A havi 23 millió olvasót elérő Gawker.com (a teljes Gawker-birodalom, aminek több blog is tagja – például a hazai Cink –, havi 117 millió olvasóval bír) pont egy hasonló botrány miatt van most elég nagy bajban: 2012-ben kiposztoltak egy rövid részletet Hulk Hogan egykori pankrátorlegenda házi szexvideójából, és Hogan hiába kérte őket, hogy vegyék le a videót. Nem voltak rá hajlandók, arra hivatkozva, hogy a klip a szólásszabadság hatálya alá tartozik, és a mellé írt posztnak hírértéke van. Hogant ez nem hatotta meg, és 100 millió dolláros kártérítési pert indított a Gawker ellen, ami, ha megítélik neki, alapjaiban rengetheti meg a legnagyobb független blogbirodalmat. Ennyi készpénzük ugyanis nincsen, és ahhoz, hogy kifizessék, valószínűleg külső befektetőket kellene bevonniuk. (A tárgyalást a napokban októberig elhalasztották.)

A Hogan-botrány fényében (ami nem az első problémás eset a Gawker háza táján, lásd második keretes írásunkat) különösen kényes a most kialakult helyzet. A július 16-én megjelentetett és azóta eltávolított posztban a lap egyik újságírója, Jordan Sargent egy olyan, állítólagos sms-üzenetváltást posztolt ki az oldalra, amiben a Condé Nast pénzügyi igazgatója, David Geithner, az egykori amerikai pénzügyminiszter, Tim Geithner testvére és egy meleg pornósztár beszél le egy randevút egymással. Ezzel az a legnagyobb probléma, hogy Geithner házas, három gyerekével és feleségével él együtt, vélt vagy valós homo- vagy biszexualitása nem volt köztudott. Az üzenetváltásól egyébként kiderült, hogy amint az escortként dolgozó melegpornós férfi rájött, hogy kivel is beszél le egy chicagói randit, azonnal a segítségét kérte egy problémás ingatlanügy rendezésében. Ettől Geithner megijedt, és megszakította a kapcsolatot a férfival. 

A Gawker ezen a ponton került képbe, ugyanis a férfi az üzenetváltást bevitte hozzájuk, ők pedig megjelentették, illusztrálva azokkal a képekkel amiket a két férfi egymásnak küldözgetett. Geithner tagadott, kijelentette, hogy nem ismeri a férfit, nem küldött neki üzeneteket és képeket és arcátlan zsarolási kísérletnek nevezte az egészet, de ebből már nem volt kiút: egy másságát a nyilvánosság előtt titokban tartó férfit leplezett le a Gawker. A poszt megjelenése után nem sokkal nagyjából a teljes amerikai média nekiment a Gawkernek (például itt, itt, itt, itt és itt). A vezetőség néhány tagja a Huffington Post egyik újságírója szerint egy bulin szerzett tudomást arról, hogy a sztorit egyértelmű elutasítás és felháborodás fogadta a médiában, amin teljesen elképedtek. A konszenzus azonban egyértelmű volt: a Gawker ezzel túlment egy határon, és olyan mélységben avatkozott bele egy közszereplőnek nem nevezhető személy életébe, amit nem lehet megvédeni annyival, hogy "ennek hírértéke van".   

A lap főszerkesztője, Max Read egy péntek hajnali Twitter-üzenetben azt írta, hogy ha lehetősége nyílik, a Gawker a jövőben is beszámol a nagy médiacégek félrelépő vezetőiről, Natasha Vargas-Cooper, a Jezebel nevű női blog egyik írója pedig azzal tudta le az egészet, hogy a híreknek nem kell pozitívnak lenniük, és az igazság néha fáj. "Ha valami igaz, megírod." Ez elég leegyszerűsített zanzája az újságírói etikának. Az amerikai sajtóban hagyománya van annak, hogy az LGBT-jogok ellen kampányoló, de titokban homoszexuális képviselőkről a lapok megírják az igazat, Michael Rogers nem egy meleg republikánus párti poltikust leplezett le a 2000-es években, akik közül páran kénytelenek voltak lemondani. Ez is elég szürke zóna egyébként, de azzal meg lehet indokolni a leleplezéseket, hogy közszereplőkről van szó, míg a legújabb Gawker-botrány esetében ez elég nehezen menne.

Tavaly a Jezebel sem volt ennyire keményvonalas még, akkor amikor a Grantland nevű blog lehozni készült egy anyagot egy transznemű golfozóról, a világ elé tárva másságát, de a cikk alanya a megjelenése előtt öngyilkos lett, Tracy Moore nevű írójuk így ment neki a blognak: "Nem árulod el senkiről eltitkolt nemi identitását, ha ezt ő nem akarja. Ennyi. Mindenkinek joga van titokban tartani nemi identitását." Úgy látszik, a Gawker szerkesztőségében nem olvassák a Jezebelt. Nemrég egy magyar politikus, Ungár Klára a Facebookon jelentette ki több politikustársáról, hogy meleg – tettét a magyar sajtó (nagyon helyesen) egyöntetűen elítélte. Senkinek semmi köze nincs ahhoz, hogy valaki, akár közszereplő, akár nem, mit tesz a hálószobában, a magánéletében, ha azzal nem sért törvényt és nem okoz kárt másoknak. 

A Gawker elég gyorsan reagált a kialakult helyzetre. Nick Denton, a blog alapítója és lapigazgatója, egyben a Gawker Media kiadója, az egyre dagadó botrány fényében másnap (péntek) reggel összehívott egy értekezletet, ahol 4-2 arányban a vezetőség megszavazta, hogy a botrányos tartalmat azonnal eltávolítsák az oldalról. A két nemmel szavazó Tommy Craggs vezető szerkesztő és a Gawker elnöke, Heather Dietrick volt, de mivel Nick Denton amellett döntött, hogy a posztot el kell távolítani, az egész szavazás csak formaság volt – erre egyébként az egyik igennel szavazó vezetőségi tag később célzott is. A döntés látszólag, hangsúlyozottan csak a felszínen, jónak tűnik, hiszen egy valóban nem hírértékű, klikkvadász posztot szedtek le, a közvélemény megnyugodhat, nincs itt mit bámulni, emberek, tessék továbbhaladni. Az okozott kárt, azt, hogy egy ember életét kvázi tönkretették, azonban ez nem fogja jóvá tenni, David Geithner nem lesz boldogabb attól, hogy a Gawkeren már nem olvasható a magánlevelezése – az internet ugyanis nem felejt, és egy közepesen alapos kereséssel a teljes beszélgetés fellelhető továbbra is.  

A péntek reggeli poszteltávolítás után Denton egy blogposztban adott magyarázatot a döntésre:

"A médiakörnyezet mára megváltozott, ahogy olvasóink és én is. (…) A közvélemény hangulata azt tükrözi, hogy el kell fogadnunk: mindenkinek vannak titkai, és nem minden titok számít közlésre érdemesnek. Nem tudom azokkal az érvekkel megvédeni a tegnapi posztot, amelyekkel a Hulk Hoganről, Bill O’Reillyról vagy Hillary Clintonól írottakat igen. (…) A Gawker már nem ugyanaz a neveletlen, arrogáns blog, amit 2003-ban elindítottunk. Fontos és érdekes újságírói munkát folytatunk. politikusokól, celebekről és más közszereplőkről írunk. Az egykori pénzügyminiszter testvéréről megjelent poszt viszont nem üti meg azt a színvonalat, amit a Gawkertől elvárhatunk. A sztori lényege, amiért megírtuk, véleményem szerint nem volt elegendő ahhoz, hogy ellensúlyozza a cikk alanyát és családját ért kárt. Ez volt az első alkalom, hogy egy hírcikket nem ténybeli hiba vagy bírósági döntés miatt kellett eltávolítanom."

Ezzel nem volt vége a dolognak, hiszen Max Read főszerkesztője és Tommy Craggs vezető szerkesztő hétfőn lemondott a Gawkernél betöltött pozíciójáról, mert úgy érezték, hogy a poszt levételével a cég üzleti részlege durván befolyásolta a szerkesztőség munkáját. Ezt egyébként az egész szerkesztőség így gondolja, legalábbis a Gawkeren péntek délután megjelentetett szerkesztőségi jegyzetben ez áll. A két lemondott szerkesztő véleménye nagyjából egybecseng, és rátapint a mai újságírás egyik nagyon lényeges elemére: a tartalom-előállítást, azaz a szerkesztőséget és az üzleti osztályt el kell választani egymástól, hiszen egy lap a függetlenségét csak úgy őrizheti meg, ha az újságírónak nem kell mérlegelnie egy sztori megírásakor a szerkesztőnek meg akkor, amikor azt címlapra ereszti. Nem befolyásolhatja semmilyen üzleti és/vagy politikai érdek egy cikk megírását és megjelenését, ahogy annak eltávolítását sem – mondatja az emberrel naiv énje.

Ez a Gawkernél a mai napig megvolt, ahogy minden, komolyan vehető hírlapnál és portálnál is. A mostani botrány azonban más képet fest le az online hírvilág egykori fenegyerekéről. Craggs búcsúposztjában egyértelműen leírja, hogy a botrány hatására két nagy hirdetőjük (a Discover és a BFGoodrich) is jelezte, hogy gondolkodnak azon, hogy leállítsák reklámköltésüket a Gawker Mediánál, és azt igen aggályosnak tartja, hogy egy olyan ad hoc összehívott vezetőségi ülésen dől el, hogy mi jelenhet meg a lapban és mi nem, amin a marketigesek szava többet nyom a latba, mint a szerkesztőségé. A Gawker működéséről és hitvallásáról szóló dokumentumot, amit a reklámozóknak küldenek ki majd a jövőben, a Condé Nast-poszt előtt nem sokkal véglegesítették (itt elolvasható), ebben egy szó sem esik arról, hogy amennyiben a Gawker üzleti partnereinek érdekeit sértik a megjelentek, akkor azokat eltávolítják.

Max Read főszerkesztő ehhez annyit tett hozzá, hogy a tény, miszerint a posztot eltávolították, szemen köpi a Gawker átláthatóságra vonatkozó alapelveit, és az, hogy az erről döntő hatfős bizottságban az üzleti érdekek képviselői is helyet kaptak, és nemcsak a tartalmi részért felelős alkalmazottak, az felháborító, hiszen ezzel eltűnt a két részleg közötti tűzfal, és "a Gawker a világ legnagyobb, független médiavállalata tulajdonképpen egy rossz viccé vált." A négy igennel szavazó igazgatósági tag közül ketten is azt írták, hogy a döntés Dentoné volt, és a cég alapítójaként hozta meg, amit mindketten támogattak. A belső levelezésben a munkatársaknak küldött indoklásban Denton azt tette hozzá a nyílt levelében írtakhoz, hogy az, ahogy sokan ragaszkodtak a poszt további publikálásához, a szerkesztőségi szabadság "szélsőséges értelmezése, visszaélés egy kiváltsággal."

Egy lap vagy online portál (de említhetjük akár a blogokat is) hitele addig tart, amíg olyan posztok és cikkek nem tűnnek el róla, melyek a tulajdonos vagy a reklámozók, esetleg a a politikai szereplők érdekeit sértik. Amint az ilyen cikkek nem jelenhetnek meg, vagy azokat megjelenésük után felsőbb nyomásra eltávolítják, az adott lap, portál vagy blog hitele komolyan megkérdőjelezhető. A mostani Gawker-botrány esetben viszont (elméletileg) nem egészen erről van szó, hanem arról, hogy egy olyan cikk, aminek eleve meg sem szabadott volna jelennie, lekerült egy olyan portálról, amin a mai napig jelennek meg a cég belső levelezését is közlő posztok. Ezekből viszont az is kiderül, hogy Nick Denton véleménye sokat változott egy év alatt. Míg a most eltávolított cikk alanyának személyiségi jogait magasabb rendűnek tartja a Gawker "ami igaz, azt megírjuk, mindegy milyen következményekkel jár" alapelvénél, tavaly, amikor a transznemű golfozóról írt cikket a Jezebel igen kemények támadta, így reagált a posztra:

Ha a cikk írója valóban ebben hisz, akkor nem itt kellene dolgoznia. (…) Mi az abszolút igazságban hiszünk. Vagyis én mindenképpen. És én hozzám hasonló gondolkodású kollégákkal akarok együtt dolgozni.

Denton és a Gawker olyan helyzetbe került most, ahol nem hozhattak jó döntést, de nekik  sikerült a lehető legrosszabb utat választani, ami oda vezetett, hogy mindenki, akinek valaha a lábára léptek (vagy inkább tapostak, vasalt bakancsban) vagy aki elől elhappoltak egy sztorit, most kárörvendően vigyorog, és ujjal mutogat a magát az integritás és etika fellegvárának többször is kikiáltó blogra, hogy na ugye, ha csavarnak a tökötökön, akkor ti is befogjátok a szátokat (bármekkora képzavar is ez). Denton saját elveit szemen köpő nyílt levele, az üzleti érdekek képviselőivel lebonyolított szavazás és a két lemondás csak ront helyzetükön, amihez egyébként az vezetett, hogy a főszerkesztő nem hallgatott a józan paraszti eszére, és kiengedett egy olyan posztot, amit soha, semmilyen körülmények között nem lett volna szabad.