Index Vakbarát Hírportál

Hajdú Péter milliókra perli Friderikuszt

2016. október 14., péntek 09:47

A TV2 egykori producere szerint Friderikusz nem fizetett ki 3,8 millió forintot, amikor otthagyta a csatornát.

"Friderikusz Sándort be fogom perelni az Indexben tett nyilatkozatáért, amelyben valótlanul állította: én szivárogtattam, hogy riportokat készít majd a Naplóba. Van egy korábbi ügyünk a közös munka kapcsán, amiről eddig nem beszéltem, a szakmai tisztelet és alázat miatt gondoltam úgy egészen mostanáig, hogy benyelem azt a 3,8 millió forintot, amit nem fizetett ki a stábnak. A produkció munkatársait hónapokkal ezelőtt kártérítettem" – mondta a Blikknek Hajdú Péter, aki egyébként valójában már (szintén a Blikkben) beszélt az említett tartozásról.

Amikor Friderikusz távozott a TV2-től, már javában folytak az Összezárva Friderikusszal új részeinek munkálatai, az első adás előkészületei már befejeződtek, az első vendéggel szerződést kötöttek, a stáb elvégezte a munkáját, az új díszlet pedig felépült - írja a Blikk. Hajdúék korábban azt mondták, "baráti egyezkedés" folyik a kifizetés megállapításáról, de Hajdú, úgy tűnik, az interjú miatt már nem nyitott a barátkozásra. A Blikk úgy tudja, a produkció költségeinek rendezésére Friderikusz Sándor egymillió forintos ajánlatot tett, míg Hajdú közel 4 millióra becsülte a produkciót ért károkat.

Az interjúban Friderikusz beszámolt több olyan magánbeszélgetéséről, amelyekben a TV2 olyan munkatársaival folytatott, akik bár nem értenek egyet a kormány intézkedéseivel és a csatorna jelenlegi, Friderikusz szerint a Fideszt propagandisztikusan kiszolgáló irányvonalával, és azt is elmondta, szerinte a kormányról alkotott véleménye miatt nem vezethet már műsort az ATV-n.

Az ATV vezetője, Németh Szilárd a Hvg.hu-n reagált az interjúra. Azt mondta, nem akar mondatonként végigmenni az interjún és tételenként cáfolni azt, mert „itt egy keserű ember hazudozásáról van szó, jogi úton szeretnénk elégtételt venni”. Németh Szilárd szerint az is hazugság, hogy az apja, Németh Sándor azt kérdezte volna Friderikusztól, hogy Orbán vesztét akarja-e.

Németh Sándor, az ATV tulajdonosa szintén reagált: "Kedves Sándor, miért adsz a számba olyat, amit soha nem mondtam neked? Nem kértelek számon azért, mit gondolsz Orbán Viktorról, vagy bárki másról és mindig tiszteletben tartottam az álláspontodat és meggyőződésedet, akkor is, ha nem értettem vele egyet" - írta a Facebookon.

Havas Henrik jóval durvább hangon reagált az interjúra: szerinte Friderikusznak "elment az esze". "Komolyan mondom, hányingert kaptam, amikor elolvastam a szöveget, merthogy Sanyika szimplán feljelenti néhány kollégáját, amikor azt fejtegeti, hogy bár ott virítanak a TV2 képernyőjén, igazából utálják a Fideszt, az Orbán-rendszert. (...) Hát, én csak arra tudok gondolni, hogy Friderikusznak vagy teljesen elvette az eszét valamilyen kábítószer, vagy mocskosul be volt rúgva, amikor ezeket a baromságokat előadta. (...) Egyszerűen nem hiszem el, hogy ez az ember, akinek soha egyetlen saját ötlete nem volt, aki annyira hülye, hogy papírról olvassa fel a mások által előre megírt kérdéseket, és dróton keresztül tájékoztatják arról, hogy éppen miről van szó, ez az ember osztja az észt!" - írja Facebook-oldalán.

Reagált Rónai Egon, az ATV műsorvezetője is. "Nem tudom, hogy a mások hozzájárulása nélkül kibeszélt, neki magánemberként vagy televíziós vezetőként elmondott és az interjúban idézett mondatok valóban elhangoztak-e. Majdnem mindegy is, mert kiadásuk a nyilvánosságnak emberi árulás. De azt tudom, hogy az ATV nem így működik, nem annyi nézője van, nem ilyenek a belső viszonyok. Azt tudom, hogy ilyen információkat barátról-ellenségről, kollégákról nem fecsegünk ki. A többit Havas Henrik precízen leírta" - írta.

Puzsér Róbert sem tartotta magában, mit gondol. "Friderikusz Sándor egy sértett és erőszakos nárcisztikus egoista, aki televíziós munkásságával több kárt okozott a hazai nyilvánosságnak, mint pályatársainak bármelyike. (...) Akkor járna legjobban, ha holnap csatlakozna Vágó Istvánhoz, és ő is beülne a DK elnökségébe. Tévésnek hitvány volt, ha összeszedi magát, politikusnak is elég hitvány lehet ahhoz, hogy sikeres legyen."

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok