Index Vakbarát Hírportál

828 millió forintért eladó a Helyi Téma, a Heti Téma ás a többi védjegy

2015. november 20., péntek 12:33

828,43 millió forintért lehet megvenni az egykor a legnagyobb példányszámú magyarországi laphoz, a Helyi Témához kapcsolható védjegyeket - írja a Napi.hu.

A milliárdos üzletember Vitézy Tamás tulajdonában lévő, Fidesz-közeli közéleti-bulvár hetilap, a Helyi Téma 2004-ben indult és 2015 elején szűnt meg, addig viszont ingyenesen került Budapest kerületeiben és 20 vidéki városban a postaládákba. 

Az érdeklődők november 30-tól december 15-ig nyújthatnak be pályázatot az Elektronikus Értékesítési Rendszeren keresztül a HETI Téma, HELYI Téma, Helyi téma és Théma védjegyekre. A bánatpénz 25 millió forint - derül ki a Cégközlönyből.

A lapot megjelentető Théma Nyomda Kft. már korábban fizetésképtelenné vált, a felszámolási eljárása 2013. november végén indult el. A cég fent van az adóhivatal legfrissebb (szeptember végi állapotot mutató) 180 napon keresztül fennálló, 100 millió forintot meghaladó adótartozást felhalmozó, nagy adósokat összesítő listáján is.

Vitézy korábban az ország száz leggazdagabb milliomosa közé tartozott, az elmúlt években azonban nemcsak Simicska Lajossal került ellentétbe, hanem Habony Árpáddal is, akit a posztsimicskai időszak médiafelelősének tekintenek.

Rovatok