Index Vakbarát Hírportál

Így teszi tönkre a kormány a reklámpiacot

2015. május 13., szerda 15:40

Újabb iparágat tesz tönkre a kormány egyetlen, jól irányzott törvénnyel. A reklámadó elsődleges hatása, hogy a médiacégek intenzív elbocsátásokba kezdenek, számolt be a Kreatív a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) által készített felméréséről. 

Az 500 millió forintos vagy annál kevesebb adóalappal rendelkező cégek 70 százaléka a tervezett reklámadónak köszönhetően veszteséges, vagy nullszaldós lesz. Az 500 millió forintnál nagyobb adóalappal rendelkező cégek esetében azok 25 százalékának kevesebb a tavalyi nyeresége, mint a reklámadó mértéke, 75 százalékánál pedig valamennyivel több.

Így menekülnek a reklámcégek

Az MLE felmérése alapján az 500 millió forint vagy annál kevesebb reklámadó alappal rendelkező cégek 70 százaléka folyamodik költségcsökkentéshez. Ezen belül a cégek fele leépítésbe kezd, fele a juttatásokat vonja meg, és 10 százaléknyi vállalkozás gondolkodik a megjelenések csökkentésében.

Az 500 millió forint feletti reklámadó alappal rendelkező cégek mindegyike kénytelen lesz költséget csökkenteni. 88 százalék leépítésekkel, 75 százalék juttatások megvonásával, 38 százalék lapok megszüntetésével, 25 százalék a megjelenések csökkentésével kívánja ezt elérni.

A reklámadó tehát az egész munkaerőpiacra negatív hatást fog gyakorolni.

Számítani lehet a médiaszektorban működő vállalkozások számának csökkenésére, létszámleépítésekre, a munkanélküliség és ezzel összefüggésben a szociális ellátásban a kiadások növekedésére, bevételi oldalon pedig az adó- és járulékbevételek csökkenésére.

Az MLE által készített tanulmánya szerint a médiavállalkozásokat és a reklámpiacot így is adók sokasága terheli, átlagosan 25-30 központi és önkormányzati adónem, a szakma tehát a közteherviseléshez jelentős összeggel járul hozzá. A médiaszektorban is olyan versenyhelyzet van, ahol alapvető gazdasági törvények működnek. Emellett megjegyezik, hogy a médiavállalkozások tartalomszolgáltatásainak van egy olyan sajátos társadalmi feladata, ami miatt nem hasonlítható össze más gazdasági területekkel.

A médiacégek is szívnak

A reklámadó az összes médiavállalatnak fájni fog, ezen belül is főleg azoknak, akiknek relatíve alacsony az árbevétele, ezek ugyanis annál nehezebben tudják majd kigazdálkodni a reklámadót (feltételezve, hogy forgalmuk jelentős részét a hirdetésekből származó bevétel teszi ki).

Ha feltételezzük, hogy az átlagos médiacég bevételének 50 százalékát reklámokból szerzi, akkor az 5,3 százalékos reklámadó mellett a top 100 médiacégnek akár fele is végérvényesen mínuszba fordulhat.

Rovatok