Index Vakbarát Hírportál

Vs.hu: Egyedülálló tartalmakat állítottunk elő

2016. április 22., péntek 22:03

Péntek késő délután tették közzé az MNB által 260 milliárd forintnyi közpénzből gründolt alapítványok, hogy kikkel milyen megbízási és támogatási szerződéseket kötöttek. Az adatokból kiderül, hogy a  vs.hu-t (és most már az Origót is) kiadó New Wave Kft. összesen 501 416 000 forintot kapott a hat alapítványtól 2014-2016-os szerződések alapján. Ez már csak annak fényében is súlyos összeg, hogy a New Wave 2014-ben 133 millió forintos veszteséggel zárt.

Az információk megjelenése után interjú jelent meg a Kreatív.hu médiaszakmai portálon Lebhardt Olivérrel, a Vs.hu főszerkesztőjével, illetve egy szerkesztőségi állásfoglalást is közzétett a portál.

Ez utóbbiban úgy fogalmaznak:

A VS.hu-t kiadó New Wave Production Kft. a 2015-ös év során „Magyarország 2015” munkacímen egy kiterjedt, multimédiás és dokumentumfilmes elemeket tartalmazó programot valósított meg. (...) A hazai médiában egyedülálló közszolgálati tartalmak előállítása olyan mértékű ráfordítást igényelt, amelyet pusztán hirdetési bevételeinkből nem tudtunk volna finanszírozni, ezért pályázati úton folyamodtunk forrásokhoz.

A közlemény azt is leszögezi:

Büszkék vagyunk az elkészült anyagokra (...) Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy pályázati támogatást az egyes témák feldolgozására és társadalmi kommunikációjára kértük és kaptuk. Ezen túlmenően a kiadónak és a lapnak nem volt semmilyen formális vagy informális vállalása az alapítványok felé.

A Kreatívnak adott interjúban Lebhardt Olivér azt is elmondta, hogy

a projekt finanszírozásáról, a pályázatokról a szerkesztőség tagjai többségükben nem tudtak,

arról, vagyis pályázati tartalmak finanszírozásáról az elmúlt napokban beszélt velük. A szerkesztőségi állásfoglalással szó szerint megegyezve elmondta azt is, hogy

Az elkészült anyagokra mindannyian büszkék vagyunk.  Az újságírók és szerkesztők függetlenségét, önállóságát nem sértette semmi.

A főszerkesztő egyébként az interjúban nem cáfolta a magyar sajtóban és médiapiaci körökben régóta tényként kezelt információt, hogy a New Wave csehországi cégeken keresztül annak a Szemerey Tamásnak az érdekeltségébe tartozik, aki Matolcsy György jegybankelnöknek az unokatestvére.

Rovatok