Jon Stewart és előtte Stephen Colbert volt az a két tévés, akik több fejfájást és gyomorgörcsöt okoztak az amerikai republikánus pártnak és a Fox News nevű konzervatív tévécsatornának, mint a demokraták és a CNN összesen. Pedig műsoraik, a pár hónapja befejezett Colbert Report és a tegnap este véget ért Daily Show with Jon Stewart soha nem tudott olyan magas nézettséget felmutatni, amit befolyásoló erejűnek lehetett volna tekinteni - egy kis kábeladó esti politikai talkshow-jától ezt nem is várhatta el senki. Stewart, és a szárnyai alatt nevelkedő, majd onnan saját műsorral kitörő Colbert véleménye viszont pont azokhoz jutott el, akik számítanak.
Stewart 16 éven át vezette a Daily Show-t, (ami a címével ellentétben nem is naponta, csak heti négyszer jelentkezik, de ez tényleg mindegy) pedig amikor 1999-ben beült a műsorvezetői székbe, senki nem hitte, hogy sikeresebb tud lenni, mint elődje, Craig Kilborn. Stewart nem volt túl ismert komikus, stand-up műsorokkal kezdte és pár kisebb műsort vezetett (Short Attention Span Theater, The Jon Stewart Show, You Wrote It, You Watch It) a Viacom-csoporthoz tartozó Comedy Centralon és MTV-n, és feltűnt kisebb filmszerepekben is, de ha valaki akkor azt mondja neki, vagy bárkinek a Comedy Central vezetőségében, hogy egy nap az Amerikai Egyesült Államok elnöke is megfogadja a tanácsait, akkor hangosan röhögött volna. Pedig így történt: a Daily Show egykori szereplői bizonyíthatóan legalább ötször közvetlenül befolyásolták az amerikai politikát.
Lewis Black, egyik kortársa a távozását úgy kommentálta, hogy
Jézusom, olyan ez a nap, mintha az elnök mandátuma járna le.
Stewart cinikus humora, szatirikus meglátásai és kíméletlen, néha, valljuk be, idegesítően túltolt monomániája amivel a Fox News és a jobboldalinak nevezhető amerikai sajtót ütötte, azokhoz is eljuttatta a politikai szatírát, akik ilyet legfeljebb a Saturday Night Live című varietéműsor heti hírösszefoglalójában (nagyon-nagyon távolról hasonlít a Maksa Híradóra, csak jó) láthattak, viszont arra gondosan ügyelt mindig is, hogy ne a nagy amerikai talkshow-műsorvezetők, Jay Leno vagy David Letterman nyomában járjon, ő nemcsak felolvasta a legviccesebb híreket és hülye pofákat vágott hozzá, hanem rendesen feldolgozta azokat, és napról napra szétszedte a legfontosabbakat. Írója is volt műsorának, nemcsak műsorvezetője, így a Daily Show-val nyert 19 Emmy-díjáért duplán megdolgozott.
Első körben pihenni fog, legalábbis ezt nyilatkozta a New Yorkernek korábban. 2600 epizód felvétele után egy ideig nem akar tévézni, ez teljesen érthető is.
A Yahoo mellett hívta az NBC News is, de nem szatirikus műsorba vagy egy új programba, hanem meglévő hírhéttérműsoraiba elemzőnek. Stewart egyszer azt mondta, hogy ez érdekelné, de valahol tart attól, hogy korábbi műsora és főleg annak hangvétele alapján ítélik majd meg, és nem fogják komolyan venni.
A filmek is érdeklik, Rosewater című első rendezését jól fogadta a szakma, jó kritikákat kapott, így elképzelhető, hogy hosszú távon ezzel foglalkozik majd.
Egyszerű lenne persze rásütni a republikánusok rémálma-bélyeget Stewartra, miközben műsora legalább annyira hülyét csinált a demokratákból is, mint a Donald Trump-féle futóbolondokból - arról igazán nem ő tehetett, hogy a másik oldalon (Stewart demokrata, Obama kampányát is jelentős összeggel támogatta) több az olyan figura, aki csak ha megszólal, máris megvan a félórás műsor első szegmense. A magyar médiában teljesen ismeretlen formátum egyébként nem egy túl nagy megfejtés: a műsor azzal kezdődött, hogy Stewart kommentárt fűzött az előző nap/az adott hét leginkább célkeresztben lévő híreihez vagy eseményeihez, majd jött egy “kapcsolás” az egyik riporterhez, akik külső helyszínekről (vagy annak álcázott stúdióbelsőből) jelentkeztek. A harmadik részben jöttek a celebvendégek, köztük jóval több politikus és közéleti szereplő, mint a hagyományos talkshow-kban.
Az ebből is kiderül, hogy a Daily Show tulajdonképpen az egyórás, hagyományos talkshow-k formátumát sűrítette bele félórába, viszont azzal, hogy erősen ráfeküdt a politikára, arra alkalmatlan volt, hogy nagy nézettségű kereskedelmi tévén kerüljön adásba. Ez Stewartot nem zavarta legalábbis több interjúban utalt arra, hogy kapott megkereséseket a nagy tévéktől (ABC, NBC és CBS), de esze ágában nem volt elmenni egy olyan műsort vezetni, ahol nem mondhatta ki azt, amit valóban gondolt egy-egy eseményről vagy személyről. A politikai szatíra és a média marhaságainak karikírozása mellett Stewart gyakran olyan eseményekről is beszámolt, amikkel viccelni nem nagyon lehet: 9/11, iskolai lövöldözések, haiti földrengés, stb. Ilyenkor jött ki igazán, mennyire jók az írói, és milyen ügyesen tudnak egyensúlyozni azon a határon, ami a giccses szenvelgést és érzelgősséget az őszinte megrendüléstől elválasztja.
Az évek során Stewart jelentősége egyre nőtt, a szélessávú és mobil internet elterjedésével messze ő nyert a legtöbbet az összes talkshow-műsorvezető közül. Műsorait rendszeresen szemlézték mindkét oldalon, és amikor például 2010-ben kiállt a 9/11-es terrortámadáskor a helyszínre kiérő tűzoltók, mentők és rendőröknek akkor már jó ideje ígérgetett egészségbiztosításért, amivel a mentés során elszenvedett sérüléseik és az annak következtében fellépő betegségeik kezelését finanszírozta volna az állam, az amerikai képviselőházban villámgyorsan megszavazták a törvényt, ami 6,2 milliárd dollárt különített el erre a célra. Pedig Stewart nem ment ki az utcára, nem tüntetést szervezett, csak behívott pár olyan hőst, aki részt vett a mentésben, és elbeszélgetett velük.
A műsora sikere persze neki is jót tett: fogalom lett a tévében, és ennek megfelelő fizetést is kapott. 2014-ben 25 millió dollárt keresett, amivel az esti talkshow-műsorvezetők között az élen állt. A Comedy Central nem sajnálta tőle a pénzt, a Daily Show 2003 és 2012 között, zsinórban tíz éven át elhozta a legjobb talkshownak járó Emmy díjat, és az írókat is jutalmazták nyolc alkalommal. Az, hogy a Comedy Central mára megkerülhetetlen az amerikai televíziózásban, hogy nem csak egy a kismillió kábelcsatorna közül, nagyrészt neki köszönheti a Viacom. A pénz annyira nem izgatja egyébként, hiszen amikor bejelentette a felmondását, a Yahoo azonnal jelezte, hogy évi 35 millió dollárt is megadnak neki, ha elmegy hozzájuk politikai témájú műsort vezetni, de az idén 53. éves Stewart nemet mondott az ajánlatra.
Jon Stewart tréfás hírműsora is úgy érezte, hogy nem lehet szó nélkül elmenni a frissen kinevezett Colleen Bell nagykövet/szappanopera-producer mellett, aki biztos jól fog jönni majd az országnak, ha feltűnik Orbán Viktor gonosz ikertestvére, Fernando.
Az argentin nagykövet sem járt sokkal jobban, igaz, ő csak annyit tud elmondani magáról, hogy soha a büdös életben nem járt Argentínában, és egy büdös kukkot sem beszél spanyolul. Bellre viszont berúgták a Daily Show motorját, és Stewart elképzeli, hogy a nagykövet asszony biztos nagy segítség lesz az országban, amiben egy „Putyin-szerű demagóg figura” ("a Putin demagogue type of fella") a vezér, amikor majd kiderül, hogy a lánya terhes a fogadott mostohatestvérétől, akinek az apja Orbán gonosz ikertestvére.
Ez egyrészt annak is betudható, hogy a mai, igencsak zsúfolt piacon már nem nagy truváj egy politikai tartalmú műsorral előállni, a Yahoo-tól a Hulun át a YouTube-ig mindenhol van legalább egy ilyen műsor, ami ugyan nem nyújtja ugyanazt az élményt, mint az alapos kutatást és kiváló írói munkát megkövetelő Daily Show, de ez csak idő kérdése, a műsorok pedig egyre olcsóbban készülnek. Stewart annak idején nagyon jókor ült be a műsorvezetői székbe, első monológjában a Monica Lewinsky-botrány után kis híján lemondatott Bill Clinton elleni eljárással foglalkozott, erről pedig azért sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy a) nem aranybánya és b) minden évben akad belőle egy. Ma már nehezebb lenne egy új műsort beindítani, a közösségi média villámgyors elterjedésével bárkiből lehet vicces megmondóember, csak egy Twitter-feed vagy Facebook-oldal kell hozzá, és sok követő.
Stewart és a Daily Show igazán nagyot viszont akkor ment, amikor a 2000-es Bush vs. Gore elnökválasztáson a floridai szavazatokon múlt, hogy ki lesz az USA következő elnöke. A Daily Show ekkor, amellett, hogy rém viccesen dolgozta fel az egész, félig kilyuggatott szavazólapos botrányt és az azt követő újraszámlálást és bírósági ítéletet, közszolgálati feladatot is ellátott azzal, hogy érthetően magyarázta el, hogy éppen min is múlik az USA jövője. Az egyre viccesebb és merészebb műsor nézettsége 2008-ra elérte az 1,6 milliót, ami egy kábeles talkshow esetében nagyon magasnak számít, ráadásul a nézők nagy része a legjobban kereső rétegből került ki, abból, amire a reklámozók célzatosan lőnek, ugye. 2013 végén már 2,5 milliós nézettsége volt a Daily Show-nak, ráadásul a nézők átlagéletkora meglepően alacsony, 35 év volt. A fiatalabb korosztály nagyon megszerette a vicces politikai híradót, a 2004-es elnökválasztás alatt a Nielsen szerint a 18–34 közötti férfiak a szabadon fogható kereskedelmi tévék hírműsorai helyett inkább Stewartra figyeltek oda.
Ezzel a Daily Show belépett egy olyan körbe, amibe nagyon nem szeretett volna, de hiába tiltakozott a besorolás ellen Stewart is, a fiatalok a híreket 2004-re leginkább tőlük szerezték be. Ez a frászt hozta a műsor producereire és íróira, mert nem akartak egy komoly hírműsor szerepében tetszelegni, sőt. Stewart azt nyilatkozta erről, hogy az amerikaiak az információs ozmózis korában élnek, azaz szinte kizárt dolog, hogy bárki is csak egy forrásól jusson a hírekhez.
A műsorunk csak azok számára érdekes, akik több helyről szerzik be információikat, és akik pontosan tudják, miről van szó. Mint önálló hírműsor, nem állja meg a helyét. Nem is annak szánjuk.
A Daily Showban előszeretettel támadott média persze ráugrott arra, hogy a Daily Show-t hírműsornak nevezték, és számon kérték Stewarton, hogy miért nem tett fel fajsúlyosabb kérdéseket a műsorban vendégül látott John Kerry elnökjelölttől, hiszen mostantól felelősséggel tartozik a nézők irányába. Stewart erre csak azt válaszolta, hogy ő csak egy komikus és nem politika újságíró, ami elméletileg igaz is volt, de mivel a műsor első, hírkommentáló szegmensében igen aktívan politizált, majd amikor már ott ült szemben vele ugyanaz az alany, akit öt perccel azelőtt még ütött, egy belemenős kérdést sem tett fel, ez a kifogás igencsak megkérdőjeleződött. A média és Stewart viszonya akkor mérgesedett el, amikor 2004 októberében a CNN Crossfire című műsorában osztotta ki a műsorvezetőket, és arra kérte őket, hogy televíziós újságíróként nézzenek magukba, és ne okozzanak több kárt az országnak egyoldalú, elnagyolt és hanyagul szerkesztett műsoraikkal. Amikor válaszul felhozták a Kerry-interjút, Stewart kifakadt:
De hát maguk a CNN! Az én műsorom egy szatíra, nem kell komolyan venni, mert nem is annak készült - a felvezető műsorában bábok telefonbetyárkodnak, az isten szerelmére! Mi ütött magukba?
A Daily Show with Jon Stewart nem egy ember sikere volt. A 16 év alatt Stewart és írói mellett igen fontos szerep jutott azoknak a komikusoknak, akik a külső helyszínről bejelentkező riportereket alakították. A legnagyobb karriert közülük Stephen Colbert futotta be, aki a Daily Show után a Comedy Centralon indította el Colbert Report című műsorát, de említhetnénk John Olivert is, aki dettó vicces kis színesekkel kezdte a Daily Show-ban, ma pedig a Last Week Tonight with John Oliver című saját közéleti showműsorát vezeti az HBO-n, de nála tűnt fel Steve Carell, az Office amerikai verziójával befutó, majd filmjeivel milliókat kereső színész is. A Daily Show-ban szerepelt még Ed Helms, Olivia Munn vagy Jessica Williams is - az előbbi kettő sikeres tévészínészi karriert tudhat maga mögött, Williams mostantól több szerepet kap, egy másik szereplőjük, Samantha Bee pedig a TBS csatornára megy, ahol kap egy saját show-t.
A műsor az elmúlt 16 év alatt olyan magas szintre fejlesztette a média- és közéleti kritikát, olyan kiválóan összeálltak a szegmensek és annyira jól dolgoznak az írók, hogy amikor Stewart szabadságra ment, és a helyére mások ültek be (pl. John Oliver), szinte nem is lehetett érezni, hogy nem ő vezeti a műsort. Az infrastruktúra a helyén van, és a show működik, ha a megfelelő ember kerül be a székbe Stewart helyére - ez a személy pedig Trevor Noah lesz, egy dél-afrikai származású komikus/színész, akinek Stewart után kell majd helyt állnia. Nem lesz könnyű dolga, az biztos, és ha szimplán csak utánozná az elődöt, gyorsan bele is bukna a kalandba, de Noah többször elmondta, hogy például a Fox News (nálunk kb. a Nemzeti Hírtévé és az Echo TV szerelemgyermekének szintje lenne) állandó és kitartó ostorozása nem az ő műfaja és sokkal szélesebb merítésből dolgozik majd. Szeptember 28-án kiderül.
A Daily Show with Jon Stewart legjobb pillanatait ebben a comment:com-posztban szedtük össze.