Index Vakbarát Hírportál

Hát hogy lehet így kezdeni a karácsonyt?!

Tévéajánló december 24-ére

2016. december 24., szombat 09:35

Mit nézzünk a tévében szenteste, ha idén nem játsszák az Igazából szerelmet? Maradjunk a Reszkessetek, betörők!-nél, vagy inkább jöjjön Shrek? Meglepő, de még egy igazán jó film is lesz karácsonykor a tévében.

Három éve hatalmas, és valljuk be, teljesen érthető botrány kerekedett abból, hogy a tévék fellázadtak a jól bevált, langymeleg megszokások ellen, és volt pofájuk nem leadni karácsonykor a Reszkessetek, betörők! sorozat egyik részét sem. A népharag elsodorta a kertévék bátorságának utolsó szikráit is, amit mi sem jelez jobban, mint hogy idén is Kevin McCallister gyújtja meg a gyertyákat a családi veszekedésekkel és a családnak való megfelelés stresszével feldíszített karácsonyfákon: rögtön az utolsó torkunkon akadt rántotthalszálka kipiszkálása és a harmadik bevallott üveg bor után, 20:30-kor kell az RTL Klubra kapcsolni ahhoz, hogy Kevin és a betörők elhitessék velünk, nem baj, hogy idén sem sikerült sértődések, kiabálások és gyűlölködés nélkül kibekkelni az ünnepeket, azért minden rendben van.

Pedig hogyan is lenne rendben bármi! Itt az ideje az új népfelkelésnek, hiszen épp csak felocsúdtunk a sokkból, hogy elvették tőlünk a kedvencünket, a tévék máris újra összeesküdtek a tisztességes, az egész éves munkában megfáradt magyar állampolgárok ellen, akik semmi másra nem vágynak december 24-én, vagy legalább valamikor még az óévben, mint egy kis szeretetre. Azaz az Igazából szerelemre, ami évek óta biztos sarokköve a karácsonyi műsornak, és nem is véletlenül. De idén hiába várunk rá, csak egy kis adó, a Digi Film adja majd le január elsején este, karácsonykor viszont semmi, sehol. Felháborító.

Helyette legfeljebb az Őrült, dilis szerelem. című filmmel, azaz Ryan Goslinggal és Emma Stone-nal lehet vigasztalódni. A filmről kollégánk tavaly azt írta, ez a 2010-es évek Igazából szerelem-je, ami talán túlzás, de tény és való, a délutáni idősávban nemigen akad versenytársa (16:40-kor adja a Cool TV), legalábbis valószínűleg nem olyan nagy az átfedés az eredeti, 1943-as Egy szoknya, egy nadrág nézőbázisával (ATV, 15:35). Esetleg a Kutyám, Jerry Lee lehet még vetélytárs (16:45, Viasat3). A gyerekeseknek meg úgysincs választásuk, mert nekik nyilvánvalóan a Jégvarázst kell megnézniük hatezerháromszázadszorra is, a jobbak bemelegítésként előre elénekelhetik a dalokat a gyerekeknek, úgysem tudják már soha kiirtani a fülükből, hogy „Legyen hó! Legyen hó! Olyan lelket mozdító!”, de akinek esetleg mégis sikerült, azoknak íme a bájosan idegtépő videó.

Az igazi főszezon persze csak akkor kezdődik, amikor a macska már felborította a fát, apu pedig megbotránkoztatta a családot az első részeg, oda nem illő, disznó viccel. Az első komoly versenyző a Sztárom a párom (18:40, Viasat3), amit legfeljebb akkor kerülhetünk el az ünnepek alatt, ha belevágjuk a fenyőfafaragó kisbaltát a tévébe, ugyanis az év utolsó hetében összesen hatszor adják le különböző tévéadók, megesik az is, hogy egy nap kétszer, úgyhogy végül biztosan megtudjuk, összejön-e a könyvmoly Hugh Grant a hollywoodi sztárt alakító hollywoodi sztárral, Julia Robertsszel.

Rögtön utána jön a Holiday (Viasat3, 21:00), Kate Winslet, Cameron Diaz, Jude Law és Jack Black lakáscserés románca, amit nyilván nem néz majd senki, hiszen, ugye, ekkor már dübörög a Reszkessetek, betörők! Viszont aki a TV2 mellett döntött, az idén talán először nem jár olyan rosszul, mert itt negyed nyolckor az első és legjobb Shreket adják. Viszont előre szólunk, és kivételesen komolyan, hogy a gyereket tessék felparancsolni a tévé elől a Shrek végén, mert az utána, negyed tízkor kezdődő Hófehér és a vadász nem a sztori gyerekverziója.

Viszont aki nem akar tévézni szenteste, szarik a Reszkessetek, betörők!-re, hollywoodi félgiccsekért sem áldozza fel a karácsony szellemét, késő este az is megkapja, ami jár neki. Az M2 ugyanis 22:05-kor leadja az elmúlt évek egyik legjobb, legszebb és legmegindítóbb filmjét, a francia Életrevalókat arról, hogy egy kerekesszékbe kényszerült, teljesen mozgásképtelen férfi és a szegénynegyedből érkező, simlis, nagypofájú ápolójának története is tud szívet melengető lenni, legalábbis, ha annyi emberség van benne, mint ebben a filmben. Ha van film, ami illik a karácsonyhoz, akkor ez az, még akkor is, ha se hóesés, se egy fia karácsonyfa nincs benne. Ezeknél sokkal fontosabb dolgok viszont igen.

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok