Index Vakbarát Hírportál

Bűnözőnek lenni nagyon melós

2015. május 14., csütörtök 15:44

Ezt nem én mondtam, hanem Krigler Gábor, az HBO forgatókönyv-fejlesztési producere, aki az Aranyélet című új sorozatukról azt is elmondta, hogy amikor új sorozatok után nézett 1,5 évvel ezelőtt, meglepődve tapasztalta, hogy a finnek is csalnak adót. És ha már csalnak, akkor sorozatot is forgattak róla, az HBO meg szépen megvette a sorozat formátumát, és Aranyélet címmel most forgatja az első évadot. Amit annyira átdolgoztak, hogy már nem sok köze van az eredetihez.

Az Aranyélet lehet az a sorozat, amit mindenki szívesen megnéz, mert a Társas játék mélyen belterjes, belpesti világával vagy a Terápia kissé elitista témájával ellentétben széles rétegeket szólít meg, és arról szól, hogy egy hitelcsapdából éppen hogy csak ép ésszel és nem széthulló családdal megmenekülő faszi (Thuróczy Szabolcs) úgy dönt, hogy mindenki kapja be, ő onnantól kezdve nem lesz tisztességes, mert azzal csak szív, és az életet meghekkelve ügyesben tolja tovább. Megkeresi a kiskapukat, megtalálja a korrupt hivatalnokokat, a ügyes könyvelőt és a megértő cégvezetőt, számla nélkül olcsóbb, kérem szépen. És ezzel meg is teremt egy olyan egzisztenciát a családjának, amiből összejön a kétszintes budai villa, meg az aranyélet.

Amikor a főhős apja meghal, és azt mondja a fiának, hogy kár, hogy ekkora tróger lett belőle, eltörik benne valami, és szeretne megint tisztességes lenni. A sorozat azt mutatja be, hogy ki lehet-e szállni ebből, és ha igen, hogyan, és milyen áldozatok árán. A felesége (Ónodi Eszter) persze nem akar kiszállni a tejjel-mézzel folyó Kánaánból, és minden eszközzel megakadályozza, hogy a férje tisztességes útra térjen, ami eleve nem egy egyszerű dolog, mert az egyik gyerek, Márk (a pályakezdő Olasz Renátó), már be is állt bűnözni, Mira (Döbrösi Laura, az egyik rendező, Dyga Zsombor kedvenc színésznője) meg most döbben csak rá, miből van a Nike-cipője. A főszereplők között van még egy testvér, a Németországból hazaköltözött, tisztességes vállalkozó  (Lengyel Tamás), és a sztori Darth Vaderje, Hollós (Anger Zsolt), aki meg azt a vállalkozót testesíti meg, akiről az Index cukorral, olajjal, ukrán csempészcigivel foglalkozó hírei szólnak.

Az eredeti forgatókönyvek és a finn sorozat egy kicsivel másabb volt, mondta el Krigler, aki szerint a mai társadalmi viszonyok között ez a sorozat, - amit egyébként Stalter Judit Laokoon Filmgroupja gyárt az HBO-nak - arról szól, hogyan éljünk túl, és hogyan számolunk el a lelkiismeretünkkel akkor, ha másnak nem jó, amikor mi pénzt keresünk, és itt a NAV felé nézek meredt tekintettel. A finn sztori kicsivel lazább, kicsivel hihetetlenebb volt, és ugyan az írói stáb adaptációként kezelte, és szorgalmasan átírta a könyveket magyarra, de már menet közben látták, hogy nem lesz elég anyag a nyolcrészes első évadra.

A hatodik részre fogyott el a finn eredeti, azt már teljes egészében Tasnádi István, Bárány Márton és az inkább rendezőként ismert Zomborácz Virág írta, mire az HBO azt mondta, hogy ez az, ilyennek kéne lennie a többinek is. Így újrakezdték a melót, és átírták az első hat részt is, olyannyira, hogy a finn sorozat motívumai csak az első kettőben fedezhetők fel - nyomokban. 

A nyolc részt két rendezőre bízták, a már említette Dyga Zsomborra (Couch Surf, Egynyári kaland) és Mátyássy Áronra (Átok) bízták, akik január óta dolgoznak a projekten, de azt nagyon gyorsan megtanulták, hogy az HBO itthon is úgy forgat, mint bárhol másutt, azaz a sorozat a fontos, mindent annak kell alárendelni, a művészkedésre és önkifejezésre itt nincs sem igény, sem lehetőség. Dyga Zsombor szerint a profizmus és a hihetetlen erős hátország mellett bivalyerős forgatókönyvekből dolgozhattak, és ez nagyban megkönnyítette a munkájukat. A színészek, legalábbis Ónodi Eszter szerint, még csak most ismerkednek a karakterekkel, pár hónapja tart a forgatás, és például ő még mindig nem tudja, milyen háttere van a karakterének, a sorozat lady Macbethjének, csak azt, hogy nehéz sorsú családból jön, és kemény melós, aki nem hajlandó visszamenni oda, ahonnan indult.

Thuróczy Szabolcs nagyon izgalmas feladatról beszélt és kihívásról, hiszen azt a nyomasztó érzést kell átadnia a képernyőn, ami most van az országban. A karaktere kínlódik, óriási nyomás alatt van, mert a felesége nem akarja, hogy tisztességes legyen, és a gyerekei is konfrontálódnak vele, akik közül a 16 éves Mira alakja tűnik érdekesebbnek: az ő fejlődését egy más háttérrel rendelkező (értsd: csóró) csajjal való megismerkedés határozza meg, ő döbbenti rá, mennyire nem tud semmit az életről. A mellékszereplők, azaz az erkölcsi iránytűt képviselő testvér és a sötét oldal csábítását hozó vállalkozó közül utóbbinak van még egy óvatosan belengetett szerelmi szála is a főszereplőkhöz, hiszen a feleség annak idején akár őt is választhatta volna.

A sajtótájékoztató alatt bemutatott rövid werkfilmből nem sok minden derült ki, de az igen, hogy a szereplők között lesz még egy iszonyú kemény külsejű kopasz faszi is, akinek az egyik felkarját Dávid-csillagok, a másikat menórát ábrázoló tetoválások borítják, és civilben gyógyszerész, valamit az, hogy ez a sorozat is pont olyan jól fog kinézni, mint a többi HBO-produkció. Az Aranyélet részben valós figurákról, valós problémákról szóló családi- és karakterdráma lesz, de elsősorban egy mai Magyarországon játszódó krimi, mert az HBO nézői között végzett közvélemény-kutatás alapján ez  az a műfaj, amire itthon a legtöbben kíváncsiak (tényleg csak az összehasonlítás kedvéért: az amerikai HBO egyetlen krimisorozata a Drót volt). November 8-án kiderül, sikerült-e megtalálni az egyensúlyt a dráma és a krimi között.

Rovatok