Index Vakbarát Hírportál

Holland lap is ír az új magyar szamizdatról

2018. január 16., kedd 05:06

Hosszú riportot közölt a magyarországi médiahelyzetről és a Nyomtass te is! kezdeményezésről a holland Trouw (Hűség) című lap internetes kiadása. A Nyomtass te is! az állami propaganda ellensúlyozására jött létre Magyarországon, és hasonló módon terjesztik, mint a kommunista időkben a szamizdatot. Azoknak, akik csak az állam által elfoglalt hírforrásokból tájékozódnak, minden héten készítenek egy kis újságot közérthető nyelven, a független hírportálok lerövidített cikkeiből. Az így elkészült újságot az internetről bárki kinyomtathatja, és saját környezetében terjesztheti.

A holland újság cikke részletesen ismerteti, hogyan került kormányzati ellenőrzés alá gyakorlatilag a teljes hazai média, miként vásárolta fel néhány közismert oligarcha a kereskedelmi médiát, és állította azt kizárólag az állami propaganda szolgálatába a lap értelmezése szerint.

A cikkben az is olvasható, hogy ma már a megyei lapok mindegyike is kormányzati szócsőként működik, bennük valódi híreket csak elvétve találnak a kistelepüléseken élő olvasók. A lap idézi az Átlátszót, amely szerint a kormányzati média naponta a lakosság 59 százalékát éri el, míg a kritikus és független sajtó csak az emberek 21 százalékát.   

A holland riporter ezért is kísérte el a Nyomtass te is! aktivistáit a Pest megyei Erdőkertesre, hogy személyesen is megtapasztalja, miként próbálják ellensúlyozni egy házilag kivitelezett, 4 oldalas hetilappal a nyomasztó állami propagandát a szervezet aktivistái.

A holland lap talán azért is számolt be a magyar kezdeményezésről, mert maga is hasonló körülmények között jött létre. A Trouw-t a holland ellenállás protestáns szárnya alapította, és a német megszállás alatt végig illegálisan jelent meg. 

Rovatok