Index Vakbarát Hírportál

Pénzért rendelt lejárató cikkeket a kormány

2016. február 18., csütörtök 15:57

Nettó másfél millió forintért rendelt 12 részes cikksorozatot a Földművelésügyi Minisztérium a Pesti Srácok hírportáltól, írja az Átlátszó, miután kikérték az ezzel kapcsolatos szerződéseket. A információt először az RTL Klub szellőztette meg egy januári híradóban, majd az Átlátszó kérte ki a hivatalos papírokat. A cikksorozat az RTL szerint kizárólag a szocialista kormányokkal és Simicska Lajossal foglalkozik, a Pesti Srácok ezerrel próbálta cáfolni a vádat, de később kiderült, hogy ez csak annyiban nem igaz, hogy portál szépen bemutatta a Fidesz új földprogramját is.

A megállapodás szerint

A megrendelés után olyan hangzatos című cikkek születtek, mint "Hátrább az agarakkal – politikai üzenet Csányinak és Simicskának", "Bitay Márton: Az adu ászok nem a Simicska Lajosoknál, hanem a kisbirtokosok kezében lesznek", vagy a kétrészes kormányzati földpropaganda A “Földet a gazdáknak” program első és második üteme.

A Pesti Srácokat kiadó GerillaPress-t egyébként kifejezetten kedveli a kormány, korábban 12 milliót kaptak a Miniszterelnökségtől, 10 millió a Belügyminisztériumtól, magától a Fidesz-frakciótól pedig egyszer 4,4, egyszer pedig 3,8 milliót.

Rovatok