Index Vakbarát Hírportál

Még két téváadót indít az MTVA

2015. november 13., péntek 08:50

A Duna Tv, a Duna World, a Nemzeti Hírtévé, az m2, az m3 és az m4 mellé érkezik az m5 és az m6, a közmédiának hamarosan saját oktatási és kulturális csatornája is lesz, mert ezek szerint a Nemzeti Főadóként funkcionáló Duna, a külhoni magyarokra (is) szabott Duna World, a retróban utazó m3 és a délutánonként fiatalos-zenés m2 nem elég kultúrbarát.

A két tévé lehetőségéről a médiatörvényben jóelőre gondoskodott a kormány, és már akkor benne szerepelt a szövegben, amikor az m4 és a Nemzeti Hírtévé indulásáról beszélt az előző vezérigazgató, Szabó László Zsolt. A kompakt kis propagandagépezet kiépítése a tavaly decemberben felvázoltaknak megfelelően halad, igaz apróbb malőrök előfordultak az úton, például a nézők nem siettek átkapcsolni az új tévéadókra, de ez legyen a legkisebb baj, a évi 80 milliárdból (meg az apró) eltartott közmédiát az ilyesmi nem nagyon izgatja.

Most, hogy az állam átvállalta a cég 47 milliárd forintos (agyrém, mellesleg) hiteltartozását, és így lett pár felesleges, gyorsan elkölthető milliárd (a Népszabadság infói szerint 9), amit a cég (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) megbízott vezérigazgatója, Vaszily Miklós szerint két további csatornára, egy kulturálisra és egy oktatásira költenek majd, mert kötelezettségük van rá. Hogy ez a kötelezettség egészen pontosan mit takar, nem tudni, hiszen a médiatörvény digitális szolgáltatókra vonatkozó passzusában hat köztévé továbbítását írták elő, az meg kilóra már most megvan ugye.

Az új adókkal kapcsolatban korábban azt lehetett tudni, hogy az m5 egy budapestieknek szánt, regionális tévé lett volna, ami elég hülyén nézett volna ki annak fényében, hogy az MTVA milyen lelkesedéssel szántotta be a földbe a vidéki stúdiókat és tévéket. A Népszabadség szerint a kulturális csatorna létrehozása nem mai ötlet, már akkor felmerült, amikor Ókovács Szilveszter volt a Duna TV vezérigazgatója (2010-2011). Az oktatási csatorna egyelőre úgy tűnik, hogy egy Spektrum-vetélytárs lenne, azaz főleg ismeretterjesztéssel foglalkozna. 

Rovatok