Index Vakbarát Hírportál

A TV2 hétköznapi nézettsége továbbra is siralmas

2017. január 31., kedd 12:19

A múlt héthez hasonlóan a TV2 inkább a teljes lakosságot nézve vitézkedett, ott meg tudta szorítani pár órára az RTL-t, míg a 18-49-es korosztályban nagyon tarolt az RTL: a nézettségi lista első harminc helyére a TV2-csoport csak két műsort delegált.

A Sztárban sztár meg egy kicsi 13,6 százalékos közönségaránnyal és 247 873 nézővel fért be a 19. helyre, ami egy kábeles műsortól nagyon szép teljesítmény, sőt, megint megverte az anyacsatorna összes műsorát vele. A TV2 a 30. helytől támad fel, Tények, 50 milliós játszma, és két film is bekerült a toplista alsó felébe. Ebben a korosztályban az RTL a Barátok közt-Híradó-Éjjel-nappal Budapest-trióval vezet, a közönségarány mindháromnál 20 százalék feletti, a nézőszám 320 000-nél magasabb, amit 2017-ben már nagyon meg kell becsülni. A Válótársak második évados fináléja is szépen teljesített, 309 786 néző és 21,8 százalékos közönségarány, a harmadik évad tulajdonképpen eldöntött tény.

A teljes lakosságban, azaz ha a nézők közé a 49 év felettieket is belevesszük, a TV2 sokkal jobban áll: az első 30-ban 10 műsoruk is szerepel, Tények, 50 milliós és Sztárban sztár meg egy kicsi, utóbbi 789 265 nézővel, ami a 24. helyre volt elég. A heti nyertes itt a Híradó, menten három kiadással is, mindhárom egymillió néző felett hozott. A Válótársak viszont markánsan nem az idősebbek sorozata, 612 905 nézője volt és 17,9 százalékos közönségaránya.

A csatornacsoportok versenyében a teljes napot és a 18-49-es korosztályt nézve az RTL-csoport 25,5 százalékos közönségaránnyal áll a TV2 18,2 százalékával szemben, ami egyébként az RTL tekintetében csak 1,7 százalékos csökkenés a tavaly ilyenkor mért közönségarányhoz képest, de a TV2 idei 18 százaléka 5 százalékos térnyerést jelent (jóhogy, annyi kábeladójuk van, felsorolni is nehéz lenne).  A főműsoridős arányok (31,6 vs. 19,8) nagyjából megfelelnek a kétéves átlagnak.

A napi nézettség is csak annak okoz meglepetést, aki soha nem látott még ilyet, 18-49-ben hétköznap a Tények elindulásakor még tartja magát a TV2, aztán beszakad, mint Jóska a karcos fűtől, és nem is tér magához. Eddig legalább egy hétvégi napot el-elvittek, most már ez sincs, átlagosan 10 százalék alatt vannak szombat-vasárnap, ami elég nagy gáz. A köztévé a kereskedelmi korosztállyal nem tud mit kezdeni, A Dal 117 391 nézője és 7,1 százalékos közönségaránya a Duna TV-n rekord, de ettől még elég alacsony, és ezen nem segít, csak kicsit kozmetikáz a teljes lakosságra vetített 490 726 néző és 10,7 százalék.

Ha a 49 év felettieket is nézzük, a hétköznapokon nagyjából a Tények vége a fordulópont, bár az 50 milliós játszma szerdán és pénteken az Éjjel-nappal Budapestet is verte (és félórákra elkapta más napokon is), de a hétvége pont olyan lebőgést hozott a TV2-nek, min a kereskedelmi korcsoportban. 

Rovatok