Kit tart jó írónak a tévében?

Például Aaron Sorkint. Párszor találkoztunk, de nem sokat beszélgettünk, pedig jó lenne. Elképesztően jó dolgokat ír, Az elnök emberei vagy a Híradósok dialógusai remekművek, de az igazat megvallva még nem láttam olyasmit tőle, ami ne lett volna kivételesen jó, legyen az film vagy tévé, mindegy. De most komolyan, gondoljon bele: van olyan téma, legyen az a legérdektelenebb is, amit Sorkin ne tudna érdekfeszítővé tenni? Ugye, hogy nincs.

Nem akart soha drámasorozatokat írni?

Igazán komolyan soha. Fura, mert a tévében csak drámát nézek, komédiát soha. Imádom a fikciós műfajokat, a regényeket, a filmeket, de nem látom magam előtt, ahogy drámát írok – tuti, hogy egy ponton félremenne a forgatókönyv, és viccesbe fordulna. A véremben van a komédia, nem tudok kibújni a bőrömből, képtelen lennék ellenállni a kísértésnek.

A komoly sorozatokban is van humor.

Van hát, a legjobbakban bőségesen, és ettől is működnek. A Fargo, vagy a Better Call Saul, előtte a Breaking Bad… a humor nélkül nem lettek volna olyan sikeresek, ebben biztos vagyok. Más szaktudást igényel, ez van.

Annak idején zeneszerzőnek indult, nem bánta meg, hogy végül író lett?

Dehogynem. Viszont idejében rájöttem arra, hogy nem lettem volna elég jó dalszerző, így inkább váltottam. Nem voltam elég tehetséges hozzá, én nem halottam azt, amit Stevie Wonder vagy Paul McCartney, márpedig az a maximalizmus, ami a mai napig hajt, már akkor is arra sarkallt, hogy a legjobb legyek. Ha nem lehetek, keresek valamit, amiben az tudok lenni. A humor ilyen volt. A zenétől nem távolodtam el teljesen, ma is dolgozom valamin, aminek köze van a zenéhez, de van benne humor is. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy találtam valami olyasmit, amiben jó tudok lenni, amiben kiélhetem magam.

Szeptembertől ismét négy sorozata lesz látható, ezek közül az egyik, a Disjointed a Netflixen. Mekkora szabadságot kapott tőlük?

Teljes, abszolút kreatív szabadságot. Sokan mondják, ígérik, hogy ezt kapja az ember, de tulajdonképpen most először valósult meg, hogy a megrendelő, ebben az esetben a Netflix, nem szólt bele semmibe. Se a nyelvezetbe, se a történetbe, se a hosszba – nekik mindegy volt, hogy egy epizód 22 vagy 33 perces, ha működik. Húsz epizódra kaptunk megrendelést, és ugyan a sztoriról nem mondhatok semmit (a sorozat egy, a marihuána legalizálásáért évtizedes küzdelmet folytató aktivistáról (Kathy Bates) és a fiairól, szól, akik végre megnyithatják legális fűkereskedésüket), de azt megígérhetem, hogy ha formailag nem is, de minden másban forradalmi sitcomot látnak majd. Olyat, amit csak a Netflixen lehetett megvalósítani, esetleg az HBO-n vagy a Showtime-on.

Formailag miért nem forradalmi?

Mert ez is egy olyan többkamerás sitcom, amit élő közönség előtt veszünk fel. Ragaszkodom ehhez a formátumhoz, ez a legklasszikusabb, legtisztább formája a tévés komédiáknak, igaz, nem minden esetben működik jól. A szintén szeptembertől látható Young Sheldon például egykamerás, filmszerű sorozat, amit nem élő közönség előtt vettünk fel.

Miért nem? Miért pont most váltott? (Lorre korábban csak tradicionális sitcomokat forgatott.)

Ez a sorozat a The Big Bang Theory (Agymenők) főszereplőjének, Sheldonnak a gyerekkorát mutatja be, 30 évet ugrunk vissza az időben. Ennek megfelelően több gyerekszínésszel dolgozunk majd, a főszereplő egy zseniális kiskölyök, a kilenc éves Iain Armitage (az HBO Hatalmas kis hazugságok című sorozatában láthattuk eddig), mellette egy másik kilencéves és egy 13 éves színészünk is van. Úgy voltam vele, hogy ahhoz, hogy a legtöbbet és legjobbat ki tudjuk hozni belőlük, időre van szükségünk, az élő közönség előtt felvett, hagyományos sitcomok viszont erre nem adnak lehetőséget, a tempó nagyon feszített, gyorsan kell dolgozni, és nem akartam plusz terhet, stresszt tenni a gyerekekre. Az egykamerás sitcomoknál van idő hibázni, újra lehet venni dolgokat akár hússzor is, ez most jobb megoldásnak tűnt. Egy Agymenők epizódot fél hét és kilenc között, azaz két és fél óra alatt felveszünk, erre egy kilenc éves gyerek nem lenne képes, olyan nyomás alatt lenne, amit eszem ágában sem volt megkockáztatni. 

Mikor született meg az előzménysorozat ötlete?

Ha szigorúan vesszük, a sorozat alkotóelemei az Agymenőkbe az első évad óta bele voltak kódolva. A texasi gyerekkor sztorijai, az iskolai megpróbáltatások, a vallásos anya, a testvérek, az apa, aki nem tudja feldolgozni, hogy a fia ilyen okos – ezek állandóan előkerültek, a karaktereket is megismerhettük, szóval bizonyos értelemben véve ott van az orrunk előtt már tíz éve. Tavaly szeptemberben konkrétan Jim Parsons, aki az Agymenőkben ugye Sheldon Coopert alakítja, javasolta, hogy forgassunk egy sorozatot a karakter gyerekkoráról. Annyira kézenfekvő volt, hogy nem is kellett gondolkodni rajta.

Leültem Steven Molaróval, az Agymenők vezető írójával, úgy karácsony lehetett, és összeraktunk pár olyan jelenetet, ami tipikusan előjöhet majd a sorozatban. Ezeket küldtük ki a casting (szereposztó) ügynökségeknek, mert kiderül belőlük, hogy a gyerekszínészek meg tudják-e csinálni, amit várunk tőlük vagy sem. Richard, pontosabban az anyja elküldött egy videót, amit a telefonjával vett fel, és a gyerektől lepadlóztunk. Tökéletes volt, pontosan az, amire gondoltunk. Később tudtam meg csak, hogy egy HBO-sorozatban is szerepelt. A vicc az, hogy ezek a jelenetek nem is kerültek be a pilotba, mert amikor leültünk Jon Favreau rendezővel (Vasember), sok mindent átdolgoztunk a forgatókönyvön, amitől jobb lett. Nagyon kell egy külső szemlélő, az író túl közel van a saját munkájához és nem tud objektív lenni. Tudom, közhely, de ettől még nagyon is igaz. És az ő véleménye sokat számított.

Önnek nagyon sok mindenről van véleménye, ha már itt tartunk, a sorozatainak epizódjai végén megjelenő kis üzenetek legalábbis erről tanúskodnak. Mi a véleménye Donald Trumpról és az országuk jövőjéről?

Sötét.

Bővebben?

Nagyon sötét. Iszonyú komor. Végtelenül kétségbeejtő. Engem nagyon megijeszt. Elég idős vagyok már, sok mindent láttam és megéltem, és nem mondom, hogy az elmúlt 50 évben minden elnöki döntéssel egyetértettem, sőt, de egyetlen elnökben sem kételkedtem, mert tudtam, hogy a szívük a helyükön van, és az ország, az emberek érdekét nézik. Na, ez most nem így van, legalábbis én erősen megkérdőjelezem a jelenlegi elnök minden lépését. Könyörgöm, a saját tévéműsorának nézettségéről is hazudik.

Látta már az Agymenőket más nyelven? Magyarországon szinkronosan vetítik.

Ó, az nagyon szürreális lehet. Nem, soha nem láttam más nyelven, de nem is akarom. Aki nem angolul nézi a sorozatot, nagyon sokat veszít, csodálatos színészeink vannak, akiknek a játékát az is meghatározza, ahogyan beszélnek. Ettől megfosztani a nézőt nem szép dolog. Nekem sajnos erre nincs befolyásom, az értékesítésbe nem szólhatok bele.

Nem is értem, hogy képes valaki szinkronnal megnézni bármit is.

Én mindent eredetiben nézek, legyen az lengyel vagy francia, ott a felirat, felveszem a szemüvegemet és olvasok, ennyi.

Arra nem gondoltak, hogy a sorozat remake-jogait eladják más piacokra?

Volt megkeresés nem is egy, minden évben felmerül valamilyen szinten a dolog, de mindig nemet mondtam rá. Tessék azt nézni, amit mi kitaláltunk és megvalósítottunk. Másrészről pedig amint a forgatókönyvet lefordítják és felvesznek egy rakás helyi színészt, az onnantól már nem az a sorozat, amit alkottunk. Az eredeti szerzők meg ezért nem kapnak semmit. Nincs jogdíj vagy részesedés, és így nem kóser. Másrészt meg minek? Nem kell még több Agymenők, orosz, német vagy éppen magyar. Őrizzük meg a sorozatot olyannak, amilyen most.

Az milyen?

Mire végzünk, 12 évadon és 275 epizódon leszünk túl. Én szeretném azt mondani, hogy mind egyformán jó, de ez persze nem így van, nevetséges, ha valami ilyen mennyiségű művészeti alkotásnál egyenletes színvonalról beszél. Ez a cél, és erre törekszünk, jóhogy, mindenki, aki dolgozik vagy dolgozott az Agymenőkön abban bízik, hogy ha a néző bármelyik, találomra kiválasztott epizódot nézi meg, pont olyan élményben lesz része, mintha egy másikra kapcsolna.

Hogy tud egyszerre 3-4 sorozattal foglalkozni? 

Korán kelek és rengeteg kávét iszom. Minden sorozatom markánsan más, mint a többi. Az Agymenők egy párkapcsolati komédia, könnyed, laza. A Mom már sokkal komolyabb témákat feszeget, alkoholizmus, a középosztály elszegényedése, stb. A Disjointed egy olyan vígjáték, amihez foghatót még soha nem látott, ezt garantálom, a Young Sheldon meg egy más technikával készülő, gyerekfőszereplővel dolgozó széria. Ami a munkamódszert illeti, minden nap igyekszem mind a néggyel (vagy ahány sorozatom éppen van műsoron) foglalkozni 2-3 órát. Az egyes írószóbák ugyanabban az épületben vannak a Warner stúdióban, átmegyek az egyikből a másikba, átállítom az agyamat, és arra koncentrálok, ami előttem van. Ez a legnehezebb, a váltás, amikor más sebességbe kell kapcsolni. De amint ezen túl van az ember, akkor már másik ecsettel fest. 

Az Agymenők itthon a Comedy Central műsorán látható.