Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Aczél Endre

2018. július 4., szerda 15:56 | aznap frissítve

Életének 74. évében, hosszas, súlyos betegséget követően meghalt Aczél Endre, Rózsa Ferenc- és Pulitzer-emlékdíjas újságíró, közölte szerda délután a családja.

Aczél Endre 1968-ban végzett az ELTE-n, matematikai nyelvészet–orosz szakon. A diplomája megszerzésétől 1974-ig az MTI külpolitikai tudósítója, majd szerkesztője volt. 1974–től három évig pekingi tudósítóként, majd 1981 és 1985 között londoni tudósítóként dolgozott a hírügynökségnél.

1985-ben a Magyar Televízió munkatársa lett. 1986 és 1990 között az MTV Híradó főszerkesztője, majd 1989-től egy éven át A Hét főszerkesztője is volt. 1990-ben pár hónapon keresztül a Kurír társfőszerkesztőjeként dolgozott. Majd 1991 és 2016 között a Népszabadság külső munkatársa volt. A Nap TV külpolitikai jegyzetírója. A Magyar Televízió és a Klubrádió műsorvezetője.

Majdnem tíz éven át vezette a Nap-keltét. Írói tevékenységének legjelentősebb darabjai az eredetileg rádióműsorként induló, majd könyv formájában megjelent Acélsodrony könyvek, a 60-as, 70, és 80-as évekből, olvasható a család közleményében.

Aczél elismert külpolitikai újságíró volt, de többen támadták a múltja miatt, azt állítva, hogy a szocialista érában a katonai hírszerzésnek is dolgozott. Bár ezzel kapcsolatos dossziék nem kerültek elő, Aczél önéletrajzi könyvében mindenesetre azt írta: „Aki azt állítja, hogy hosszas külföldi, főleg nyugati kiküldetésben volt, és nem jelentett, az nem mond igazat. A szervek engedélye nélkül senki sem vállalhatott tartós külföldi munkát, ez minden szocialista országban így volt, több százezer ember került ilyen helyzetbe.”

Aczéltól 2016 tavaszán a Klubrádió, a 168 Óra és az akkor még létező Népszabadság is megvált, mert kifogásolták, ahogy a Kiss László-ügyben megszólalt, és az úszóedző és bűntársai által csoportosan megerőszakolt lányt becsmérlő, az áldozatot hibáztató álláspontot tett közzé. 

„Kirúgtak mindenhonnan, mert a lapok, amiknek dolgoztam, Népszabadság, 168 Óra, azok az én véleményemet ezzel az üggyel kapcsolatban vállalhatatlannak tartják" – nyilatkozta az újságíró akkor az egyik televíziónak. Ekkor szüntette be a Klubrádió a 2000-es évek elején készült Acélsodrony című sorozat további ismétlését is. Később Aczél elismerte, tévedett, ugyanakkor nagyon bántotta, hogy „sikerült őt néhány nap és aztán néhány óra leforgása alatt tönkretenni". De nem vonult vissza teljesen, a Népszavában továbbra is jelentek meg írásai.  

Rovatok