Index Vakbarát Hírportál

Az MTVA-dolgozók szakszervezete nekiment a köztévé sajtófőnökének

2016. szeptember 16., péntek 09:15

Áll a bál az MTVA-nál: a munkavállalók nyíltan nekimentek a kommunikációs igazgatónak, és a székházban kiragasztott üzenetekben azt állítják, rosszul kommunikálja az eseményeket, majd a szakszervezetre hárítja a felelősséget.

Az egész azzal indult, hogy szerdán a Népszabadság megszellőztette: 145 munkavállalótól válik meg a közmédia.A csoportos leépítésről Vaszily Miklós, a cég megbízott vezérigazgatója küldött levelet az üzemi tanácsnak. Vaszily az évi 15 milliárd forintos bérköltség csökkentésével és a munkafolyamat racionalizálásával indokolta a döntést, amely nyomán öt év alatt a hatodik elbocsátási hullám indul meg. 2011-ben 900, utána évente 100-200 fővel karcsúsított az állami médium.

A probléma egyrészt az időzítéssel volt: az üzemi tanács mandátuma, hogy, hogy nem, pont mostanában jár le, márpedig az ilyen méretű létszámleépítés esetében ők megkerülhetetlenek. Az Index birtokába került egy email, amiben arra szólítják fel az MTVA dolgozóit, hogy kedden vagy csütörtökön mindenképpen adják le szavazataikat az üzemi tanács tagjaira, hogy az megfelelően képviselhesse érdekeiket.

A munkáltatók legnagyobb problémája a döntéssel az, hogy az M5 nevű, kulturális-ismereterjesztő adó beindítására elkülönített ötmilliárd forintból kétmilliárd értékben külső gyártóktól rendelt műsort a közmédia, miközben a belsős létszámot csökkentik. És ugye nem lenne közmédia a közmédia, ha nem lenne mutyigyanú ebben is: az egyik gyártó cég a HD TV Hírstúdió Kft, amelynek két tulajdonosa, Kiss János Géza és Kiss Ferenc a TV2 gazdasági stratégiai igazgatójával, a Habonyhoz közeli Halkó Gabriellával áll kapcsolatban, aki pedig az Apropo Kft-n keresztül olyan műsorokat gyárt a közmédiának, mint a Ridikül vagy A Dal. 

A Népszabadság cikkét követően az MTVA kommunikációjában némi zavar állt be, hiszen az MTVA szerint Vaszily 125 fős létszámleépítést rendelt el, miközben a lap 145 ember kirúgásáról tud, ezt az üzemi tanácsoknak írt levélből derítették ki. Az MTVA közlemélnyében az állt, a mostani "pénzügyi spórolás nem csupán a munkavállalókon történő spórolást jelenti", Vaszily pedig éppen a túlköltés ellen küzd. Ugyanebben az MTI-közleményben szerepel a következő két mondat is:

Az MTVA Üzemi Tanácsától, és az épületen belüli Szakszervezetektől ellenőrizetlenül szivárog az információ kifelé. Az Üzemi Tanács és a Szakszervezetek bizonyos tagjai szándékosan ártanak annak a szervezetnek, ahonnan a fizetésüket kapják.

Mindezt a Kobza Miklós irányítása alatt működő Sajtóosztály tette közzé, és ez volt az, ami tegnap kiverte a biztosítékot a munkavállalóknál. A fenti képen látható üzenetben a szakszervezet azt állítja, hogy nem ők, hanem pont a sajtóosztály adott ki egymásnak ellentmondó tartalmú, "dezinformációs" közleményeket több sajtóorgánumnak is, és a sajtóosztály vezetőjét egyértelműen alkalmatlannak tartják feladata ellátására.  

Rovatok