így is van rendjén Symes szerint, aki szerint részben pont attól annyira király a sorozat, hogy egyáltalán nem sorozatként tekintenek rá. No meg attól, hogy azért igen komoly költségvetést kaptak a Starztól, de ezt nehéz is lenne tagadni.
A domb két hajó otthona: az egyik csak kétharmadig épült meg, eleje nincs, így ring a 10 millió literes medencében. Mellette a Walrus, de sokkal jobban illene rá a Joker név, mert mindig azzá alakítják, amivé akarják: ha kell, spanyol, ha kell, angol, de ha kell, sima kalózhajó. Vagy kalózkamion, ha szigorúan nézzük, mert alja nincs, van viszont rengeteg kereke 12 tengelyen, meg egy hatalmas V8-as motorja, így oda tud gurulni, ahova akar – így oldják meg az úszó hajóval a csatajeleneteket, no meg így tudják beállítani a Nap és a szél irányától függően úgy, hogy fel se boruljon a vitorláival, és a fény is rendben legyen. Persze ha lenne alja, ugyanúgy úszna, mint a másik, pedig azok az emberek építették, akik minden más díszletet, nem kellett külön hajóács. Egyedül a 20 tonna kötelet nem ők csinálták, azt rendelni kellett.
Bár Fokvárost keletről az Indiai-, nyugatról az Atlanti-óceán éri, egy pillanatig fel sem merült, hogy ne medencében dolgozzanak, hanem kint a partok mellett. Így nem kell a rossz idővel és a tengeri betegséggel küzdeni, de az sem elhanyagolható, hogy egy rendes hajóhoz 80 fős legénység kellene: ezt a dombon egy sofőrrel és pár segéddel megoldják, főleg, hogy az árbocok csak félig vannak kész, a tetejüket számítógéppel rakják a helyükre, így vitorlából sincs annyi.
Az illúziórombolásnak egyből vége, ahogy elhagyjuk a hajókat, és lemegyünk a „tengerpartra”, ez már lényegében valódi. Erről 600 dömpernyi homok 5-7 millió liter víz, fél tucat csónak és egy kis kunyhó tehet, na meg a part mögött felhúzott kalózfalu. A tengeri medence a világon egyedülálló mód egy külső, tengeri tárolóval van összeköttetésben, hogy valódi ár-apály legyen benne, mert tényleg mindenre gondolnak.
Bokáig süppedünk a homokban, sportcipőben is nehéz járni, amin a 28 fok és a tűző nap sem segít, de még mindig jobb nekünk, mint a színészeknek. Nekik négy réteg ruhában, bőrcsizmában kell időnként ugyanezt tenniük, és nem a kellemes, 28 fokos őszben, hanem a 35-40 fokos nyárban. Kortyolgatjuk a kis vizünket, és egyből azt nézzük, merre van árnyék, de jobb ajánlatot kapunk: mivel a tengerpart élethű, simán térdig gázolhatunk a vízben, vagy egy gyors próba után a függőágyakba is befeküdhetünk.
mondja közben Symes, és amekkora vigyor van az arcán, el is hiszem neki, egy apró fenntartással, mert azt azért nehéz elhinni, hogy a Hellboy 2 forgatását utcahosszal veri a Fekete Vitorlák, de Symes csak annyit mond, térjünk vissza a dologra a túra végén. Délután helyett másnap vitattuk meg, de neki lett igaza.
Ahogy a part felől a városba megyünk, cseppet sem csökken az ember nyaralás-érzete, marad a karibi hangulat, pár madár hiányzik csak, vagy egy, a pálmafákon ugráló majom. Apropó pálmák, a kókuszok kivételével minden növény eredeti, egyedül azok jöttek Kínából. Négy évvel a díszlet felhúzása után pedig már kezdi is kicsit átvenni az uralmat a természet, egyre több a magától benőtt növény, pedig a kezdetkor még úgy kellett kapcsokkal a házak falára rögzíteni a borostyánféléket.
A falut és a mellé épült várost – ami Nassau 1720-as éveit idézi fel – 6-7 hónap alatt húzták fel a semmiből. Ez soknak tűnik, pedig rettenetesen gyors tempónak számít az iparban. Szinte az egész Wolf Kroeger, a látványtervező érdeme, aki filmes méretekhez szokott, de ezért is kérték fel őt Symes szerint:
És az is lett. Két és fél órát bolyongtunk a tengerparti falu és New Providence-i város összeépített épületei között, de még a felét sem sikerült bejárnunk. Az egész természetesen a középső tér köré összpontosul, erre nyílik a kormányzó háza, a kocsma és a bordély is, de a sikátorok és a környező utcák, épületek azokat, amik ezerszer többet adnak a hangulathoz.
Nassau legfőbb mintája Havanna volt, de a díszlethez elképesztő mennyiségű dokumentumot, festményt, ábrázolást és leírást túrtak fel készítők. De a varázs talán nem is ezen múlik igazán, hiszen a laikus néző nem valószínű, hogy kiszúr adott esetben egy 30-40 évvel később megjelenő bútorfajtát vagy területileg nem odaillő berendezési tárgyat.
De az, hogy a bordélyban a nagyjából 30x30 centis lapokból felvitt tapéta fantasztikusan mállik, hogy a kocsmában mindenhol lecsöppent vagy megfolyt viasz van, hogy az emeletről levezető falon pontosan annyira kopott a festék, amennyire az ott botladozó részegek koptatták volna le, éppen olyan lesz az egész, mintha megvettek volna egy várost 1720-ban, kiürítették volna, most pedig nekiálltak volna forgatni.
Azzal, hogy felhúzták a teljes várost, rengeteget nyertek is. Mivel 360 fokos körben minden kész, nem kell takargatni, nem kell állóképekkel kilátást teremteni, minden ott van, ami kell. A belső teres felvételek döntő többsége ezért nem is a stúdió épületeiben, hanem kint, a helyükön zajlanak.
Egyedül a repülőkre kell figyelni. Közel a reptér, ami ugyan nem kimondottan forgalmas, de azért akad repülő bőven, és ha túl közel szállnak el, akkor bizony vehetik újra a jeleneteket, nincs választás. Erre, illetve az esti égboltra kell egyedül figyelniük komolyabban, minden más simán zajlik a forgatáson Symes szerint. De hogy mi van az égbolttal? Estére gyakran befelhősödik Fokváros fölött az ég, így ha esti jelenten dolgoznak, ki kell takarniuk a narancssárgán világító eget.
Ha esik, megoldjuk, ha nem esik, de kéne, jön az esőgép. Ha fúj a szél, az sem vészes az épületek között, ha meg nem fúj, annyi szélgépünk van, hogy vihart is tudunk csinálni, egyedül az éggel nem számoltunk, de ez már csak ilyen, ez sem tragédia
– mondja ezt Symes, ahogy elhagyjuk a városkát, útban a hadihajó felé. Nagyobb és masszívabb is, mint amik a dombon vannak, cserébe ez nem úszik, csak áll a földön. De nyilván attól lesz hadihajó, hogy tömve vagy ágyúkkal. Méghozzá hatvannal, ami nem kevés, főleg, hogy a legtöbb használható is, már kaszkadőri szinten: szikrát és füstöt okád, ha elsütik és vissza is rúg méterekre, ezért csak a legképzettebb kaszkadőrök használhatják.
Vannak viszont dísznek szánt műanyagok is, avat be minket a producer, aki minden áron meg akar egy ilyet mutatni, de bármennyire küszködik, csak fémből öntött darabokat talál, amiket ha megszakad, sem tud megmozdítani.
Itt árulja el azt is, hogy szinte biztosan nem löktek senkit a tengerbe a hajó oldaláról kilógó pallóról a kalózok, úgyhogy ezt megúsztuk, velünk sem tervez ilyesmit. Hajó alatt áthúzás viszont volt bőven, ami nem is a víz alatt töltött idő miatt volt kegyetlen büntetés, hanem a hajó aljára tapadt kagylók héja miatt. Se víz, se kagyló, úgyhogy ettől sem kell rettegnünk.
„Minden ilyen dolgot ki kellett irtanunk. Nincs lökdösődés a pallón, nincs papagáj, faláb, fél szemű kalóz és senki nem üvöltözi, hogy Arrrr. Arra törekedtünk, hogy minden tökéletesen élethű legyen. Azt hiszem, a New York Times egyik kritikusa, aki mellesleg tengerészeti történész, írta az első pár részt megnézve, hogy egy dolog tűnt fel neki, ami nincs rendben a sorozatban.”
A forgatás rövid részére nem tartott már velünk, van dolga elég, ahogy mindenkinek. Április végén már a hajrában voltak, alig volt hátra pár jelenet a harmadik évadból, csúszni pedig nem lehet, mert az rengeteg pénzt jelent. A sorozaton 800 állandó alkalmazott dolgozik (közülük csak 30 nem dél-afrikai), azt megbecsülni sem tudják (vagy csak nem akarták elmondani), mennyi volt a beugrókkal együtt a maximális létszám. A négy stúdióépület és a díszlet között egyszerre két külön egység forgat, a harmadik évadban időnként egyszerre 350 statisztával.
Ennyi statiszta nem volt a Walruson (vagy amilyen hajót éppen játszott a jelenetben), de akadt dolguk rendesen, ahogy mindenkinek. Mivel a kerekes hajó nincs vízen, trükközni kell a hullámokkal is. A vízben (a hajónál és a tengerparton is) a hullámgépekkel 2-3 méteres hullámokat is tudnak csinálni, de a dombon ez nem így megy. Ha a hajó a tengeren hánykolódik, bizony néha át is kell csapni a hullámnak a korláton. Ezt két tonna vízzel oldják, amit egy csúszdaszerű dolgon engednek le, az alján – a hajó oldalának közepénél – egy fémlapról pedig pont úgy csapódik fel a víz, mintha hatalmas hullám lenne.
Azért viszont a hajón is dolgozni kell, hogy ne ennyiből álljon a hánykolódás. Normál hullámokat maga a hajó is meg tud oldani, mert a tengelyek hidraulikája tudja imitálni a ringást, de van, ahova ez is kevés. Ilyenkor az operatőr lesz a főszereplő, neki kell úgy himbálnia a kamerát, mintha valóban a tengeren lennének.
A jelenetben, amit fél óra alatt nagyjából tizenötször próbáltak el, épp valaminek nekicsapódott a hajó, ezt kellett imitálni. A hullámgépnek időzítve kellett a vizet indítania, utána jött a párbeszéd, majd mindenki nagyon erősen kapaszkodva készült fel az ütközésre, amit pusztán a mozgásukkal kellett eladniuk. Ha korán/későn jött a hullám, ha csak egy ember is nem tökéletes ütemben kapaszkodott meg, vagy lendült be az ütközésnél, jöhetett az újabb csapó.
Hiába, na, a kalózok élete sem mindig csak rum, harc és kincskeresés.
A Fekete Vitorlák második évada május 10-én indul a Paramount Channelen. Az első évad fináléjának kritikáját addit itt tudják elolvasni.