Index Vakbarát Hírportál

Egyetlen nap alatt öt vezetőjét küldte el a TV2

2016. január 29., péntek 21:50

Egy nappal azután, hogy a Habony Árpádhoz köthető Halkó Gabriellát nevezték ki a TV2 gazdasági igazgatójának, a csatorna mindjárt öt vezető beosztású munkatársától vált meg pénteken, írja a 444.

Az újság úgy tudja, hogy az elbocsátások:

érintik.

A kirúgásokat a Népszabadság értesülései is igazolják, a lap úgy tudja, a helyükre kerülő vezetőket a jövő hét elején mutatják majd be, és az új vezetői struktúrát is ekkor ismertetik.

A nol.hu ráadásul úgy értesült, hogy a megújuló TV2 nem csupán az érintett öt vezetőjétől, hanem további húsz munkatársától is megválhatott pénteken, sőt, további leépítéseket terveznek, így az elbocsátások a jövő héten továbbfolytatódhatnak.

A tisztogatás egyébként Shadia Nugud programigazgató kirúgásával kezdődött, és eddig sem volt titok, hogy Dirk Gerkens a saját embereit akarja majd kulcsfontosságú pozícióba ültetni.

Szerdai cikkünkben is azt írtuk:

Gerkens biztos nem azzal fogja kezdeni, hogy kihajít mindenkit, annak semmi értelme nem lenne, mert nem maradna ember a műsorkészítéshez. A vezetőséget, a hozzá közel álló pozíciókat viszont logikus, hogy olyan szereplőkkel tölti fel, akikben megbízik, és akikkel tud együtt dolgozni. Nem szükségszerű ehhez mindenkit kihajítani erről a szintről sem, a TV2-nél is minden bizonnyal a helyén marad mondjuk a marketinges igazgató, de a szerkezeti átalakításnak már voltak, és még lesznek is áldozatai.

Rovatok