- ezeket a mondatokat Megyn Kelly, az NBC reggeli műsorának egyik műsorvezetője mondta, amikor arról beszélgettek, hogy a közelgő Halloweent kezdik tönkretenni azok, akik fennakadnak mindenféle jelmezen. Kelly aztán folytatta, és megemlítette azt az esetet, amikor pár évvel ezelőtt egy fehér bőrű realitysztár Diana Rossnak öltözött be, az arcát pedig befeketítette. “Ki nem szereti Diana Rosst? Egy napra úgy akar kinézni, mint Diana Ross. Nem tudom, hogy ez hogyan lett rasszista Halloween idején.”

Kelly mondatai hatalmas felháborodást keltettek online és a saját tévécsatornáján is, egész egyszerűen azért, mert a műsorvezető megfeledkezett arról, hogy a feketére maszkírozást, azaz angolul blackface-nek egészen konkrét társadalmi és történeti jelentései vannak. Nevezetesen az, hogy a rasszizmus egyik legdurvább megjelenése a tömegkultúrában, amit nem lehet önmagában értelmezni. Főleg egy olyan társadalomban, mint az Egyesült Államok, aminek a története belföldi népirtásokkal és elnyomásokkal van tele, ami párhuzamosan volt egy idegeneket csábító, egy idegeneket rabszolgának behurcoló, és egy idegeneket kíméletlenül kihasználó ország. Ha valaki blackface-t visel Amerikában, az nem azt jelenti, hogy valaki szeretne egy fekete sztárra hasonlítani. Azt jelenti, hogy valaki egy brutálisan elnyomó, az elnyomottakat karikatúrává taposó kultúrát idéz meg.

Ezt tette Megyn Kelly, amikor nem értette, hogy mi a baj ezekkel a jelmezekkel. de a hangzatos szalagcímek ellenére nem ez volt az egyetlen ok, amiért kipenderítették az NBC-től napok elteltével. Kellynek még jutott egy élő adásban előadott bocsánatkérés (“Sosem voltam egy pc ember.”), amit egy újságírókkal szervezett beszélgetéssel követett a blackface témájában. Többet nem jelent meg az NBC műsorán.

Hirtelen nem tudok mondani olyan televíziós személyiséget Magyarországon, akinek bármilyen formában hasonlítana a karrierje Kellyhez. Talán Kálmán Olga áll a legközelebb hozzá, a magyar műsorvezető hasonló vehemenciával tudta kérdezni és megszorongatni a politikai vendégeit az Egyenes beszédben, de akármennyire is szerette volna úgy beállítani a magyar propagandasajtó, sosem tudott akkora botrányhős lenni, mint Kelly. Aki büszkén, önként kijelentett olyanokat az amerikai tévé csúcsidejében, hogy Jézus egy fehér férfi volt. Vagy egy beszélgetős műsorban szemtől szembe rákérdezett Jane Fonda plasztikai műtéteire. “Most tényleg erről kellene beszélni?” - válaszolt neki a színésznő. Még hosszú ideig utálták egymást.

Kelly a komolyabb tévés pályafutását a Fox Newsnál kezdte, 2002-ben, ami még nem volt annyira hihetetlen ámokfutás, mint Trump ideje előtt és alatt, bár a lazán adagolt rasszizmus és az összeesküvés-elméletek már bőven felütötték a fejüket. A jogász végzettségű műsorvezető tizenhárom évig maradt a csatornánál, ahol az egyik legismertebb arc és legnagyobb vonzerő volt. Az NBC 2017 januárjában meglépte azt, amit több média is a csatorna nagy kísérletének tartott: horribilis összegért (nincsen sehol megerősítve, de évi 20 milliós gázsiról beszélnek) átcsábította magához a Trumppal szemben kritikus, az amerikai elnök személyes Twitter-gyűlöletét is kiváltó Kellyt.

Aki aztán az NBC-n elkezdett komolyabb, de valamennyire politikamentes témákkal is foglalkozni, téma volt a Weinstein-ügy, a nők munkahelyi zaklatása, illetve az utóbbiba belebukó kollégája, Matt Lauer is a műsorban. De a műsorvezető még mindig egy megosztó, a jobboldalról középre érkező figura volt. Aki viszont egyre kevesebb és kevesebb nézőt érdekelt a reggeli műsorsávban. Az NBC nagy kísérlete elbukott. Kelly pedig egy szerencsétlen - a Fox Newsbeli idejére egyébként teljesen emlékeztető - reggeli monológ miatt mehetett a levesbe.

De mi is volt ebben a monológban annyira sértő? Kelly azt nem értette, vagy úgy tett, mintha nem értette volna, hogy mi a probléma a blackface-szel, azaz azzal a szokással, hogy egy fehér ember feketének maszkírozza magát. A blackface nem egyszerűen egy sminkelés vagy hajfestés, hanem egy, a XIX. század elején elterjedt szokás volt, az akkor hihetetlen népszerűségnek örvendő amerikai vándorszínházakban, amik szinte kizárólag az akkor főleg rabszolgaként létező feketéket figurázták ki. Az elnagyolt karakterekhez elnagyolt ruházat, cipő, kabát, kalap, hanghordozás, mondatalkotás, és maszkara is járt - fekete arc, fehér szájjal.

Az eredeti nevükön minstrel színházak főleg olyanoknak adtak elő, akik feketékkel nem is találkoztak, ezzel minden egyes gesztus és megszólalás erősítette azokat az előítéleteket, amikkel a tudatlanok és tájékozatlanok találkoztak. Létrejöttek ezeken olyan figurák, amik aztán évtizedekre beágyazódtak az angolszász popkultúrába: elég megnézni régi rajzfilmeket, a Tom & Jerry csak deréktől lefele látszódó, de jellegzetes hangon megszólaló házvezetője pont ilyen karakter. Ezek a figurák mind ostoba, beilleszkedésre képtelen, komikusnak szánt, együgyű ösztönlények voltak, a róluk szóló dalok és monológok így ábrázolták őket, gyakorlatilag infantilizáltak és bagatellizáltak egy komplett népcsoportot, a blackface pedig ennek a szokásnak a legmarkánsabb emlékeztetője.

A feketére mázolás egyébként még nagyon sokáig fennmaradt, még ha a szándékok nem is mindig ezek voltak, az egyik leghíresebb példa az 1986-os amerikai vígjáték, a Soul Man (magyarul: Fehér feketében), amiben a főszereplő azért maszkírozza magát feketének, hogy ösztöndíjat kapjon a Harvardon.

De Hollywoodban ugyanennyire elterjedt a yellowface, azaz amikor fehér színészeket maszkíroznak ázsiainak, mongoltól (John Wayne mint Dzsingisz Kán) japánig (Mickey Rooney az Álom Luxuskivitelben szállodásaként). A rasszista sztereotípiákat ezek is sokszor erősítették, halmozták, és általános nézet az, hogy az akkori filmek mára már értelmezhetetlen pillanatai azok, amikor ezek a karakterek feltűnnek.

Mit lehet ezzel kezdeni Magyarországon? A magyar társadalom számottevő fekete kisebbsége nélkül egy arcfestés hiába ugyanaz, a közvélemény számára nem jelenti ugyanazt, mint az Egyesült Államokban, mert ha így lenne, rég felgyújtották volna a TV2 épületét a Sztárban sztár miatt. Ugyanennyire nem zavar itthon sok vizet a tradicionális amerikai őslakosok ruháiban parádézni, mert míg a nyugati fesztiválokról kezdik kiutálni vagy kitiltani a tollas fejdíszeket, addig a magyar kulturális közeg egy része Cseh Tamásék után indiánost játszik a bakonyi erdőben. És hát érdemes belegondolni, hogy egy komplett generációnak az egyetlen őslakos élménye az volt, ahogy egy bronzra festett szerb származású színész egy német író regénye alapján eljátszotta Winnetou-t.

A legközelebbi magyar problematika az lehet, amikor romákat utánoznak popkulturában, de ennek sincsen akkora népszerűsége itthon, nekem is csak két példa jut eszembe: a Rap revü Rómeó című, harmadrangú tévécsatornákon túlélő, tipikus kétezres évekbeli magyar film Gálvölgyi Jánossal, illetve az Irigy hónaljmirigy Fekete vonat-paródiája, a Csóró a téren. (Az Irigy Hónaljmirigyet és a TV2-t 2003-ban az ORTT elmeszelte a Bazi nagy roma lagzi című műsoruk miatt, amiben a roma közösséget olcsó és béna sztereotípiák szerint mutatták be.) Bár az is igaz, hogy a romaface sosem volt eszköze egy teljes népcsoport elnyomásának.

Akkor szabad a gyereket beöltöztetni mondjuk Morgan Freemannek? Én azt mondom, hogy felőlem beöltözhet bárki bárminek (jó, a Hitler-kisgyereknél rezeg a léc), csak azzal kell tisztában lenni, hogy a gesztus, amivel a gyerekből Morgan Freeman lesz, az hozzájárult ahhoz, hogy a feketéket másodrangú állampolgároknak tekintsék az Egyesült Államokban. Ami tényleg nem az egész világ, de valakit zavarhat. Kelly reggeli műsoros értetlenkedése akkora zavart keltett, hogy rámehetett a karrierje.

(A cikk egy korábbi verziójában a Szőke kóla című film szerepelt a Rap revü Rómeó helyett, de Gálvölgyi János az utóbbiban szerepel, a hiba javítva.)

 Borítókép: Megyn Kelly Fotó: Phillip Faraone/Getty Images for Fortune