Index Vakbarát Hírportál

Megújult a 168 Óra

2017. szeptember 28., csütörtök 10:32

Csütörtöktől megújult külsővel, tördeléssel és bővített tartalommal jelenik meg a 168 Óra, derült ki a lap közleményéből. Az újságot az olvasók visszajelzései alapján tették könnyebben olvashatóvá, befogadhatóbbá és tartalmasabbá.

A 168 Óra mostantól high-tech és autóipari témákkal is foglalkozik, a lap célja pedig immár nemcsak az, hogy a megjelenés előtti hetet értelmezze, hanem az is, hogy kiderüljön, mire lehet számítani a következő héten. 168 Óra online felülete szintén megújul.

A Kreatív cikkéből az is kiderül: a változásokkal párhuzamosan megalakult a Liberty Sales House, amely a 168 Óra hirdetési felületeit és a Klubrádió reklámidejét értékesíti. A sales house-ban a két médium kereskedelmi és marketingszakemberei dolgoznak, négy új értékesítő munkatárssal kiegészülve.

A Liberty Sales House kereskedelmi igazgatója Baráth Maya lett, aki korábban a Magyar Hírlapnál, a Figyelőnél vezetői pozíciókban dolgozott, legutóbbi munkahelye pedig a Ridikül magazin volt. A főszerkesztő, Tóth Ákos az ATV-n mesélt a változásokról. "A tartalmi újítás szülte, hogy formailag is meg kell újulnia az újságnak" – mondta az adásban.

Rovatok