Index Vakbarát Hírportál

Megmenti az internet a New York Timest

2018. november 2., péntek 15:02

Ha minden újságnak olyan jül menne, mint a New York Times-nak, akkor becsukhatnának a boltot és elmehetnénk valami tengerpartra nyaralni - írja a blogján a Hardvard egyetemhez tartozó, újságírással és médiakutatással foglalkozó Nieman Foundation. Mindezt annak kapcsán írja a blog, hogy a világ talán legismertebb napilapja csütörtökön kiadta a harmadik negyedéves pénzügyi jelentését, ebből pedig kiderül, hogy a New York Times több mint 600 millió dollárt keresett a digitális előfizetésekből, ezzel jó úton haladva a célja felé, hogy 2020-ra 800 milliót keressen az online kiadással. 

A lap hét éve vezette be a paywall rendszerét, vagyis azt, hogy előfizetéshez köti az online cikkek korlátlan olvasását, jelenleg 2,54 millió digitális előfizetővel bír. A Times vezetése 2014-ben tűzte ki célul, hogy 2020-ra megduplázzák az akkor 400 milliós online bevételt, most pedig úgy tűnik, jó úton haladnak, hogy el is érjék ezt a célt. 

A lap legtöbb bevétele, több mint fele még mindig a print kiadás eladásából és az ebben eladott reklámokból, de folyamatosan és dinamikusan növekszik az online előfizetésekből és reklámokból származó bevétel is.

A New York Times az amúgy eléggé küszködő amerikai lappiac nagy visszatérője, amit a digitális olvasottság és előfizetések felpörgése mellett Trump elnöknek is köszönhet, a botrányhős elnök megválasztása után ugyanis nagyot nőtt az igazság bástyájának szerepében tetszelgő lap olvasottsága. 

Rovatok