Index Vakbarát Hírportál

Új, független médiaportál indult Media1.hu néven

2019. január 8., kedd 12:13

Media1.hu néven indult el ma délben egy új, független oldal, amit Szalay Dániel, a 24.hu médiás szakújságírója jegyez. Szalay 13 éven át dolgozott a Sanománál, ebből az utolsó háromban a 24.hu médiarovatát irányította, azaz saját magát, mert egyedül csinálta az egészet, ami, ahogy az Indexnek elmondta, tulajdonképpen most nagyon is jól jön neki, hiszen az új oldalt is egyedül, saját pénzből hívta életre.

A hazai médiapiac egészen sajátos, az utóbbi tíz évben induló, függetlennek tűnő kisebb site-okról hamar kiderült, hogy vagy nem azok, vagy nem bírták a nyomást, és nem tudtak fennmaradni. A Media1.hu az alapító/főszerkesztő szerint más lesz, mert nincs mögötte nagy infrastruktúra, HR-osztály meg hasonlók, egyfős szerkesztőségről van szó, amit működtetni sokkal könnyebb, mint akár csak egy 5-6 fővel dolgozót.

A Media1 profilja elsősorban a magyar média világa lesz, Szalay naponta frissülő tartalmat ígér a hazai televíziók, rádiók, nyomtatott sajtó, az online és a mobil média legfrissebb híreiről. A későbbiekben interjúkkal, helyszíni tudósításokkal és más exkluzív tartalmakkal, oknyomozásokkal is jelentkezik majd, azaz azt a vonalat viszi tovább, amit a 24.hu-nál megszokhattunk tőle. Apróság, de Szalay távozásával a lap médiarovata is meghalt, tavaly október 31. óta ma, január 8-án jelent meg benne először új cikk, miközben a médiás témákkal Szalay a saját Facebook-oldalán tovább foglalkozott, azaz hír, infó volt, csak nem akadt, aki feldolgozza.

Miután 2018 nyarán távoztam a 24.hu-tól, nagyon sokan jelezték, hogy arra a típusú hírszolgáltatásra, amit az elmúlt években végeztem, továbbra is szükség lenne, és hiányoznak nekik azok a témák, melyeket én dolgoztam fel.

Arra a kérdésre, hogy mégis, miből akarja fenntartani az oldalt (mert rezsi azért van, ugye, a laptoptól a benzinen át az alkalmi fotósok honoráriumán át a szerverköltségig), Szalay azt válaszolta, hogy minimális mennyiségű reklámból, olvasói támogatásokból és meg nem nevezett médiacégektől érkező támogatásokból. Ami egyébként jól hangzik, csak éppen ha nem tudnak az olvasók arról, hogy van ilyen oldal, nemigen találnak rá - erre Szalay azt mondta, hogy a Facebook, a szájhagyomány és a hírgyűjtő oldalakon való megjelenés ezen majd segít.

Az oldal egyébként ránézésre olyan, mint az összes többi híroldal, fent két vezető hír, alatta a fontosabb írások két hasábban majd három képes cikkel elválasztott alsó rész látható (ahová a régebb írások vagy mínuszos hírek kerülnek) - a cikkeket viszont egyelőre egy fő jegyzi, Szalay maga, de reméli, hamarosan lesznek gyakornokok, aztán pedig újabb főállású újságírók. Megkérdeztem, hogy meddig lehet ezt úgy csinálni, hogy nincs belőle pénz, csak elismerő vállveregetés, mire azt válaszolta, hogy fél-egy évig, de persze nem így áll hozzá, hanem hosszú távban gondolkodik.

Szalay Dániel

Több mint 20 éve dolgozik a médiában: a Médiapiac.com és a Marketing&Média újságírója volt, illetve három éven át a Computerworld főszerkesztő-helyettese, de több mint tíz éven át különböző rádiócsatornák (Klubrádió, Petőfi Rádió, Kossuth Rádió) hír- és magazinműsorainak elkészítésében is részt vett szerkesztőként és riporterként. Vipcast Media nevű cége 2009-ben az elsők között indított magyar nyelvű podcastot, vipcast.hu néven. 2015-től a közreműködésével indult el a 24.hu média rovata, aminek 2018 júliusáig újságírója/szerkesztője volt.

Rovatok