Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Körtvélyes Éva újságíró

2018. január 31., szerda 09:21

Meghalt Körtvélyes Éva, újságíró, lapszerkesztő, blogger, az ELITE magazin, Magyarország első életmódmagazinjának alapítója – írja a Klubrádió.  Pályáját a HVG-nél kezdte, majd a Világgazdaság következett, azt követően a Reform alapító tagja lett.

Hosszan küzdött rákbetegségével, amit első jelentkezésekor még leküzdött, és a mellrák elleni küzdelem élére állt. 2002-ben Körtvélyes Éva szervezte a lánchídi „rózsaszín felvonulásokat”, a Nancy Goodman Brinker akkori amerikai nagykövet kezdeményezésére létrejött Egészség Hídja Összefogás elnökeként, de cikkeiben és számos rendezvényen adott biztatást a mellrákkal küzdő nőknek.

A tumoros betegség tünetei tavaly év végén ismét jelentkeztek nála. Rövid szenvedés után hétfőn hajnalban, 65 éves korában halt meg – írja a rádió honlapja.

Rovatok