A magyar futballválogatott Eb-szereplése nemcsak a szurkolóknak, de a köztévének is óriási örömet szerzett, hiszen nem túlzás kijelenteni, hogy már most, júniusban megvan az év legnézettebb tévéműsora, a Magyarország–Belgium Eb-nyolcaddöntő. A június 10. óta zajló közvetítésfolyam egyébként is – azaz a magyar meccseket kivéve – meglehetősen jól teljesít, a nézettségi toplisták élmezőnyébe szinte nem is lehetett nem futballmeccsel bekerülni.
Az MTVA joggal büszke a nézettségre, a több tízmillió forintból kitömött állami sportcsatorna az Európa-bajnokság alatt beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és sorra veri el az RTL Klubot és a TV2-t a meccsek időpontjában, azaz délután 3 és este 11 között, amibe szépen beleesik a főműsoridő is (19:00–23:00). Erre példa elég régen volt, ha minden igaz, a kettővel ezelőtti Eurovíziós Dalfesztivál közvetítése volt az utolsó olyan közmédiás műsor, ami a saját sávját megnyerte, egymillió feletti nézőszámért pedig 2005 körülig kell visszamenni, amikor még annyian néztek tévét, hogy egy Névshowr-adás is 1 milliónál több nézőt érdekelt.
A nézettségmérésben két nagy csoportot különítünk el, az egyik az úgynevezett AMR vagy rating, a másik az SHR (share).
Az AMR azt mutatja meg, egy adott műsort egy napszakban a tévével rendelkező lakosság átlag hány százaléka nézte. Az SHR, azaz közönségarány pedig azt, hogy az éppen bekapcsolt tévék átlag hány százalékán ment az adott műsor.
A harmadik, ritkábban használt nézettségi csoport az úgynevezett teljes elérés, a reach, ami a legmegbízhatatlanabb, mert azt méri, hogy egy adott időszakban egy adott célcsoportban hányan érhetik el a műsort. Ez, mivel minden tévé a saját céljaira szabja, az összehasonlítást teljességgel lehetetlenné teszi.
A közmédia korábbi gyakorlata az volt, hogy bombasztikus című, kétmilliós nézettségről szóló közleményeket adtak ki, melyekből kiderül, hogy a mellbevágó szám úgy jön össze, hogy összeadják az M1-re, az M2-re, a Duna TV-re és a Duna Worldre odakapcsoló, és ott legalább öt percet nem folytonosan eltöltő nézők számát, ami így érthetően magas lesz.
A Nielsentől kapott adatokat aztán mindenféle módon lehet tovább finomítani, a legáltalánosabb az, hogy a 18–49-es korcsoportra vetítik le őket, hogy kiderüljön, a fizetőképes kereslet mit néz szívesen. A nézettség, a közönségarány és a teljes elérés nem összemosható, nem feleltethető meg egymásnak, összehasonlításuk értelmetlen. Ezeket értelmezni csak adott célcsoporton és időpontban vagy időszakban lehet.
A magyar–belga meccs a teljes lakosságban 2 796 244 nézőt hozott, ami az éppen tévét néző felnőttek 61,5 százalékának felel meg. Az MTVA nem szokott 18–49 közötti, azaz a kereskedelmi célcsoportra levetített nézettséget közzétenni, pedig tehetné: a meccs ebben a korosztályban 1 234 325 nézőt érdekelt, ami 65,7 százalékos közönségarányt jelent, és ezek meglehetősen magas számok. Az elmúlt években 18–49-ben 600 000 nézővel már simán lehetett toplistás egy műsor, a TV2 tavaly 35 százalékos közönségaránnyal vitte diadalra a Sztárban sztárt, idén a Nagy Duett is 32 százalék körüli aránnyal volt listavezető.
A múlt heti nézettségi verseny a TV2 teljes csődjét hozta: míg az MTVA a legnézettebb 40 műsor közé 17 futballmeccset delegált, az RTL 23 műsorszámmal szerepel a 18–49-es korosztály listáján. A TV2 legjobb helyezése a 41., ezt a Beverly Hills-i zsaru 3 érte el 10,4 százalékos közönségaránnyal és 149 000 körüli nézővel. A teljes lakosságban öt Tények-adás bejutott az első 40-be. A közmédia a teljes napi közönségarányt tekintve a múlt héten megelőzte az RTL Klubot (26,1% vs 22,1%), a főműsoridőt tekintve meg agyonverte (34,8% vs. 25,1%).
Az MTVA a korábbi gyakorlattól elszakadva a reachet, azaz a teljes elérést sem kommunikálja olyan lendülettel, mint korábban, pedig a meccsre odakapcsoló nézők száma elképesztően magas a teljes lakosság körében, 4,1 millió nézőt takar. Ez persze azt is jelenti, hogy a meccsre odakapcsolók egyharmada azonnal tovább is lépett rajta – a 18–49-ben elért 1 766 294 néző nagy része viszont maradt, ami mindenképpen jó hír a fiatalabbakat az elmúlt 10 évben sikertelenül magához édesgetni próbáló közmédia számára.
A legdurvább adatokat a szerdai magyar–portugál és a vasárnapi magyar–belga meccsek alatt találjuk egyébként – de a kereskedelmi tévék részéről. A szerda este 6-kor kezdődő meccsel egy időben adott Híradót az RTL Klubon a tévénéző lakosság 9 százaléka látta, ilyen alacsony számot a műsor indulása óta nemigen produkált. A TV2-n a Tények 10,4 százaléka is rémesen alacsony, de ők jobban hozzá vannak ehhez szokva. Vasárnap este, a magyar–belga meccs kezdetére, az Alice Csodaországban közönségaránya 5,1 százalékra csökkent (RTL Klub), a vele párhuzamosan vetített Hogyan veszítsünk el egy pasit tíz nap alatt 5,9 százalékra esett vissza (TV2). Tényleg csak a vicc kedvéért: a Duna TV-n A másik Boleyn lány közönségaránya 2 százalék volt.
A nézettségi adatokat böngészve egyébként az is észrevehető, hogy az M4 Sport sikere az MTVA portfóliójára igazán nagy hatással nem volt azon túl, hogy a közmédia egészét felhúzta, hiszen a Duna TV-n látható meccsek nézettsége jóval alacsonyabb volt az M4 Sporton adottaknál. Az ukrán–lengyel meccset 146 827 néző követte (4,9%), a magyar–portugállal egy időben vetített Ausztria–Izland-meccset 71 095-en látták (1,9%), de nem sokan kapcsoltak oda az orosz–walesi összecsapásra (259 635, 6,7%), a cseh–törökre (199 692, 5,3%) és az olasz–írre sem (194 367, 5%). Emiatt azért szívhatja a fogát a közmédia, mert kiderült, hogy az embereket a Duna TV szinte egyáltalán nem érdekli, még akkor sem, ha nem a szokásos programot látják rajta.
Ha a magyar csapatnak köszönhető magas nézettséget és közönségarányt összevetjük a legutóbbi két vb- és két Eb-döntő nézettségével, az látható, hogy míg 2010 után az érdeklődés csökken, a közönségarány számottevően nem változik, azaz kb. 2012-re tehető annak az eróziós folyamatnak a lényegi beindulása, ami a tévés nézettséget az egész világon befolyásolja a mai napig, azaz egyre kevesebben néznek tévét akkor, amikor azt a tévétársaságok akarják.
2008: Eb-döntő – 2 135 000 / 49,7%; 2010: vb-döntő – 2 023 000 / 48,8%; 2012: Eb-döntő – 1 742 000 / 42%; 2014. július: – 1 868 000 / 47,8%.
A magyar–belga meccshez hasonlóan magas nézettséget legutóbb 2010-ben, az első X-Faktor döntője produkált az RTL Klubon, akkor 2 826 927 néző követte az eseményeket, a teljes tévénéző lakosság 51,8 százaléka.
A magyar nézettségmérést 1992 óta a Nielsen végzi, akiket korábban AGB Hungary vagy AGB Nielsen néven is emlegettek. A dolguk az, hogy előfizetőiknek egy nagy halom pénzért egy rakás adatot szolgáltassanak, amiket a megfelelő szoftverrel ki lehet elemezni, majd csinos diagramba vagy táblázatba rendezni, és kiküldeni a reklámozóknak és a sajtónak. A probléma ott van, hogy a laikus egy ügyesen megfogalmazott sajtóközleményből igen nehezen hámozza ki az igazságot.
A magyarok átlagosan 14 perc híján öt órán át tévéznek naponta, ami rettenetesen magas, olyannyira, hogy a világ többi országa (már ahol a Nielsen mér, gondolom) a nyomunkba sem érhet, a híresen tévébuzi szerbek is lemaradtak vagy félórával. Ez egyébként az úgynevezett 4+-os adat, azaz a négyévesnél idősebb, teljes lakosságra vonatkozik. A helyzet még rémisztőbb, ha a 60 év fölöttieket nézzük. Ők 6,5 órán át ülnek a tévé előtt, a 60–69 éves nők pedig egy átlagos napon 7 óra 20 percen át bámulják a képernyőt.
A nézettségmérés akkor működne rendesen, ha minden egyes tévés háztartásban lenne mérőberendezés, azaz a családtagok abban a pillanatban, ahogy odakapcsolnak egy adóra, megnyomnák a beazonosításukra szolgáló gombot, és akkor nem lenne visszatérő téma, hogy "de mégis, mennyire megbízható adatok jönnek a Nielsentől?". A szolgáltató hivatalos adatai szerint jelenleg 9 187 283 olyan, 4 évesnél idősebb lakos van az országban, aki tévés háztartásban él. Ezekből a háztartásokból kiválasztottak 1040-et, amivel lefedik a magyar társadalom minden szegmensét, és ezek kaptak egy-egy mérődobozt. Ez az 1040 háztartás reprezentálja az áldott népet, és tévézési szokásaikat a piac elfogadja alapvetésnek.