Index Vakbarát Hírportál

Vau TV és Nyamm TV jön Magyarországra

2018. február 12., hétfő 15:40

Ismerik azt a YouTube-videót, amiben egy rózsaszín ruhás bébire ráugrik a bokorból egy fekete macska? Hát azt a klasszikust, aminek a címe az lehetne, hogy Csíkos ruhás kisfiú a medencébe akar dobni egy foltos cicát, de végül ő maga fürdik meg? Hát persze, hogy ismerik. Látták ezerszer itt-ott az interneten. És nemsokára a tévében is láthatják, otthon.

YouTube-videókra egész tévécsatornát alapozni persze teljes kudarcnak hangzik. Ugyan ki akarná bekapcsolni a tévét, hogy megnézze, amint két egymásra fenekedő macska közül az egyik egyszer csak két lábra áll, amikor azt mobilon vagy pécén is megteheti bármikor? A prágai székhelyű S&P Broadcasting mégis meglépte ezt, és bejött neki. „Több komoly cég megkeresett már, hogy szívesen készítenének nekünk komolyabb, például állatorvosi témájú műsorokat, de szó sem lehet erről” – mondja Milkovics Pál, a produkciós cég magyar vezetője. „Ez attól működik, hogy kizárólag rövid, cuki videókból áll, ha bármit hozzátennénk, azzal elvennénk belőle.”

Milkovics 2016-ban alapította az S&P-t, és jelenleg két tévécsatornát működtet Csehországban és Szlovákiában: a Mňam TV-t és a Mňau TV-t, vagyis a a Nyamm TV-t és a Miau TV-t. Azt tervezi, hogy idén mindkettőt Magyarországra hozza, csak nálunk a Miau-ból Vau lesz – hogy miért, azt titkolta a bejelentés prágai sajtótúráján, de úgy tippelem, ezek szerint a magyarok kutyásabbak, mint a csehek.

Egyszer lesz Budán kutyatévé

A Mňau TV 2016 tavasza óta létezik, és az S&P szerint azóta 820 ezres havi nézőszámot ért el. Nem meglepő módon többnyire fiatalok kapcsolnak oda (55 százalékban 34 év alattiak), a női nézők aránya 59 százalék – persze a nézők között nyilván vannak olyan kisgyerekes családok, ahol nem célzott médiafogyasztás történik, hanem a szülők háttérzajnak benyomják a tévét a kölyköknek, csak random rajzfilmcsatorna helyett a cukiságadót. A netről szedett tartalom jogtiszta: Milkovics

külön partnercéget alkalmaz arra, hogy felhajtsák a videomegosztókra posztolt, jól sikerült állatos videók gazdáit, és némi ellenszolgáltatásért elkérjék tőlük a felvételt.

De a nézők is küldhetnek saját videókat, sőt erre versenyeket is szerveznek a Mňau TV-n – a tulajdonos szerint így két éven belül elérhetik, hogy csak saját anyagokból dolgozzanak. És mivel ilyen versenyek a Vau TV-n is lesznek, magyar videókkal is bővül majd az S&P műsortára.

A vállalkozó második negyedévben szeretné indítani nálunk a Vau TV-t, amiből mutatott is ízelítőt a sajtótúrán. Az adás tényleg szinte kizárólag 12-15 perces videóblokkokból áll, amiket csak hasonló tematikájuk miatt lehet erős jóindulattal műsornak nevezni. Például A macskák bolygója cicás videók gyűjteménye lesz, elmesélem az általam látott epizód első pár percét:

És még sorolhatnám, macsek macsek hátán, alkalmanként felvillanó szövegekkel, miszerint vautv.hu is létezik, kedves néző. Hasonló műsorszerkesztéssel lesz Kutyadolog kutyás videóknak, A vadon szava vadállatosoknak, és így tovább. Minden műsort tökéletesen megmagyaráz a címe, indul majd Állati kert, Nem én voltam!, a gyerek+állat tematikájú Kölykök egymás között, az említett versenyt lebonyolító Keressük az új Vausztárt! és a Kölyökidő – bár az utóbbiról nekem állatcsemeték helyett már mindig azok a gondtalan évek fognak eszembe jutni, amikor szerelmes voltam a képernyőn keresztül Acél Rékába (a címünk Budapest 1810, a borítékra írjátok rá, hogy Kamaszodó kamaszadó).

A megszakítás nélküli cukiság-túlcsordulás annyira komolyan vett koncepció, hogy hagyományos reklámblokkok sincsenek a Mňau TV-n, és valószínűleg a Vau-n sem lesznek. Félperces rövid hirdetések férnek csak be két műsor közé, és persze saját műsorok promói. Milkovics szerint a csatorna az online felületeivel együtt így is megbízhatóan nyereséget termel. És hát, 820 ezer néző. Amiről nekem rögtön eszembe jutott az a South Park-rész, amiben Cartmanék komoly oknyomozó iskolatévét indítanak, de Craig legyőzi őket a nézettségi versenyben Közeli állatok széles látószögben című műsorával.

Középosztály, kanalat kézbe

Bár a Mňau TV arányaiban jobban visszahozza a költségeit, a 2014-ben indult Mňam TV többet hoz a konyhára (hova máshova). Ez a középosztályt célzó gasztrocsatorna, főleg fiatal felnőttek és nők nézik, témája a főzés és az egészséges életmód. A cég prágai központjában – ahol az egy emberre jutó irodai négyzetméter sokszorosa az európai átlagnak – egy fél emeletet a Mňam TV stúdiója foglal el, itt nemcsak a műsorok készülnek, hanem a csatorna ingyenes magazinja is, sőt külsős munkák. „Ahol lehet, több formátumnak dolgozunk egyszerre. Felvesszük az adást, készülnek róla anyagok a webre, lefotózzuk az ételeket a magazinba, de lehet, hogy ugyanakkor egy másik fényképsorozat is készül, amit külsős ügyfélnek értékesítünk” – fogalmaz a tulajdonos, akinek két fotós dolgozik főállásban. Ennek megfelelően a magazin kiállása is elég jó ingyenes laphoz képest, nem is terjesztik nagy tömegben, csak előfizetőknek – szóval jelentkezni kell érte, de az előfizetés ingyenes, jelenleg nagyjából húszezer előfizetője van.

A Mňam TV-n már sokkal több a reklám, mint a Mňau-n, de itt sem hagyományos reklámblokkok, hanem műsorszerű bemutatók egy-egy termékről – egy ilyet láttam a sajtótúrán, nekem a „hogyan készül” témákú dokumentumfilmek jutottak eszembe róla. Milkovics szerint ezeknek nem nézettségben kell mérni a sikerét, hanem abban, hogy az adott márka megragad az emberek fejében (brand awareness, ha nagyon médiamarketingül akarom mondani). A csatorna jelenleg nagyjából 40 százalékban állít elő saját műsort, a többi vásárolt – év végére 50-50-re akarják hozni ezt az arányt.

A magyar Nyamm TV indulása valamikor második félévben várható, és ott is lesznek magyar piacra gyártott műsorok,

sőt a csatorna gyakorlatilag egy egész napos főzőműsor lesz, sűrűn cserélődő vendégekkel.

De ennél a tévéadónál már több a kockázat, mint a Vau TV-nél. Milkovics úgy véli, a legnagyobb kérdés, hogy a más piaci szerkezetben milyen formában tud helyet találni magának a csatorna. A cseh tévépiac igen nagy részét – bőven a felét – ugyanis szabadon fogható, ingyenes adók teszik ki, a Mňam TV és a Mňau TV is ilyen csatornák, 95 százalékos lefedettséggel. Itthon más a helyzet, és Milkovics még nem is árulta el, hogy melyik szolgáltatónál indul a Vau TV és a Nyamm TV, mert még folynak a tárgyalások. Akadály lehet még az is, hogy a középosztály nálunk sokkal vékonyabb, mint a cseheknél, illetve hogy a magyar gasztrotévépiac nem a legbarátságosabb hely, lásd a Chili TV esetét. „Számítok arra, hogy a konkurencia megpróbálja majd megfúrni a Nyammot, és fel vagyok rá készülve” – mondja erre Milkovics, olyan izgatott mosollyal, mintha kifejezetten várná már a balhét.

Reccs TV, Tyű TV, Jajj TV

A tulajdonos egyébként Magyarországon kezdett a médiában dolgozni: a TV2 gyakornokaként indult a pályán, majd az RTL-hez került, ahol egy ideig a Reggeli főszerkesztője is volt. Aztán külföldön próbált szerencsét, élt Brüsszelben, mezőgazdasági vállalkozásai voltak és vannak, Helsinkiben három évig készített elő egy főzős csatornát, majd Csehországban alapított gyártócéget. A Mňau TV azóta egyszázalékos piaci részesedésnél tart, a Mňam TV 0,7 százaléknál.

A sajtótúrán Milkovics többször is elmondta, hogy ma már nagyon olcsón lehet tévécsatornát indítani, mert már sokkal elérhetőbb ehhez a technikai háttér, mint a digitális korszak előtt. És tervez is továbbiakat: ha minden elképzelései szerint alakul, a cseh piacon nemsokára lesz egy barkácsolásra és házi szerelésekre tematizált adó (Kutil TV), egy terméktesztekkel és online platformmal kombinált bevásárlótévé (Trhák! TV), egy egészségügyi témájú csatorna (Mudr TV), sőt hírcsatorna Z24 néven, ahol a hangsúly nem is a híreken, inkább azok kommentárjain lenne, nem feltétlenül PC nyelvezetű vélemény- és vitaműsorokkal.

Apropó, látták már azt a videót, amikor egy élőben lekonferáló tévériporternek felmászik egy cica a vállára?

(A sajtóutat az S&P kizárólagos magyarországi partnere, a Positive Communications szervezte.)

Rovatok