Index Vakbarát Hírportál

Schwarzenegger miatt jegelhetnek egy tévéműsort

2016. október 21., péntek 16:51

A The Apprentice című üzleti realityműsort az amerikaiaknál Donald Trump futtatta be, 2003 és 2015 között 7-7 celebekkel és civilekkel forgatott évadot készítettek belőle. A nézettsége meglehetősen magas volt, legalábbis az elején, aztán amikor a civil üzletemberekre senki nem volt kíváncsi (a műsorban a jelentkezők egy kieséses versenyben, üzleti jellegű feladatok teljesítésével igyekeznek eljutni a döntőbe, majd megnyerni azt - a főnyeremény egy állás Trump egyik cégénél), az NBC inkább a celebes kiadást erőltette.

A 2015 februárjában búcsúzó 14. évad után Trump inkább az elnökválasztással foglalkozott, bár ő azt állítja, hogy az NBC-vel megegyezett arról, hogy folytathatja a műsort is (kb. ennyire bízott az esélyeiben), a tévé szerint viszont egyszerűen kirúgták. Az mára biztos, hogy Trump nem tér vissza a műsorba, viszont az NBC nem mondott le a folytatásról, és leigazolták az egykori kaliforniai kormányzót, Arnold Schwarzeneggert, hogy vezesse ő a 15., továbbra is híres embereket felvonultató évadot.

Nem biztos, hogy jól jártak vele.

Schwarzeneggernek ugyanis pont azon a téren akadtak problémái, amin Trumpnak is, azaz a nőkkel. Az NBC álszent viselkedését kiválóan illusztrálja, hogy addig, míg Trump körül el nem szabadult a pokol a nőkre tett elképesztően bunkó megjegyzései miatt, Schwarzenegger múltja senkit nem érdekelt a tévénél, most viszont már arról cikkez a The Hollywood Reporter, hogy az NBC nagyon fontolgatja, hogy a januári indulást elhalasszák. 

Az új évadban mindent átdolgoznak: New Yorkból Los Angelesbe költöztek, új hirdetők lesznek, új arcok segítik Schwarzeneggert (Warren Buffett, Tyra Banks és Jessica Alba) és ugye új lesz a műsorvezető is. Az egykori kormányzót viszont pont úgy szexuális zaklatással vádolták meg 2003-ban, mint most Trumpot. Schwarzenegger ellen hatan tettek feljelentést. Schwarzenegger a kaliforniai kormányzóválasztás előtt azt nyilatkozta, hogy nem emlékszik 20-30 évvel korábbi eseményekre.

2011-ben is elővették, fél évvel azután, hogy otthagyta a politikai pályát, ekkor azért, mert bebizonyosodott, hogy a bejárónőjüktől van egy gyereke, akiről felesége, Maria Shriver természetesen nem tudott. Az NBC viszont igen (ha máshonnan nem, Shrivertől, aki náluk dolgozott), így teljesen érthetetlen, miért hitték azt, hogy a műsorban szereplőkkel meglehetősen tuskó módon bánó, és közismerten nagy nőfaló Trump után egy hasonló habitusú emberre kellene bízni a műsort.

A 15. évadot egyébként már leforgatták, de nagyon úgy néz ki, hogy akár örökre dobozban maradhat. A legutóbbi évad a 2014-15-ös tévés évben a 41. legnépszerűbb műsor volt, ami nem túl jó, de nem is olyan vészes, ráadásul a gyártási költség nagy részét összedobják a szponzorok. Schwarzenegger népszerűsége viszont meglehetősen magas, inkább szeretik az emberek, mint nem, így már csak azon múlik a reality sorsa, hogy a választás után Trump hogy fog viselkedni - aki producerként még mindig szerepel a gyártók között. (via)   

Rovatok