Index Vakbarát Hírportál

Nem lesz több Mohamed-karikatúra a Charlie Hebdóban

2015. július 20., hétfő 10:27

Nem közöl több karikatúrát Mohamed prófétáról a francia Charlie Hebdo magazin – ezt Laurent Sourisseau, a párizsi terrortámadás túlélője nyilatkozta a Deutsche Wellének. Az újság szerkesztőségét idén januárban támadták meg terroristák, miután a sokadik fenyegetés sem után hagyták abba a Mohamed-karikatúrák publikálását. Az iszlám szerint vallásellenes és hatalmas bűnnek számít Mohamed bármilyen képi ábrázolása. A terrorakcióban tizenketten haltak meg, Laurent Sourisseau csak annak köszönheti az életét, hogy halottnak tettette magát.

A Riss művésznevű szerkesztő szerint az eddig közölt képekkel elérték a céljukat, ezért nem akarnak Mohameddel foglalkozni a továbbiakban, nehogy azt higgyék az újságról, hogy az iszlám megszállottja. A Charlie Hebdo a karikatúrákkal csak ki akart állni amellett, hogy mindenkinek joga van azt rajzolni, amit akar.  Sourisseau szerint  ezt a célt elérték. Hozzátette:  továbbra is úgy gondolja, hogy mindenki joga van bármelyik vallást kritizálni, ennek ellenére nem jelentetnek meg több Mohamed-karikatúrát az újságban.

Rovatok