Index Vakbarát Hírportál

Újabb 660 milliót fizet Kálomista cégének a közmédia

2016. június 27., hétfő 09:26

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap két sorozatot rendelt meg a Kálomista résztulajdonában álló Megafilm Service-től.

Az MTVA közzétette az ötmillió forintos értékhatárt meghaladó szerződéseinek listáját. Ebből kiderül, hogy Simicska Lajos korábbi jó barátja, a közmédia jól bejáratott beszállítója, Kálomista Gábor Megafilm Service nevű cége újabb több százmilliós megrendelést kapott - írja a Népszabadság.

Az állami média 330 millió forintért rendelte meg a Csak színház és más semmi című sorozat második évadát, és még egyszer ugyanennyiért az Egynyári kaland című tévéjáték folytatását - írja a lap. Mind a két sorozat első évada esténként 250 ezerhez közeli nézettséget hozott a közmédiának, ami sem kirobbanó sikert, sem nagy bukást nem jelent.

Az Egynyári kaland első évada hat részből állt, és nyárra a Balatonra utazó kamaszokról szólt. A Csak színház és más semmi szintén hatrészes volt, és egy színház belső viszályairól szólt. A sorozat "érdekessége", hogy jól felismerhetően abban a Thália színházban játszódott, ahol Kálomista Gábor a menedzserigazgató; a sorozatban a színház több színésze játszik, a jelenetek hátterében pedig sokszor remekül látszottak a Thália valóban futó előadásainak reklámplakátjai.

A Megafilm az elmúlt négy év alatt - a jelenlegi összeggel együtt - hárommilliárd forint értékben nyert el megrendeléseket az állami médiától; a pozícióján az sem gyengített, amikor Simicska a kormány kegyvesztett páriájává vált, és kiszorult a közmédiából. A Megafilm szállította az MTVA-nak a Fapad, a Hacktion és a Munkaügyek című sorozatot is, de a cégtől rendelték meg az M4 Sport csatorna népszerűsítő kisfilmjeit is.

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok