Index Vakbarát Hírportál

Félmilliós büntetést kapott gyűlöletkeltő tartalom miatt az Echo TV

2017. december 21., csütörtök 16:04

Súlyos jogsértésnek minősítette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az Echo TV szeptember végi Informátor című műsorában elhangzottakat, amelyben a magyarországi iszlám közösség bemutatásakor a meghívott szakértők bűncselekményekkel vádoltak meg civil szervezeteket, és a műsor készítői a vádaktól nem határolódtak el, - jelentette be az NMHH.

Az adás a menedékjogi programokat működtető hazai civil szervezeteket a társadalomra veszélyes, normasértő csoportként mutatta be, 

tagjaikat szabadon likvidálható háborús bűnösöknek, illetve hazaárulóknak nevezte.

A testület a médiaszolgáltatót a káros médiatartalom online változatának haladéktalan eltávolítására és a Médiatanács-döntésről szóló közlemény közzétételére kötelezte, valamint félmillió forintos bírságot szabott ki rá.

A csatorna a közleményt honlapjának nyitóoldalán a határozat jogerőre emelkedésétől számított három napon belül köteles úgy közzétenni, hogy a honlap megnyitásakor a teljes információ olvasható legyen a közzétételtől számított hét napig folyamatosan.

A műsorban a menekültsegítő civilek likvidálásáról beszélő Földi László, egyébként Fidesz-közeli volt hírszerző, jelenleg közhivatalnokként dolgozik, és az Információs Hivatal műveleti igazgatói posztját is betölti. Állásától az adás után sem kellett elköszönnie. 

A Médiatanács szintén bejelentette, hogy nem indít eljárást a TV2 november 21-ei Appra magyar! – A gondolatshow című adása miatt, melyben a gyermekbántalmazás elfogadhatóságával kapcsolatban tettek fel kérdést a nézőknek. (A műsorban azt a kérdést tették fel a nézőknek és a meghívott vendégeknek, hogy "Ön szerint adhat egy pofont a szülő a gyerekének?") Az állampolgári bejelentések nyomán indult vizsgálat nem igazolta, hogy a műsorszám a gyerekbántalmazást jogszerű és társadalmilag elfogadható magatartásként mutatta volna be.

A testület szerint a műsor a megjelenő humor ellenére nem bagatellizálta el a problémát, minden testi fenyítést ellenzett, valamint a műsor készítői a szereplők kijelentéseit is rendre ellenpontozták. A vizsgálat azt is megállapította, hogy a médiaszolgáltató megfelelő – 12 éven aluliak számára nem ajánlott – korhatár-kategóriába sorolta a műsorszámot, amelyben nem szerepelt a kiskorúak személyiségfejlődését súlyosan károsító tartalom.

Rovatok