Index Vakbarát Hírportál

Nincs visszaélés Vajna szabálytalanul pályázó rádiója körül

2019. január 3., csütörtök 15:39

Nem követett el hivatali visszaélést a Médiatanács, amikor győztesnek hozta ki Andy Vajna szabálytalanul pályázó rádióját, írja a 444.hu. Még 2017 őszén nyert el a Radio 1 csatornát üzemeltető Radio Plus Kft. a Médiatanács békéscsabai 88,9 MHu-es frekvenciára kiírt pályázatát. Akkor a tenderről a 24.hu megírta, hogy szabálytalanul zajlott, mert a pályázó több alaki hibát vétett. 

Hiába nyújtott be keresetet a frekvencián a korábban több mint húsz éven keresztül sugárzó Interax Kft., a Médiatanács Vajna cégét hozta ki győztesnek. Ezután jelentek meg a sajtóban a szabálytalanságokról szóló dokumentumok. Az ügyben az Együttet vezető Szigetvári Viktor tett büntetőfeljelentést hivatali visszaélés gyanúja miatt. Bő egy év után a rendőrség lezárta a nyomozást, amit azzal indokoltak, hogy "a rendelkezésre álló adatok és bizonyítási eszközök alapján" nem tudtak megállapítani bűncselekményt.

A Médiatanács tavalyelőtt még alaptalannak nevezte a feltételezést, hogy a pályázat nem volt szabályos. Néhány héttel később mégis kizárták a Radio Plus Kft.-t a békéscsabai 88,9 MHz-es helyi rádiós frekvenciapályázatból.

A Radio Plus Kft. viszont időközben talált egy másik helyi frekvenciát, miután hálózatba kapcsolódási kérelmet nyújtott be a Csaba Rádióval. Innentől csak azon vitatkoztak, hogy ki használja tovább a Rádió 1 nevet. Ez a név végül Vajnáéké lett, a másik, független rádió pedig Csaba Rádió néven fut. 

Rovatok