Index Vakbarát Hírportál

Dirk Gerkens: Nem kapunk megrendeléseket

2016. október 19., szerda 09:59

"A mi függetlenségünk abban áll, hogy nem kapunk feladatokat, megrendeléseket, megbízásokat senkitől, és azzal foglalkozunk, amit jónak látunk" – mondta Dirk Gerkens, a TV2-csoport vezérigazgatója a Világgazdaságnak. A lap szerdai számában megjelent interjúban arról is beszélt: a hírigazgatóság belső ügye, hogy melyik munkatársuk milyen anyagot készít bármilyen témáról.

Gerkens cáfolta a távozásáról szóló pletykákat is: jól érzi magát, és komoly tervei vannak a TV2-vel, mondta. Az új csatornák bejelentése kapcsán arról is beszélt, hogy a cégcsoport korábban azért nem hozott jó nézettségi eredményeket, mert rosszul volt felépítve a cégcsoport kábelportfóliója, és a csatornákat sem megfelelően pozicionálták. Elárulta: a portfólióépítkezés során az volt a céljuk, hogy valamennyi kereskedelmileg fontos célcsoportnak legyen csatornája.

"A meglévő csatornák újrapozicionálásával nagy sikert értünk el: a korábbi FEM3-hoz képest az új Prime megduplázta átlagos közönségarányát, a PRO4 helyébe lépett Mozi+ pedig megnégyszerezte nézettségét. Mindezek mellett az elmúlt időszakban hat teljesen új csatornát is elindítottunk" – mondta, és arra is kitért, hogy mostanra a TV2-csoport és az RTL-csoport kábeles közönségaránya már közelít egymáshoz, bár a reklámbevételek terén még akad különbség a két cégcsoport között, ezért is olcsóbbak az RTL-nél.

Arra számítunk, hogy jövőre már igazságosabb lesz a helyzet, és kiegyenlítődik a kereskedelmi bevételek eloszlása a piacon.

Gerkens a cégcsoport korábbi anyagi nehézségeit az alacsony bevételekkel magyarázta, nem pedig a magas költségekkel. A köztévé kulturális adója, az M5 kapcsán megjegyezte, hogy az ő csatornáik éves költsége jóval kisebb. "Közel sem került ötmilliárd forintba egy-egy csatornánk elindítása. Ez részben annak köszönhető, hogy nagyon sok filmjogunk, műsorunk van korábbról, illetve optimalizálni tudjuk a működésünket azáltal is, hogy házon belül van a műszak, a technika, tehát kihasználjuk a szinergiákat" – mondta.

Az állami pénzek kapcsán megjegyezte, hogy jóval kevesebb állami hirdetési megrendelés érkezik hozzájuk, mint amennyit a legtöbben gondolnak. "Egyébként a versenytársainknak is vannak állami megbízásai, de miért költene többet a konkurens csatornán, amikor nálunk ugyanazt kevesebbért megkaphatja?" – fogalmazott

Gerkens a Star Academy miatt is magyarázkodott kicsit: szerinte a zenés tehetségkutatók megfáradtak, az érdeklődés is csökken irántuk. "A Star Academy egy kísérletünk volt, kipróbáltunk egy új formátumot. Hétköznap este nehéz egy napi realityvel megszerezni a nézők lojalitását, és nem könnyű a képernyőhöz kötni őket. (...) A televíziózás esetében is előfordul, hogy valami nem jön be."

Rovatok