Index Vakbarát Hírportál

Központilag is lemondta Magyar Nemzet-előfizetését a Parlament

2016. február 8., hétfő 17:39

Az Országgyűlés hivatala lemondta a Magyar Nemzet központi előfizetését január elsejével – tudta meg az Origo. Korábban a Magyar Nemzet arról írt, hogy újságjukat nem rendelhetik meg a parlamenti alelnökök és bizottsági elnökök idén az Országgyűlés Hivatalának keretéből. A hírt a a Parlament sajtóirodája is megerősítette az Origónak. Mint mondták „január elsejével, informatív és mértékadó napilapok ezután is a hivatali egységek rendelkezésére állnak”, - amivel valószínűleg arra utaltak, hogy a Magyar Nemzetet már nem tartják mértékadónak. Tényi István még pénteken feljelentést tett.

A napilapok közül egyébként a legtöbbet Népszabadságból rendelnek, szám szerint 36-ot. A kormánypárti Magyar Időkből és Magyar Hírlapból 26-26-ot. A Népszavából pedig 14-et. A Blikkből 14-et, míg a Borsból 11-et.

A hetilapok közül a Heti Válasz vezet 36-al, őt követi a HVG 32-vel. Ezután a Magyar Demokrata és a Magyar Narancs következik 14-14 darabbal.

Kövér László tavaly a Simicska-botrány kirobbanása után a Magyar Hírlapnak azt találta mondani, hogy "a Magyar Nemzet és a Hír Televízió a mi szempontunkból nem kezelhető másként, mint ellenzéki orgánumként". Ráadásul szerinte Simicska Lajos, aki ugye évtizedekig a párt legfontosabb gazdasági háttérembere volt, "a magyar közélet betegségének egyik tünete".

Rovatok