Ha majd egyszer az unokám megkérdezi tőlem, hogy melyik volt az a magyar sorozat, amit bátran oda mertem volna állítani az amerikai szériák mellé, a drámák közül az Aranyéletet mondom majd. Az alapja finn volt, de felépítettek rá egy színtiszta magyar történetet, ami már az első évadban sem hasonlított az eredetire, a harmadikban meg pláne nem, és akkor még a második évad nyolcvanas évekbe visszatekintő, gilisztázós, biztosítási csalós motívumait nem is emlegettem. A harmadik évaddal viszont befejeződik a Miklósi család hányattatása, ennek örömére beszélgettünk az írókkal, a rendezőkkel és a producerekkel.
Az Aranyéletet az HBO úgy fejlesztette, mint bármelyik amerikai sorozatát: írószobában, ami egyébként tényleg egy szoba, asztalokkal, a falakon táblákkal és az oda beülő írókkal, akik közül Tasnádi István az egyetlen, aki mindhárom évadban dolgozott, az elsőben vezető íróként (interjúnk). A harmadik etapra érkezett Vancsik Péter, aki itthon ugyanabban a Barátok közt-istállóban edződött, mint az Aranyélet fejlesztéséért felelős HBO-kreatív Krigler Gábor, aki nem mellesleg a harmadik évad fináléját is írta (podcastunk vele), és Vanicsek Olivér, aki Los Angelesből jött haza, hogy részt vegyen az évad megalkotásában.
Az ember úgy képzeli az ilyesmit, hogy miután egy írószobában már ezerszer megrágták a sztorit és kifordították és összerakták a karaktereket, maga a tulajdonképpeni írás már nem olyan nagy truváj, leül a pali a gép elé, és egy hét alatt meg is van a forgatókönyv. Ez egyébként nem lehetetlen, az amerikai network tévék 22 részes évadai esetében nagyjából ennyi idő van egy könyv megírására. Az Aranyéletnél ez másképp működött. "2016 őszén kezdtük el írni, és 2017 tavaszára fejeztük be, majd nyáron forgattunk" - meséli Tasnádi István, az Aranyélet egyik írója. "Dobozban volt elég sokáig, eleinte arról volt szó, hogy még tavasszal, a választások előtt bemutatják, de aztán csak októberre tolódott. Pedig óriásit szólt volna. (Ezzel kapcsolatban Krigler Gábor azt jegyezte meg, hogy a választásokra csak az első négy rész lett volna készen.)"
Ezt csak megerősíteni tudom, a sajtónak levetített részek történetei sokkal közelebb vannak a mai magyar valósághoz, mint az előző évadoké,
oligarchák, politikai befolyás, mutyi és kismillió más, olyan motívum van benne, amire sokan felkapják majd a fejüket. És Nem mindenki fog neki örülni.
"Lehet, nem akartak olyan szalagcímekkel találkozni, hogy az HBO a választások kimenetelét akarja befolyásolni, de tényleg nem tudom" - folytatta Tasnádi, aki elmesélte, hogy amikor az évadot összerakták és kitaláltak valami meredekebb történetszálat, néha elhűlve tapasztalták, hogy azok pillanatok alatt válnak valósággá. "Azt nagyon sajnálom, hogy a nyolcadik részben, ami egyben a sorozat záró epizódja is, az elhangzó jóslatok szinte mindegyike valósággá vált már, és ezt a közönség vélhetően úgy értelmezi majd, hogy mi reagáltunk a valóságra, pedig mi ezeket 2016 ősze és 2017 tavasza között írtuk. Pedig csak azt írtuk, amit a matek kiadott, a társadalmi, gazdasági, politikai változások alapján gondoltuk tovább a dolgokat." Vancsik Péter, aki német tévésorozatok mellett dolgozik már évek óta, és az HBO kedvéért tért haza írni, erről azt mondta, hogy jó érzés istent játszani, de csak egy ideig.
Volt egy olyan, 2-3 hetes szakasz a munkában, amikor reggel az Index címlapjáról minden nap visszaköszönt valami, amit mi találtunk ki.
Konkrétumok nélkül nehéz erről pontosabban beszélni, bólogattunk nagyokat az asztal mellett, de majd tessék elővenni ezt a cikket a sorozatzáró rész után, úgy több értelmet kap. (És ha nem is a harmadik évadot, de az első kettőt összevetettük a valós történetekkel ebben a cikkben.)
Tasnádi az egyetlen a mostani írók közül, aki mindhárom évadon dolgozott. "Az első kettőben azért elég sok fordulatot kipörgettünk, így a harmadik írása abból a szempontból mindenképpen nehezebb volt, hogy mi lehet az, ami nem tűnik elcsépeltnek. Előfordult, hogy egy ötletet azért kellett kidobni, mert nagyon hasonlított valamire, ami az első évadban már szerepelt - ezt Péter és Olivér hallgatta tőlem és Gábortól leginkább. Abból a szempontból viszont könnyebb volt, hogy a karaktereknek készen volt a háttere, ismertek voltak a motivációik, a fejlődésívük, szóval maga az írás már tényleg csak hab volt a tortán." A sztorikat közösen rakták össze, az epizódok megírásáig együtt ötleteltek, csak maga az effektív írás volt egyéni munka. Az évad új szereplői között van egy újságírónő, aki elég sok változáson ment keresztül. "Makacsné Bambi Barbarának hívtuk, és eleinte csak az volt meg belőle, hogy nem akarja a földjét eladni Jankáéknak" - meséli röhögve Vancsik. "Utána lett református lelkésznő belőle, majd újságíró, de ez csak akkor, amikor Gerzsontól, a helyi lap főszerkesztőjétől kényszerű búcsút vettünk." Pedig Gerzson jól tartotta magát, 2017 tavaszán még szerepelt a történetben, de a forgatás kezdetére egybeolvadt az újságíróval. "Nem baj ez, lett egy újabb jó erős női karakterünk, egy élő, belső ellentmondásokkal küzdő szereplő."
Volt több olyan szereplő és történetszál is, amit el kellett engedni az írószobában, de nem azért, mert az HBO megrettent volna a témától (a teljes évadot látva ez valóban elég nehezen képzelhető el), hanem mert nem fért be vagy a büdzsébe, vagy a kreatív elképzelésekbe. Vanicsek Olivér, aki úgy került a sorozat mellé, hogy egy korábbi HBO-s forgatókönyv-pályázatra adott be egy sorozatötletet, ami Krigler Gábor személyes kedvence már évek óta (és tulajdonképpen emiatt kérte fel a melóra) azt mondta, volt egy olyan, menekültes/bevándorlós/embercsempészes szál, amit azért vettek ki, mert "addigra ez az egész lecseng majd, lerágott csont lesz, és felesleges. Az élet persze erre is rácáfolt, de akkoriban ezt sem láthattuk előre." Arra a kérdésre, hogy lett volna-e értelme folytatni a sztorit, Tasnádi egyértelmű nemmel felelt. "Ez így kerek, így jön ki az íve és a vége. A lecsengéssel szerintem mindenki elégedett, és remélhetőleg a nézők is azok lesznek.
Spoilermentsen annyit elárulhatunk, hogy az Aranyéletnek nem olyan nyitott vége van, mint a Maffiózóknak.
"Jó, de valamilyen formában, előzménysorozatban vagy spinoffban azért lehetne folytatni" - jegyzi meg Vanicsek. Az írók/alkotók közül Tasnádi István és Krigler Gábor is szerepel a sorozatban, előbbi egy olyan karaktert alakítva, aki eredetileg az első, majd a második évadban tűnt volna fel fontos szerepben, de az ő akkori szálait is kannibalizálta egy másik karakter, így maradt a harmadik etap, egy részeg asztaltámasztás. Krigler cameójáról viszont nem mondunk semmit, úgy nagyobbat üt majd.
A tévésorozatok esetében általánosan jellemző, hogy egy-egy évadot nem egy rendező forgat, hanem több, kvázi szakmunkában, jó esetben az előző epizódot ismerve. Ez itthon furcsának tűnhet, hiszen itt az az általános kép, hogy a rendezőnek teljhatalma van, és van egy olyan sejtésem, hogy ezt a mai napig sulykolják a főiskolán is. Az Aranyéletet két rendezőre, Mátyássy Áronra és Dyga Zsomborra bízták, akik Krigler Gábor showrunnerkedése, azaz irányítása alatt dolgoztak. A showrunnerre filmkészítői-vizuális szempontból azért van szükség egyébként, hogy a különböző rendezők (egy amerikai sorozatévadot nem ritkán 6-7 vagy még több rendező is visz) egységes kreatív és vizuális irányba tolják a szekeret, emellett ő felel hagyományosan minden kreatív döntésért a történetfejlesztéstől az előkészítésen, a gyártáson és az utómunkán át egészen a zenei világig, sőt, Amerikában a line produceri, büdzsével és gyártási tervvel kapcsolatos részeit is felügyeli a munkának. A vizualitáshoz Marosi Gábor operatőr is nagyon kellett, nélküle biztos más lett volna a Miklósi család történetének befejezése. Mátyássy és Dyga az első két évadhoz hasonlóan osztotta fel egymás közt az epizódokat a záróévadban is, azaz Dyga öt, Mátyássy három részt vállalt.
A harmadik évad rendezése nehezebb volt, mint az első kettőé, mert fura skizoid helyzetbe kerültünk, hiszen egyre nagyobbat kellett ugrani már az első kettő esetében is, de most még nagyobb lapáttal kellett rátenni úgy, hogy közben a pénz nem sokkal lett több. Szerintem mindhárman belehaltunk vagy ötször
- mondta Dyga, majd hozzátette, hogy a lényeg mégis az, hogy imádták csinálni. A rendezők abban egyetértenek, hogy a lezárás nagyon rendben van, "nagyon szép", mondta Mátyássy. "Az nyilvánvaló, hogy ez a közeg, amiben három éven át dolgozhattunk, nagyon fog hiányozni, és persze szeretné az ember minden évben megütni a jackpotot, csak ugye az nem mindig jön össze." Életeseményként tekint rá, amit hallva Marosi és Dyga is bólogat, sok dolog köti össze őket, amiket nem fognak elfelejteni soha.
A konkrét nehézségekről egyébként azt mesélték, hogy a feszített tempó volt a legrosszabb, mert nem pihenhették ki magukat, ráadásul
ők belülről nem érezték azt, amit az HBO az évadról kommunikál, mármint hogy kevesebb az akció benne.
"Nekem ez nem tűnt fel, ugyanannyi extra előkészítést igénylő jelenetem volt, mint eddig" - mondja Dyga, szerinte a karakterek kerültek előrébb, a központba, és ezzel egyensúlyba került a karakterizáció az akcióval. Rendezőtársának a második évaddal voltak bajai inkább, akkor érezte magát bizonytalannak, feszültnek. "Nekem akkor ütött be, hogy úristen, csináltunk egy jó első évadot, el ne szúrjam már a másodikat. Ehhez képest most azt éreztem, hogy megy, mint egy német sportkocsi. Minden és mindenki tette a dolgát, és igaz, hogy bele kellett tenni rengeteg mindent, de sokkal zenesebben éltem meg az egészet." Ehhez azért az is hozzátartozik, hogy Mátyássy az ötödik epizód egyik jelenetének felvételére úgy emlékszik vissza, mint élete legnehezebb forgatási időszakára, amiről
konkrétan sírva mentem haza hajnalban, annyira kikészített."
A forgatás nem időrendben ment (az olyan sorozatok mint a The Walking Dead, megtehetik, de nekik konkrétan egy teljes stúdiókomplexum áll rendelkezésükre), és ez néha kaotikussá tette a melót, meséli Dyga és Mátyássy egymás szavába vágva. "Úgy forgattunk, mint a filmekben, amint egy helyszín elérhető volt, minél több jelenetet felvettünk." "Néha párhuzamosan forgatott két kamera, egyik erre, a másik arra állt, én meg rohangáltam a kettő között" - ezt már Marosi teszi hozzá a sztorihoz. Arra a kérdésre, hogy melyik epizód volt a kedvencük, nem nagyon tudnak jó választ adni, "Nekem mindegyik bejött, vagy ezért, vagy azért, de ha muszáj kiemelni valamit, akkor a második részt mondanám, mert filmnyelvileg ez volt az a rész, amikor azt éreztem, hogy beérett az, amit eddig csináltunk, kiforrott lett."
Az esetleges folytatást illetően Mátyássy azt mondja, hogy egy sorozatnak tematikájának kell lennie, nem sztorijának. "Ezt a Terápiát alkotó Hagai Levi mondta, amikor itt járt, és egyetértek vele. Mondjuk ennek alapján, a tematikából kiindulva az Aranyélet mehetne még vagy tíz évig, de ez persze lehetetlen. A karakterek között viszont sok van, amit imádnak a nézők, velük lehetne kezdeni valamit." Dyga még két évadot simán el tudott volna képzelni, de így sincs hiányérzete. Az utolsó évad aktuálpolitikai vonatkozásairól a két rendező azt mondta, hogy lehetőségnek tekintették, amit "meg kellett csinálni." Mátyássy a negyedik rész forgatókönyvét olvasva érezte úgy, hogy "igen, erről van szó", mindezt akkor, amikor a GYODA (a határra felhúzott kerítés hivatalos neve, azaz gyorstelepítésű drótakadály) kerül elő egy jelenetben.
Euforikus hangulatban csináltam meg ezeket a jeleneteket, mert végre nem lebutítva beszéltünk olyan dolgokról, amikről mindenki szeretne, csak nem mer, vagy már belefásult, hanem úgy, ahogy kell. Ugyanazokat az elfogadhatatlan dolgokat csinálja meg mindkét oldal, mi meg harmadik évada meséljük el ezeket anélkül, hogy konkrét politikai utalásokat tennénk. És ez iszonyú fontos.
Az Aranyélet alkotói stábjában kulcsszerepet töltöttek be a producerek, Krigler Gábor és Závorszky Anna - előbbi íróként, alkotóként és színészként is szerepelt a sorozatban, sőt, ő volt a showrunner is, aki például az írókat is kiválasztotta a harmadik évadhoz, akik közül ketten is meglehetősen tapasztalatlanok voltak a prémium drámai sorozatírás terén.
Krigler szerint nem vállaltak nagy kockázatot, mert a magyar piacon nem nagyon van senki, akinek kézzelfogható, valós tapasztalatai lennének. "Mindenki kockáztat valahol, a lényeg az, hogyan fogod a kezüket, mit tudsz előhozni belőlük.
A lehető legjobb író is nagyon félre tud menni, ha azt mondod neki, hogy tessék, ezt most írd meg, és magára hagyod. Egy sorozat ennél sokkal nagyobb falat.
Nyilván vannak Amerikában olyan szakemberek, akik 30 éve ezt csinálják, de a kontinentális Európában nem nagyon hiszem, hogy lenne ilyen író. Nem mellesleg Olivér, amikor hazajött az USA-ból és megkeresett, négy spec, azaz spekulatív forgatókönyvvel jött (ez olyan könyv, amit az ember létező sorozathoz ír, csak úgy, hogy megmutassa, mit tud), ami a magyar szakmában, hogy is mondjam, nem általános. Amerikában ez az alap, itthon az írók nem hajlandók beletenni ennyi gyakorlást, tisztelet a kivételnek."
Az írószoba hangulata, mondja Krigler, más volt, mint az előző két évad esetében, de azok sem hasonlítottak egymásra. A harmadik évad megírására viszont nagyon rövid idő állt rendelkezésre, hat hónap, ami az HBO-s sorozatfejlesztésben a rohanással ér fel. "A 2. és 3. évad között kimaradt egy év, és azt hittük, hogy bőven lesz idő fejleszteni, de nem így alakult, későn kezdtük, így gyártási nyomás is volt, Zomborácz Virág is kiszállt a sorozatból stb. Nagyon sok tekintetben nem volt egyszerű a munka." A harmadik évad nem szándékosan lett aktuálpolitikailag dacosabb, karcosabb, mint az előző kettő, mondják a producerek.
Nem az volt a cél, hogy megmutathassuk, nekünk ez is megy. Egyszerűen csak megírtuk, ami bennünk van. Az igaz, hogy a második évadtól politikusabb lett a sorozat, amin az ideiben tekertünk még egyet.
Az öncenzúra kérdése is felmerült, ahogy általában minden magyar sorozat és film kapcsán, de a politikai töltést ez nem érintette. "Az első pár rész első változata után kaptuk meg, hogy ez így túl véres, kicsit alakítottunk rajta, ami egyébként jót tett neki. Néha érzem magamon, hogy meg tudok szaladni, ilyenkor kell a fék" - mondja Krigler. "A dacos jelző nem tudom, mire vonatkozik, én inkább merészebbnek, bevállalósabbnak tartom, mint az előző két évadot" - szúrja közbe Závorszky, aki Vanicsek Olivér íróról azt hitte első blikkre, hogy valami középoskolás gyerek, aki Kriglerhez jött karriertancsért. "Aztán mondta Gábor, hogy nem, ő az egyik új író."
Elengedni egy ilyen sorozatot nem lehet egyszerű, de Krigler szerint könnyebb volt, mint gondolta, vagyis bizonyos értelemben. "A második évadot írtuk, amikor kiderült, hogy lesz harmadik is. És akkor döbbentem rá, hogy basszus, még két évet fogok ezekkel a karakterekkel eltölteni. El sem tudom képzelni, milyen lehet egy tíz évadot megélő, amerikai sorozaton dolgozni, és ugyanazokkal a karakterekkel kelni és feküdni. Szóval annyira nem volt nehéz az elengedés, de azóta eltelt egy csomó idő, és már van hiányérzetem. Mindez annak ellenére, hogy a befejezés nem igényli a folytatást. És már gondolkodtam is azon, hogy lehetne mégis folytatni, vagy melyik karakterre lehetne felhúzni egy másik sorozatot." Závorszky szerint az évad legnagyobb kihívása a heteken át tartó vidéki forgatás volt, amire a komplett stáb leköltözött, és ennek a logisztikai, majd később az emberi oldala megterhelő volt. "Nem a saját ágyában alszik, elfárad, ingerült lesz - ahogy telik az idő, bármennyire is profi valaki, elér a cérna végére, idegen terepen, plusz nyomás alatt dolgozni nem sétagalopp, nagyon büszke vagyok a stábunkra, hogy ezt végül közösen megugrottuk."
Ami a gyakorlati kihívásokat illeti, a tél az mindig problémás, mondja Závorszky, kezdve hogy szinte végig sötétben dolgoztunk, hiába forgattunk belsőben, de a hó, a hideg, a sárban dagonyázás soha nem egyszerű. Volt olyan forgatási helyszín, ahol folyamatosan süvített a hideg dunai szél, így fejtörést okozott, hogy oldják meg a hasznos felvételi hangot. "Az évadban van egy olyan epizód, egy ún. bottle epizód, amit költségcsökkentés miatt szoktak forgatni, egy helyszínen, kevés színésszel, olcsón. Na, ez lett az egyik legdrágább epizódunk, szinte minden jelenetben kellett vizuális trükk, sőt, egy ponton úgy volt, hogy egy snittben vesszük fel, ami az elkészítés miatt lett volna drága. A bottle epizódok általában így lesznek tök drágák a végére" - meséli Krigler.
És akkor a sztori szerint a tizedik percben elmegy a villany, amitől szegény Marosi Gábor operatőr akadt ki, mert a világítás megoldása nem olyan egyszerű. Ja, és kitaláltuk, hogy ne legyen benne zene, amitől hirtelen üres lett az egész, és ezt a hangmérnököknek az atmoszférával, a zajokkal kellett helyettesíteniük.
A folytatás, mármint a következő HBO-sorozat úgy néz ki, hogy 2020 előtt nem várható. Krigler hat fejlesztés alatt levő sorozatot emlegetett, "nagyon jó ötletek vannak köztük." A fejlesztés során óhatatlan, hogy az európai vezetőség is beleszóljon a kreatív folyamatba, de hogy az angolok mikor kapcsolódnak be a munkába, az változó. "Ők azt szeretik, hogy amint van egy treatment és kész a sorozatbiblia, akkor küldjük ki nekik, én néha kérek egy kis haladékot, és addig nem látják, míg az első könyv kész nincs." A treatment egy nagyon részletes vázlat, ami tartalmazza a sorozat premisszáját (miről fog szólni), a fontos elemeit, a karakterek leírását, a történetet nagy vonalakban és az első rész részletes cselekményét, érthető tehát, miért akarják látni mihamarabb. "Előfordul, hogy bizonyos dolgok, sztorielemek, történetszálak, vagy akár a megvalósítás maga kérdéseket vet fel bennük, a mostani évadból az 5. és a 7. rész forgatókönyve láttán vakarták a fejüket, de az évek során kialakult köztünk az a fajta a bizalom, hogy ha én azt mondom, hogy ez így remek lesz, akkor elhiszik nekem."
És hogy a Aranyélet 3. évada valóban jó lett-e, az legkorábban október 14-én vasárnap derül ki, amikor is az HBO minden epizódot elérhetővé tesz az HBO GO-n.