Index Vakbarát Hírportál

Ismét pert vesztett a Magyar Idők az LMP-vel szemben

2016. május 20., péntek 12:06

Jogerősen pert vesztett a Magyar Idők Sallai R. Benedekkel, az LMP országgyűlési képviselőjével szemben, derül ki az LMP pénteki sajtóközleményéből.

A politikus a kormány földprivatizációs programjának egyik legelszántabb ellenzője, és miután keményen bírálta a kormány birtokpolitikáját, a Földművelésügyi Minisztérium lejárató kampányt indított ellene. Olyan valótlanságokat állítottak róla, hogy nyertese a termőföld-pályázati rendszernek, illetve, hogy nagybirtokot akart volna kiépíteni.

Sallai ezekre reagálva jó hírnév megsértéséért több rágalmazót perelt be, valamint a Magyar Idők nyomatott és internetes változatával szemben is sajtópert indított. A peres eljárás másodfokú tárgyalását szerdán tartották a Fővárosi Törvényszéken, ahol az LMP-s politikus jogerősen pert nyert.

A bíróság a Magyar Időket a valótlanságokat cáfoló nyilatkozatok közzétételére kötelezte az újság nyomatott és internetes változatát is. Ezekben közölniük kell, hogy Sallai nem nyertese a földpályázati rendszernek, nem kapott sem ő, sem érdekeltségei a lap által közölt támogatási összegeket, valamint a lap valótlanságokat állított, megtévesztette a közvéleményt.

Ahogy tavaly szeptemberben már írtunk róla, a kormánypárti Magyar Idők már az első napján – igaz, jogutódként – helyreigazítási pert bukott Sallaival szemben. A Fidesz aztán az év elején egy közleményében azt állította, hogy valójában Sallai az oligarcha, aki miatt aggódni kellene a földvásárlásoknál, mert céghálókon keresztül rengeteg földhöz jutott az árveréseken. Az LMP-s politikus ezt követően megírta azoknak a médiumoknak, amelyek lehozták a Fidesz közleményét, hogy ha nem hoznak le helyreigazítást, akkor sajtópert indít ellenük. Az MTI mellett többek között a Híradó.hu, a Magyar Idők és a Magyar Hírlap is kapott ilyen felszólítást.

Sallai korábban az Indexnek azt mondta: "Az FM azzal támad engem, hogy több mint 2000 hektárra pályáztam. Csakhogy ez nem azért volt, mert óriási oligarcha vagyok vagy akartam lenni, hanem azért, mert valójában esélyem sem volt nyerni. 8, 20, 50 hektárokra adtam be 20 pályázatot a magam nevében, de egyet sem nyertem. Ez még akkor volt, mielőtt beléptem az LMP-be: fiatal gazda voltam, állattartó, helyben lakó, volt, ahol földszomszéd, ezért elsődleges prioritást kellett volna élveznem. Akkor azt gondoltam, nincsen szerencsém. Később kiderült, hasonlóképpen jártak mások is. (...) A feleségem, aki tőlem függetlenül is gazdálkodik, nyert el 53 hektárt, és nem is adott be több pályázatot, mert ennyit szeretett volna."

Sallai egy két évvel ezelőtti interjúnkban a miniszterelnökről is beszélt. Szerinte a kilencvenes évek végén (vagy a kétezres évek elején) Orbán Viktort elrabolták és kicserélték egy másik emberre, manapság pedig egy dublőr helyettesíti. "Ha meghallgatom az akkori Orbánt, egy szimpatikus radikális demokratát látok, akiről feltételezhetetlen az, amit az elmúlt négy évben a Fidesz csinált. Piszkosul nehéz elhinnem, hogy ez ugyanaz az ember!" – mondta akkor.

Rovatok