Index Vakbarát Hírportál

A közmédia rádióit hallgatja az egész ország

2017. július 5., szerda 16:17

Az Inspira Media Research kutatócég április után ismét közzétette a rádiós piacra vonatkozó méréseit, aminek alapján a közmédia rádióit hallgatja a felnőtt lakosság 43 százaléka. És még csak nem is ez volt a legmeglepőbb adatuk.

Az Inspira mérése az ún. digitális naplós módszeren alapul, a panel tagjai beloggolnak online, és legfeljebb kétnapos spéttel kitöltik, hogy egy adott napon, 15 perces bontásban, melyik rádiót hallgatták. Aki nem akar internetezni, az papíron is vezetheti a naplót, ha minden igaz, ennek ellenőrzése meg ki tudja, hogy működik. A lényeg, hogy a TSN Hoffman kutatási módszerével ellentétben (ők telefonon kérdezgetik a delikvenst másnap) ez pontosabb adatgyűjtést tesz lehetővé,  legalábbis ezt állítja az Inspira.

Az országos mintához 2050 főt vesznek alapul, ezt az eredményt szorozzák fel (Budapesten 800 fős, megyeszékhelyeken 400-400 fős mintával dolgoznak), és így jön ki az, hogy egy átlagos májusi napon a magyar, 18 évnél idősebb lakosság 21,5 százaléka a Petőfit hallgatja, 19,2 százaléka meg a Kossuthot. A harmadik helyen a Rádió1 áll 9,6 százalékkal, jól lemaradva, de hát Vajnáék lefedettsége még nem üti meg a közmédia 100 százalékát, ugye. Mindez konkrét számokkal kifejezve 1,76 millió vs. 1,58 millió vs. 787 ezer. És ez így még nagyjából stimmelne is, bár a TSN Hoffman mérése természetesen mást mutat (ott a Rádió1-et többen hallgatják), de az, hogy a Class FM-nek 5 százalékos közönségarányt és 407 095 hallgatót mértek, az már nagyon furcsának tűnik.

Elég életszerűtlen ugyanis azt feltételezni, hogy a lekapcsolt analóg frekvenciáját vesztő Class FM-re egyszer csak úgy rákapnak a hallgatók vidéken (Budapesten 51 671 hallgatójuk van az Inspira szerint, ami dettó nagyon magas szám), hogy 350 000-en hallgatnák mobilon, vagy bent a munkahelyükön az asztali gépükön.

A mai sajtótájékoztatón fel is tettük a kérdést, hogy a teremben levő 15 főből hányan hallgatták a csak digitálisan elérhető Class FM-et valaha, de csak egy ember jelezte, hogy ő igen, és ez még egész jó aránynak tűnt. Sajnos az Inspira mérése (de a TSN Hoffmané sem) nem teszi lehetővé, hogy pontosan mérjék a hallgatottságot, és az is könnyen lehet, sőt, szinte biztos, hogy a paneltagok nagy része úgy ikszelte be a Class FM-et, hogy fogalma sem volt arról, hogy már nem azt hallgatja - eddig az szólt a háttérben a rádióból, most miért ne az szólna?

Van élet a Class FM-n túl is persze, a Petőfi a 18-59-es, azaz kereskedelmi korosztályban is vezet az Inspiránál, 21,7 százalékos a közönségarányuk és 1 277 672 hallgatójuk van. Itt második a Rádió1 12,4 százalékkal és 730 ezer hallgatóval de hát országos frekvencia hiányában az egész országra vetített hallgatottságban nehéz lenne utolérni a közmédiát. A Petőfi a napi bontásban ebben a korcsoportban minden idősávot megnyert egyébként.

Budapesten a verseny jóval kiélezettebb. A felnőtt lakosságban piacvezető Sláger FM 19,1 százalékkal és 282 839 nézővel vezet, a 2.-4. helyen viszont élethalálharc folyik a Music FM, a Petőfi és a Kossuth között. Sem közönségarányban, sem hallgatók számában nincs jelentős különbség (16,8, 16,7 és 16,2 százalék, 249 038, 247 145 és 240 061 hallgató), a következő hónapban a sorrend meg is fordulhat akár. Itt a Rádió 1 az 5. helyre szorult, 13,3 százalékkal és 197 152 nézővel. Ami igazén örömteli, hogy  a rockzenére is van igény, a Rádió Rock 83 162 hallgatót ér el Budapesten, hajrá. A legnagyobb harc a reggeli műsorsávban van természetesen, reggel 7 és 10 között eléggé teperni kell a hallgatókért. A 18-59-es kereskedelmi korcsoport a Music FM-é Budapesten, de csak 0,2 százalékkal verik a Slágert, a harmadik a Rádió 1 16,7 százalékkal, alig megelőzve a Petőfit. 

A megyeszékhelyek általában egy rádióról szólnak, a szegedi Rádió 88, a debreceni Best FM vagy a Forrás Rádió Tatabányán 50 százalékos közönségaránynál is többet tud, azaz az az előny, amire a Class FM tavaly novemberi megszűnésével szert tettek, továbbra is megvan, sőt, akad, aki még építeni is tudott rá.

Rovatok