A Star Academy az a műsor, aminek megszületnie sem lett volna szabad. Egy korábbi cikkben már leírtuk: vannak olyan formátumok, amik papíron esetleg jól mutatnak, de megvalósítva olyanok, mint a birkecs, a birka és a kecske keresztezésének eredménye, ami még viccnek is rossz, ugye. Az Endemoltól vásárolt licencműsorral az a legnagyobb baj, hogy egy olyan országban igyekezett két formátumot ötvözni, ahol mindkét műsortípust úgy ismerik a nézők, mint a tenyerüket, és nagyon is éles határvonal húzódik a nézem és nem nézem között. Az összeköltözős valóságshow-kat pont a TV2 hozta be Magyarországra a dettó Endemol-licenc Big Brotherrel, és náluk debütáltak az első énekes tehetségkutatók is.

Milyen műsor ez?

Drága, sőt, nagyon drága, a magyar kereskedelmi tévézés egyik legdrágább vállalkozása. Külön stúdiókomplexum épült neki egy gyárépületben, ahol a hétvégi showműsorok valóságban és a tévében is meglepően kis méretű stúdióját, annak díszleteit, a több tízmilliós hangrendszerét felépítették és installálták, köré felhúztak egy konténerfalut, amiből a komplett közvetítést meg lehetett csinálni minden utómunkával, és nem utolsósorban felépítettek egy komplett villát, amibe a műsor szereplői beköltöztek. Erre sem sajnálták a pénzt, a hazai beköltözős műsorokban megszokott méretekhez képest legalább kétszer, de inkább háromszor tágasabb a tér, külön próbatermeket, tanári helyiséget húztak fel, több kamerával dolgoztak, mint a Való Világban vagy a Big Brotherben, láthatóan nagyon odafigyeltek arra, hogy a műsor ne a technikai részen csússzon el.

A műsor ráadásul nem is mai darab, 2001-ben került először adásba Hollandiában, két évvel a Big Brother elindulása után, akkor, amikor ez a típusú televíziózás frissnek, újnak, formabontónak számított. A Star Academy ezután több országban műsorba került, de igazi sikereket csak ott aratott, ahol a 2000-es évek elején próbálták ki, vagy ahol nem volt tehetségkutatós ellenfele (Voice, X-Factorstb.), és ahol sikerült úgy vegyíteni a reality-elemeket (együttlakás, egymás agyára menés) a tehetségkutatós vonallal (felkészülés, énektanár, tánctanár, produkció), hogy abból egy élvezhető, fogyasztható elegy jöjjön ki. A franciáknál kifejezetten sikeres volt, de az amerikaiaknál három adás alatt megbukott, szóval nagy volt a szórás és a berendelés kockázata is.

A TV2-nek viszont kellett egy műsor, mert a Big Brothert az RTL megvette az orruk elől, és összeházasította a Való Világ 8. évadával. Azt nem vették csak észre, vagy éppen nem akarták, hogy a klasszikus valóságshow-k mára már nem a főadók fegyverei, hanem a kábelcsatornáké. Az amerikai CBS ugyan a Big Brother formátumot a mai napig műsoron tartja, de nyáron, a kvázi uborkaszezonban, az európai tévékben viszont napi realityt szinte csak kisebb adókon lehet látni. Az RTL is a RTL II-re tette a Való Világot, mert az anyacsatornán este hétkor csak kiherélt (kikockázott, kisípolt) verzióban lehetett volna vetíteni a villalétet, az esti sávban nem lett volna elég néző, a kábeladón viszont a csatornaátlag sokszorosát hozza, és odaszoktatja a nézőket.

Nem tudhatjuk, milyen folyamatok zajlottak le a színfalak mögött, és ki volt az, aki ezt szorgalmazta, de úgy tudjuk, hogy a Star Academy mint formátum az RTL-nél is felmerült, pontosabban az IKO műsorgyártó cég, még amikor az RTL nagy barátja volt Dirk Gerkens regnálása alatt, javasolta megvásárlásra, de nem lett belőle semmi, mert értelmetlen lett volna. A TV2 az Eximbanktól és a terjesztési díjból befolyó milliárdokból viszont bevállalta azt, amit nem kellett volna, és egy egész őszt épített fel egy olyan műsorra, amitől információink szerint a cégen belül is többen óva intették a vezetőséget, de hiába.

Nem lehetett ezt előre látni?

Volt rossz példa bőven, elég csak az ÖsszeEsküvők című 2011-es vállalkozásukra gondolni. Ennek a megvásárlása sem a kreatív csapat ötlete volt, hanem az akkori vezetőségé, akik valamiért jónak látták egy olyan műsor honosítását, amiben feleséget kereső fiúk és az anyjuk költözött össze egy rakás csajjal. Nem véletlen, hogy a műsornak azokban az országokban volt sikere, ahol a mamakultusz létező tényező (Törökország, India), míg nálunk, ahol ilyen nincs, a nézőket sem nagyon érdekelte. Amiben kísértetiesen hasonlított a Star Academyre, az, hogy erre is egy őszt épített a TV2, a naponta jelentkező összefoglalók mellett szombaton is volt egy műsor a FEM3-on, a PRO4-en élőben közvetítettek a házból, Majka vezetésével pedig egy kísérőműsort is kapott.

A bukás itt is kódolva volt a formátumba, pontosabban a castingba: nagyon nehéz úgy összeszedni 6 faszit anyukával együtt, hogy a párok minden tagja jól működjön, és akkor a villába beköltöző 12 (!) csajról nem is beszéltünk. Elképesztően nehéz feladat, bele is buktak. A forgatás helyszíne (egy villa) alkalmatlan volt a célra, nem volt elég kamera, a játékosok hamar kitapasztalták a holttereket, a műsor kifejezetten rosszul nézett ki a képernyőn. Az első adás ennek ellenére elverte a Való Világ 4-et, ami akkor még az RTL-en került műsorba, viszont utána a nézettség rohamosan zuhant, volt olyan adás is, ami a kereskedelmi célcsoportban tévézők 11 százalékát érdekelte – ez öt éve pontosan olyan bukás volt, mint most a Star Academy 4 százaléka. Az évad közönségátlaga 16,8 százalékos volt, ami kész katasztrófa, pedig amikor vészesen csökkentek a számok, a TV2 bevetette a dugást mint fegyvert és az RTL-től átcsábított Alekoszt is, de hiába.

A Star Academy viszont már az első akadályt sem tudta sikerrel venni. Az egy fedél alá beköltöző szépreményű énekesek összeválogatása során feltűnő volt, hogy a TV2 sem nagyon tudta, mit is akar ezzel a műsorral elérni. Nem volt az ilyen műsorban hagyományosnak tekinthető válogató adás, egyből két élő műsorral kezdtek, melyekben a jó előre kiválogatott, megszűrt jelentkezők közül esett ki 4, és költözött be 16. Ez azt feltételezte, hogy akik bejutnak, azok tehetségesek, és ha a hangjuk nincs is készen, lehet velük mit kezdeni, és ami a legfontosabb, olyan egyéniségek, akikkel el lehet adni egy naponta jelentkező műsort. Ebből egyik kitétel sem valósult meg, vagy nem egyszerre, ami ennek a formátumnak a lényege. Aki fazonra jó volt, az nem tudott énekelni, és be sem jutott a házba (más kérdés, hogy Lacit, amint az akadémiáról kiesett valaki, menten betuszkolta a TV2), aki meg bejutott, kevés kivétellel nem akart magából VV Aureliót csinálni.

Miért bukott el?

És itt, ezen a ponton nem csak a műsor, mi, nézők is megbuktunk valahol. A Való Világgal kapcsolatban legtöbbször felmerülő kifogás az, hogy miért nem értelmes, magukból nem feltétlenül hülyét csináló embereket válogatnak be egy ilyen műsorba. A választ a Star Academy adta meg: mert az nem érdekel senkit. A nézőket hidegen hagyta az, hogy egy mesterséges környezetbe belehelyeztek 16, fejlődni vágyó énekest, akik hétről hétre szerettek volna fejlődni, és az együttélést nem úgy élték meg, mint a VV vagy a BB szereplői. Az énekpróbák, a táncórák, a stylist látogatása egy-egy percig oké, ha van valami dráma, akkor talán még tovább, de a valóságshow-t a néző nem ezért nézi.

Igaz, egy énekesnek óhatatlanul extrovertáltnak kell lennie bizonyos mértékben, hiszen nem egy sötét szobában énekel saját magának, de ettől még nem lesz jó reality-szereplő. A Star Academy hétvégi showműsorait azért is nézték többen a tévében, mint a napi összefoglalót, mert ott pontosan azt kapta a néző, amire számított, amire számíthatott. Kijön, énekel, a zsűri megmondja, hogy jó volt-e vagy sem, ő meg szavaz. Ez egy érthető, világos, működő formátum. Amikor a napi reality nézettsége az első héten vészesen beszakadt (lement 5 százalékra), a TV2 váltott, az inkább szakmai felkészülés képsorait felváltották a játékok, a beöltözések, az érzelmek, az emberi kapcsolatok, azaz a hagyományos reality-elemek, de ezek sem kellettek a nézőnek. Mert akikkel ezeket el akarták adni, két-három kivétellel nem voltak alkalmasak rá.

A bukás okai közül ez csak egy. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy egy alapvetően kábelre való műsort igyekeztek egy országos csatornán ellőni, egy olyan napi realityt, amit nem a tévé átlagnézője követ, hanem egy teljesen más demográfiai csoport. A programming, a TV2 hétköznap estéinek műsorszerkezete azonban szinte lehetetlenné tette, hogy a Star Academy legalább esélyt kapjon arra, hogy megszeressék. A 90 perces Tények miatt félórás előnyben levő RTL minden műsort hamarabb kezdhetett, mint a TV2, pedig a kereskedelmi tévézésben az átkapcsolásra sokkal nehezebb rávenni a nézőt, mint az odakapcsolásra, azaz ha elkezdte nézni a Barátok köztöt vagy az Éjjel-nappal Budapestet, akkor nem fog félidőben a TV2-re klikkolni.

Ha egy félórás Tényekkel indítana a TV2 (vagy, horrible dictu, fél hatkor kezdené a hírműsort, és egy órában adná), akkor megelőznék az RTL műsorait, és nekik lenne fórjuk, ami ugyan nem garantálja a sikert, de legalább esélyt kapnának a saját gyártású műsoraik, melyek közül az Ezek megőrültek a maga 10 százalék körüli közönségarányával a legjobbnak számít. Nem segített a TV2-n az sem, hogy a kábeles üzletág eszeveszett tempójú fejlesztése azt vonja maga után, hogy saját gyártású tartalmat eresztenek rá saját gyártásra, ami kannibalizálja a nézettséget (az RTL is megtapasztalta ezt az első RTL II-n vetített VV-vel, ami az RTL Klubról vitte el a nézőket, léptek is, és későbbre tették a műsort).

Ki szívta meg?

A folytatásban a TV2 a napi reality-műsorokat hanyagolja majd, és csak a szombati élő műsorban mutat egy húszperces összefoglalót a hét eseményeiből. Azt, hogy mi lesz az énekesek hétköznapjaival, egyelőre nem tudni, de a logika azt diktálja, hogy maradnak a villában (mert már felépítették, és az annak helyet adó bazi nagy épületet decemberig kibérelték), csak nem veszi őket majd a kamera. Erről persze tájékoztatják majd őket, a kérdés csak az, mikor és hogyan, mi láthatjuk-e majd ezt, vagy nem (van rá egy fogadásom, hogy nem). Az fel sem merülhet, hogy egy egyfajta kifordított Truman show-t forgasson a TV2, amiben a lakosok hiszik azt, hogy veszi őket a kamera, miközben nem is, mert könnyű lebukni a robotkamerákkal, és elképesztően értelmetlen is lenne. Az összefoglalóban majd kapunk képsorokat a próbákról, pont annyi termékelhelyezéssel, mint a Sztárban sztárban.

Kérdéses persze, hogy ez hogyan csapódik le a szereplőkben. Vajon kiborulnak-e attól, hogy megmérettettek, de kevésnek találtattak? Mi játszódik vajon majd le bennük akkor, amikor közlik velük, hogy a tévénézők nem kíváncsiak rájuk, az emberre, csak arra a mesterségesen összerakott produktumra, amit a szombati adásban kapunk? Kudarcként élik meg? Az világos, hogy a kamerák nélkül a ház hangulata is megváltozik majd, de mi van, ha valaki ki akar ebből szállni? Mert ha már nem veszik folyamatosan, akkor minek lenne bent? Vagy kijárhatnak majd? Lesz több énekórájuk? Érdekes, de valahol most kezdi el igazán érdekelni az embert, hogy mi történik a héten, azokon a napokon, amiket nem láthatunk. És ez valahol nagyon-nagyon bizarr.