"Megáldotta a produkciót egy hindu pap?" - kérdezi aggódva a jakartai magyar konzul, miközben állunk ott a feszített víztükrű medence partjánál, a monszunidőszak legvégén, a közel nyolcvan százalékos páratartalmú, nehéz, virágillatú délutánban.

Rögtön felzúg a fejemben a vetítőgép, és a koponya belső falán már pereg is a film, amiben egy Semjén Zsoltra feltűnően hasonlító egyházi vezető megáldja az Exek az Édenben című valóságshow-t, és azért könyörög Visnunak, hogy a Viasat ezzel a műsorral elérje végre a 6 százalékos átlagos közönségarányt, természetesen a kereskedelmileg fontos 18-49 év közötti korosztályban. Ráadásul az epizódok második fele már este 10 után kerül adásba, vagyis, ha Brahma is úgy akarja, 18-as karikával mehet majd a premier plánban felvett szex is. 

"Azzal kezdtük, még a helyszínkeresés előtt elmentünk a helyei vallási elöljáróhoz" - nyugtatja meg a konzulasszonyt a gyártásvezető, és a villán végignézve tényleg megérte minden egyes dollár, amit áldásra költöttek: a műsor helyszíne egy hegy tetején áll és a meredek sziklafalakat ostromló tengerre néz. Ha digitálisan leradíroznák a háttérből Denpasar, Bali fővárosának fényeit, meg persze az egyre terjeszkedő tengerparti szállodasort, akár a Jurassic Park híres helikopteres jelenetét is forgathatták volna itt. Igen, azt amelyikben John Williams és nagyzenekara húzza lelkesen, miközben Jeff Goldblum szájtátva bámulja a tájat, pedig még egy nyamvadt triceratops sem tűnik fel.

...

Ráadásul mindehhez jár ugye a csillogó medence, meg a négy lakosztály, amit nem kelet-európai valóságshow-szereplőkre, hanem amerikai plasztikai sebészek és brókerek igényeire szabtak. Ennek mellékszála például, hogy a házimozi rendszert gondosan el kellett dugni a nappaliban, mert milyen lenne már, ha a szereplők a napi intrika helyett unottan kapcsolgatnák a tévét, csak mert odakint az utolsókat rúgja a monszun.

Sőt igazából van egy ötödik lakrész is, csak hát oda cuccolt be most a stáb: a nappaliban rendezték be a közvetítő szobát, a hálóban scriptelnek, a fürdőben meg az operatőrök pihennek. A zuhanykabint például csurig töltötték kábelekkel, átalakítókkal és pótakkukkal.

Ugyan ebben a villában is vannak robotkamerák, amikkel éjjel a paplan alá is be lehet nézni, de hiába az éden szó túlzott és indokolatlan használata, ez a műsor nem az Éden Hotel. Jó, hát ebben a valóságshow-ban is bikinis fitneszoktatók, és kigyúrt felsőtestű mobiltelefon-dealerek intrikálnak a szikrázó trópusi napsütésben, és sikerült addig tekerni az MTV-n több nyelven is sikeres formátumot, amíg ebben a műsorban is lettek kiesők, meg finálé, amikor győz a szerelem, de legalábbis egy pár elvihet néhány milliót az adók levonása után.

Sőt, ha a helyzet úgy kívánja, akár az éjjel közepén is felmarkolnak egy pótakkut a zuhanyfülkéből, és kirontanak a fürdőből, hogy közelről rögzítsék a történéseket.

"Mennyire lehet hitelesen szerelmet vallani, vagy legalább egy rohadt nagyot veszekedni, ha éppen két operatőr, egy adásrendező és egy világosító bámul bele az arcodba, miközben az asszisztens unottan ásít egy nagyot?" - kérdezem magamban, de a válaszra még estig várnom kell, mert mielőtt belenéznénk a fogatásba, még leugrunk a tengerpartra, ahol éppen a szereplőket fotózzák, ahogy lassítva vonulnak a naplementében.

Bali a képkivágáson túl

Bali a turistáknak véget nem érő fehér homokos tengerpart, meg egy meglepően olcsó koktél, apró napernyővel az ananász-díszítésbe szúrva. Pedig Bali a világ legnagyobb muszlim többségű országának egy apró szigete, sőt a világ egyetlen Indián kívüli hindu többségű társadalma, már ha nem számoljuk idei az afrikai Mauritiust, ahol éppen a legutóbbi népszámlálása adatai szerint csökkent a lakosságon belüli arányuk 50 százalék alá.

Balin a lakosság 84 százaléka tartja magát hindunak, de ez az arány jóval magasabb volt a kilencvenes években, mielőtt közel félmillió muszlim költözött át a szomszédos szigetekről, például Javáról, éppen az amerikai, európai és legfőképpen ausztrál turisták miatt. Mert a fapados repülőjegyek korában Bali olyan az ausztráloknak, mint a Kazinczy utca a briteknek: olcsó a pia, és hagyják, hogy hangoskodjanak.

Merthogy Indonézia meglepően liberális állam, már ha az északi Aceh tartományról most kegyesen megfeledkezünk, ahol bevezették az iszlám jogrendet, a sariát, és időnként nyilvánosan megbotozzák azt, aki sört mer inni. Persze a liberálist most nem abban az erkölcs nélküli, perverz és velejéig gonosz értelemben használtam, ahogy Lázár János érti, amikor Soros Györgyöt emlegeti, de Indonéziában azért viszonylagos békében élnek az eltérő vallású és nemzetiségű emberek, ráadásul vallásszabadság van, már ha éppen a hivatalosan elismert hét vallás valamelyikében akarunk hinni. Katolikus, református, hindu, buddhista, a konfucianizmus vagy éppen a Bahái hit követői szabadon gyakorolhatják a vallásuk, és a többségi muszlimok is.

Persze azt suttogják, hogy azért megéri azért áttérni iszlám hitre, de olyan ez csak mint a hetvenes években nálunk a párttagság: az igazán jó állami állásokhoz nélkülözhetetlen, de egy butikos azért megvan nélküle. De az iszlámnak nem csak ilyen hatása van a helyi hindukra: ne menjünk bele most teológiai kérdésekbe, de a Hindu Balin élő változata sokkal inkább monoteista, vagyis egyistenhit, mint az indiai eredeti, ahol a Brahman koncepcióját azért nem igazán érti a sarki zöldséges.

Hogy ebből mi fog látszani az Exek az Édenben adásaiban? Megnyugodhatunk, ez nem az On the Spot, hanem egy bikinis reality, és az ilyen valóságshow-kban éppen a valóságot szerkesztik ki, ahogy a tengerparton a szeméttel játszó kóbor kutyák sem látszanak a szereplőket bemutató videókon. Nem illenek a naplementében szóló Rihanna slágerhez.

Magyarország társasúton

“Én már nem vágyom celebkarrierre, de érdekelt ez a munka. A műsor kedvéért örömmel utaztam Balira, hiszen gyakran járok ide és második otthonomként tekintek a szigetre. A munkát remekül össze lehet hangolni a szörfözéssel, hiszen az engem érintő forgatások nagyrészt esténként vannak"

- mondja Bódi Sylvi, a műsor házigazdája, aki ezek után hosszan beszél arról, hogy amúgy nem érdeklik a reality-k, tévét sem néz szinte soha, sőt, híreket sem olvas. Az Éden hotel egyetlen epizódját sem látta, de ennek ettől szerinte még jól el tudja végezni a munkáját. Szerencsésnek érzi magát, hogy tévénézés helyett, inkább sétálhat egy nagyot a tengerparton.

Szerinte a való világban él, így szigorúan kis v-vel, vagy talán kizárja a valóságot, ahogy a Bali úti filmekben sem mutatják, milyen amikor a helyi taxisok botokkal esnek neki az egyszeri Uber-sofőrnek. Merthogy itt ilyen is van, de ez most tényleg mellékszál, mint valóságshow-ban a szavalat.

Persze ő megteheti, a szakmája sem valóságos: szörfmodell, ami olyan mint a modell, csak kell hozzá szörfdeszka is. Emberek fizetnek azért, hogy vele szörfözzenek, és együtt nézzék a partról, hogyan lesz vörös az ég alja. Na, de hogyan lesz valóságshow abból, ha egy valószerűtlenül napfényes helyszínen egy szörfmodell vezetésével bikinis lányok próbálják nem észrevenni, hogy az arcukba tolják a kamerát?

"Papírom van róla, hogy szexmániás vagyok, vagy jó, papírom nincs, de pszichológus mondta" - nyilatkozza a tengerparti fotózás szünetében, egyenesen a diktafonba Dia, aki egyértelműen azt próbálgatja, hogy mi az a félmondat, amivel címlapra lehet kerülni. Vidéki szépségverseny, csepeli drogos szomszéd, házas szerető: a bulvármondatok között azért halkabban, kicsit elharapva a szó végét, de ott van az elveszettség és a kiútkeresés is.

Andika éppen ellenkezőleg, inkább titkolózna: Svájcba jár dolgozni egy masszázsszalonba, persze csak mint recepciós, és még így is annyit keres, hogy havonta elég egy hetet dolgoznia. Sűrűn bólogatok, és a szikrázó, fehér homokot nézem inkább, és közben olyan érzésem van, mintha Mészáros Lőrinccel kéne az uniós pályázatok körüli visszaélésekről beszélgetnem.

Nincs itt semmi látnivaló, legfeljebb Tamás tetoválásai, amik mind egytől egyik nagyon személyesek és sokat jelentenek a kecskeméti mobiltelefon-kereskedőnek.

"Nagyon szeretem a hatvanas-hetvenes éveket, ezért is tetováltam magamra ezt a repülőt" - mutogatja a karján a második világháborús nehézbombázót.

Vagy ott van Franciska, aki ugyan még csak húszéves, de nagyon komoly arccal meséli, hogy sok-sok éve keresi már az igazit. Megannyi súlyos vicc, sírva csattanó poén, a szürke Magyarország, ahogy MLM-ügynökként megnyerte az aranyfokozattal járó társasutat és most kicsit lepirulva, zokniban, szandálban pislog a szikrázó napsütésben.

És végül jön Norbi, akinek a mellére egy fiatal férfi képét tetoválták a háttérben szél fodrozta magyar zászlóval. Az öccse az, akinek túl sok volt az élet, meg a herbal, és végül öngyilkos lett. Azért itt megmerevedik a kép, lehúzza valaki a színhőmérsékletet, és a hullámok is csendesebben csapkodják a partot egy ideig.

...

Állok a villában, már este van, tőlem tíz méterre két operatőr éppen a fókuszt keresi a lassan lerészegedő szereplőkön. Egyedül maradtam, ott felejtettek a díszletben. Nézem, ahogy az apró zajokkal, neszekkel teli trópusi éjszakában minden játékos megpróbál úgy viselkedni, ahogy akkor viselkedne, ha minden igaz lenne abból, amit nekem, vagy inkább maguknak hazudtak.

Most már biztos, Magyarország itt van, bezárták ebbe a luxusvillába, nem messze a végtelen óceántól.