Index Vakbarát Hírportál

Váratlan létszámleépítéssel rúgott ki újságírókat az Origo

2017. március 1., szerda 22:06

Létszámleépítésre hivatkozva elbocsátott négy újságírót az Origo – olyanokat, akik még a jelenlegi vezetés előtt érkeztek a laphoz.

Két embert a hírrovatból, egyet a sporttól bocsátottak el, egyet pedig az Origo fél éve indított kulturális és életmód magazinjától, az Unikornis.hu-tól.

A szerkesztőségből volt, aki azt mondta: a következő egy-két napban többen is inkább önként felállnak, a szerkesztőségben nagy a feszültség az elbocsátások miatt.

„Behívtak minket egyenként, két HR-es munkatárs várt az asztalnál a vezérigazgató által már aláírt felmondással” – mondta el az egyik elbocsátott. Az elmúlt év ismeretében nem lepte meg a felmondás, ahogy az sem, hogy ezt létszámleépítésre hivatkozva tették.

„Egy hónap a felmondási időnk, de kérték, hogy ne is menjünk már be, nem is tudnánk, a belépőnket, a laptopunkat is leadtuk már.”

Az elmúlt egy évben jelentősen átalakult a szerkesztőség összetétele, az irányt váltott, kormánybarát Origótól sokakat elküldtek vagy elmentek, ez elbocsátások ebbe a folyamatba illeszkednek. A létszámleépítés sem egyértelmű, többen jöttek dolgozni a szerkesztőséghez az elmúlt hónapokban.

Volt, aki rezervátumnak hívta a hírrovatot, ahova „még vissza lehetett vonulni”, a felmondások alapján úgy tűnik, mostanra ez is megszűnt. 

„Van, aki kivárt, anyagi okokból nem tudott elmenni, és inkább nyelt egyet, és dolgozott tovább az irányt váltott Origónál, de van, akinél most mégis betelt a pohár és akár úgy is felmond, hogy nincs biztos helye máshol” – mondta szerkesztőség egyik tagja, akit nem érintettek az elbocsátások.

Rovatok