Index Vakbarát Hírportál

Megverték a Tények egyik stábtagját Józsefvárosban

2016. szeptember 14., szerda 16:14

A Police.hu tájékoztatása szerint egy tévéstáb éppen a budapesti VIII. kerületben található Kőbányai úti piac közelében forgatott, amikor egy török-magyar kettős állampolgárságú üzlettulajdonos többször is felszólította őket, hogy

hagyják abba a forgatást.

Nem így történt, de a férfi nem hagyta annyiban és követelte, hogy töröljék az addig felvett anyagot, ennek nyomatékosítására üvöltözni kezdett. A tévéseket ez sem ijesztette meg, így az 52 éves üzlettulajdonos a tettek mezejére lépett, és pár perces szájkarate után határozott mozdulattal szájba vágta a a tévétársaság szerkesztőjét. 

A rendőrök rövid, de annál bravúrosabb nyomozás után  a helyszínen elfogták a garázdaság elkövetésével alaposan gyanúsítható férfit, akit előállították a kerületi rendőrkapitányságon. Kihallgatása jelenleg is zajlik.

Az Index megtudta, hogy a riportot a TV2 Tények című műsorának egyik stábja forgatta, az esetről azonban nem kívántak nyilatkozni, arról majd az este 6 órakor kezdődő adásban számolnak be.

Rovatok