Index Vakbarát Hírportál

Minden héten eligazítást tartott a Fidesz a Hír TV-nél

2015. október 7., szerda 16:59

Terjedelmes interjút közölt a Kreatív Tarr Péterrel, a Hír TV vezérigazgató-helyettesével, amiből kiderül, hogy a Fidesz tényleg minden héten bejárt eligazítást tartani a vezérkarnak.

Tarr elmondja, hogy miután Simicska Lajos tulajdonos durván kiakadt Orbán Viktorra

a Hír TV dolgozóit voltaképpen elbocsátották a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből

erről egy Kövér László-interjúból értesült, ahol a parlament elnöke ellenzékinek nevezte a hírcsatornát. Erről egyébként korábban egy sajtótájékoztatón is beszélt, amin az Index is ott volt.

Az interjúból az is kiderül, hogy a Simicska-Orbán ellentét után megpróbálták ellehetetleníteni a csatornát, megfenyegették vagy jobb ajánlatokkal csábították a dolgozóikat. A Hír TV-től azonnal távozó Orbán-hű dolgozók a hajó süllyedéséről és az adó helyének sóval behintéséről beszéltek, miközben a köztévé teljes listával rendelkezett minden ott dolgozó nevével, telefonszámával és fizetésével.

A hivatásos csábítók azt közölték: a megkeresettnek két napja van arra, hogy átmenjen az állami tévéhez, ilyen és ilyen pozícióba, ennyi és ennyi pénzért.

Tarr egyáltalán nem titkolja, hogy a Hír TV mindig is kormánypárti médium volt. Kitér arra, hogy

A NER-ből való kiebrudalás miatt várható volt, hogy a Hír TV állami hirdetéseket sem kap, így kizárólag piaci alapon kell megmaradniuk, ezért is döntöttek a részleges arculatváltás mellett. Végül Tarr azzal fejezi be, hogy Simicska Lajos valószínűleg akkor is finanszírozni fogja a csatornát, ha nem hozzák a számokat, mivel

ő hosszabb távra tervez.

A kormány visszautasítja

A kormány "hisz a demokrácia alapértékeiben, így a független és szabad sajtóban is", ezért visszautasítja a Hír TV vezérigazgató-helyettesének utalásait arra, hogy korábban, az Orbán-Simicska-háború kirobbanása előtt a kormányzati kommunikáció befolyásolta a témákat és azok feldolgozását is a televízióban - reagált az Origónak az interjúra a Kormányzati Információs Központ.

Rovatok