Index Vakbarát Hírportál

2019 a háború éve lesz a műsorfogyasztásban

2019. január 10., csütörtök 18:14

Ami a felszínen szimpla üzleti döntésnek tűnhet, egészen jelentős átalakulás előhírnöke lehet. A Disney-Marvel nemrég elkezdte leállíttatni a műsorait a Netflixen, miközben 2019-ben bevezeti a Disney+ nevű saját streamingszolgáltatását. Mindezt úgy, hogy nemrég a cég megvásárolta a Fox teljes fikciós tartalomgyártását és katalógusát, amivel akkora film- és sorozatmennyiséggel indulnak neki az elkerülhetetlennek tűnő 2019-es Nagy Kontentháborúnak, hogy joggal retteghet a Netflixtől az HBO-ig mindenki.

Pár éve még büszkén jelentették be, hogy a Netflix és a Disney szorosan együttműködve, a Bosszúállók mintájára több egymáshoz kapcsolódó, de külön sorozatot is készít a nagy Marvel-univerzum olyan karakterei köré, akik kifejezetten ismertek képregényes körökben, de a mozikban nem igazán váltak be. Mint például a Ben Affleck-féle Fenegyerek, vagy annak a spinoffja, a még borzalmasabb Elektra. Az együttműködésből lett a Luke Cage (2 évad), a Jessica Jones (2 évad), az Iron Fist (2 évad), a Daredevil (3 évad), a Punisher (1 évad), illetve a Defenders minisorozat, ami összehozta a többi sorozat főhőseit. Ráadásul több évad is elképesztően lelkes kritikákat kapott, és még akkor sem tűnt vészesnek a helyzet, amikor drámaian romlani kezdett a színvonal.

A nagy ígéret ugyebár az volt, hogy a Marvel a mozikon kívül szétszórja a licenceit, és hiába adja mondjuk az ABC az Agents of Shieldet, a Netflix pedig a Defenderst, ezek a történetek ugyanabban a világban játszódnak, mint a több száz millió dolláros mozifilmek. Igen ám, de az idő múlásával kiderült, hogy ez nagyjából szemfényvesztés. Egyrészt még egy Disney sem képes olyan logisztikai csúcsteljesítményre, hogy évi 2-3 Marvel-film szereplőit és történetét más különböző produkciókhoz igazítsa, így egy-két kivételtől eltekintve a nagy közös univerzum azt jelentette, hogy a tévésorozatok szereplői néha kikacsintanak a nagyjátékfilmek történéseire, de arra máig várni kell, hogy az Agents of Shield vagy a Defenders karakterei felbukkanjanak a mozikban. Fordítva volt már erre példa, de csak kisebb beugrások történtek, semmi egyéb.

A logisztikai és szervezési rémálom mellett azonban akadt egy másik akadály is, ami az egész "közös univerzum, különböző platformokon" elvet nem csak idézőjelbe teszi, de valószínűleg rövid úton meg is szünteti. A Disney ugyanis hatalmas pénzért megvásárolta a Fox fikciós gyártását és tartalmait, aminek köszönhetően a céghez került a stúdió iszonyatos méretű katalógusa, tele rengeteg ismert sorozattal, filmmel és más műsorokkal. Majd jött a bejelentés, hogy 2019-ben indul a Disney+, a cég saját streamingszolgáltatója, és pár hónappal később a Netflix elkezdte elkaszálni a saját Marvel-sorozatait. Eleinte még érthetőnek tűnt, hogy a borzalmas Iron Fist és a második évadra felfejlődő, de még mindig nem az igazi Luke Cage is a kasza áldozata lett, azonban nemrég azt is bejelentették, hogy az éppen pár hete elindult harmadik évad után törlik a Daredevilt is, ami nem mellesleg a negyedik legnépszerűbb sorozat a Netflixen. És a Netflix tényleg csak nagyon indokolt esetben kaszált el eddig bármit. Eddig.

Mi volt eddig a Marvel/Netflix-együttműködés?

A Netflix azért gyárthatott egy csomó Marvel-sorozatot, mert engedélyt kaptak a licencek használatára. Amikor a '90-es évek közepére kipukkant a képregénylufi, és a Marvel a csőd szélére került, a cég úgy próbált túlélni, hogy eladta különböző filmstúdióknak a karakterei jogait. Így került a '90-es években a Foxhoz az X-Men és a Fantasztikus négyes, a Sonyhoz Pókember, a Universalhoz pedig Hulk. Ezeknek a karaktereiknek a jogait ténylegesen birtokolták is a stúdiók szemben a Netflixszel, amivel a Disney már úgy állapodott meg, hogy csak a licencet használhatják, a jogok viszont náluk maradnak.

Ez megérte a Marvelnek, mert amikor a Netflixszel kezdtek el együtt dolgozni 2015-ben, a Netflix már meghatározó szereplő volt a piacon, de még inkább csak sorozatgyártóként, mint a tévécsatornák konkurenciájaként.  Még nem lehetett HBO Go-előfizetést venni kábeles előfizetés nélkül, és az Amazon sem fordított még akkora figyelmet a streaming részlegének a fejlesztésére, mint most a Prime Video idején, illetve talán még gondolatban sem volt meg a Disney+ ötlete. Azóta megváltozott a helyzet.

Nagy port kavart például, amikor a Disney nyomására a Marvel úgy döntött, hogy jobban háttérbe szorítja az X-Men- és a Fantasztikus négyes-képregényeket, mondván, hogy ezekkel csak reklámot csinálnak a filmes jogokat birtokló Foxnak. Ugyanez az elv vezérelheti most a Netflixet is a Marvel-sorozatok elkaszálásával, hiszen minden egyes Daredevil- vagy Punisher-epizód előtt lepörög a jól ismert Marvel-logó, amellyel gyakorlatilag már a konkurenciát, tehát a Disney+-t reklámozzák a saját felületükön.

Mi lesz a Disney-produkciók sorsa a Netflixen?

Szinte biztos, hogy a Disney szép lassan kivonja a filmjeit és sorozatait a Netflixről, hogy azoknak a Disney+-on adjon helyet, így a Netflix hülye lenne pénzt ölni abba, hogy egy rivális brandjét erősítse a szuperhőssorozatok gyártásával. Pláne úgy, hogy ezeknek a népszerűsége csökkenni kezdett a Netflixen, és egyes kutatások szerint az ilyen típusú sorozatok nézői már alapból előfizetők voltak, tehát szuperhősök nélkül is a platformon maradnak valószínűleg.

Egyelőre hivatalosan nem lehet tudni, mi lesz a Disney-produkciók sorsa a Netflixen, mert a Disney oldaláról is csak óvatos megjegyzések jöttek. A Netflix a jövőben is streamelheti a már elkészült Marvel-sorozatokat a saját felületén, és fogja is. Viszont az továbbra is kérdés, hogy az úgynevezett közös Marvel-univerzum (ezt hívják úgy, hogy MCU=Marvel Cinematic Universe) sorozatos részének mi lesz a sorsa.

A Netflix ugyanis nyáron megvásárolta Millarworld nevű céget, Mark Millar képregényíró saját produkciós irodáját, hogy filmeket és sorozatokat csináljon. Eddig összesen öt Millar-képregény adaptációjának az előkészülete kezdődött el, és a Netflix a Marvelhez hasonlóan közös univerzumba helyezi ezeket, vagyis elkezdték ilyen szempontból a saját kis fikciós világuk kiépítését. Az nem tiszta, hogy a Disney mit tervez a jövőben.

A Disneynek kell a kisképernyő is

Egyelőre óriási a titkolózás a Disney+-on megjelenő tartalmakkal kapcsolatban, de azt már lehet tudni, hogy készül egy Star Wars-sorozat Mandalorian címmel, illetve a Zsivány egyesnek is lesz egy előzménysztorija, de a Marvel-produkciók esetében még csak pletyka, hogy élőszereplős sorozatot kapnának olyan szuperhősök és karakterek, mint Sólyom, a Tél katonája, Loki, Vízió és a Skarlát boszorkány is.  A különbség az eddigi trendhez képest az, hogy ezek a karakterek eddig mind a nagyjátékfilmekben bukkantak fel, nem pedig a képregények B vagy C listájáról lettek előhúzva, mint mondjuk a Runaways (Hulu), az Agents of Shield és Agent Carter (ABC) vagy a Cloak & Dagger (Freeform) esetében, de lehetne mondani a Netflix hőseit is. Bár azzal a képregényeket ismerők joggal vitatkozhatnak, hogy a Punisher, Luke Cage vagy Daredevil C-listás lenne.

A jelenlegi helyzet úgy áll, hogy ha akarna is a Disney kezdeni valami a netflixes karakterekkel, ahhoz minimum 2020-ig várnia kell. A Variety derítette ki, hogy a Netflix és a Marvel olyan szerződést kötött egymással annak idején, amely kiköti, hogy a sorozat elkaszálásának idejétől számított két évben a Disney nem készíthet az érintett karakterekkel új filmet vagy tévésorozatot (kivéve a Punishert, ami nem volt része az eredeti dealnek). Tehát ha a Disney úgy dönt, hogy a Bosszúállók 4 után a következő szupercsapatot Daredevilből és Luke Cage-ból rakná össze, erre nem lesz lehetőségük 2020 végéig.

És akkor ott van még az a nem csekély probléma is, hogy amíg a tévésorozatokat a Marvel TV, addig a filmeket és a Disney+-tartalmakat már a Marvel Studios gyártja, és az iparágban nyílt titok, hogy a két stúdió nagyon nem tud együttműködni a másikkal.

Kontent-, platform- és streamingháború

Egyelőre nehéz megjósolni, hogy 2019 a szórakoztatóiparban pontosan milyen háború éve lesz, de az erősen valószínűsíthető, hogy a Disney streamingplatformja durva mozgásokat eredményezhet a piacon. Már most is problémát okoz, hogy mire az iparági trendek utolérték a cord cutter generáció igényeit, a 30-as éveibe lépő korosztály kezd visszatérni a torrentezéshez, hiszen mi értelme lemondani a tévéelőfizetést, ha a végén ugyanannyit fizetünk havonta az HBO Go-ért, Netflixért, Amazon Prime-ért, Huluért, Youtube Premiumért, és mostantól a Disney+-ért is. Arról meg ne is beszéljünk, hogy hasonlóan beszállna ebben a piacba a Facebook és az Apple is.

A Netflix nagyon jól meglesz a Marvel nélkül is, ahogy a Disneynek sem jelent gondot, hogy egy ideig nem használhat pár szuperhőst. Pláne úgy, hogy a Fox-deallel visszaszerezték a Fantasztikus négyes és az X-Men jogait, vagyis még csak az sem jelent problémát, hogy Chris Evans (Amerika kapitány), Robert Downey Jr. (Vasember) vagy Chris Hemsworth (Thor) távozásával nem lesz kikkel pótolni a legismertebb szuperhősöket. Egyszerűen annyi fog történni, hogy a filmekhez egyébként is csak nagyon lazán kapcsolódó Netflix-sorozatokat a kánonon kívül helyezik, és a jövőben koncentráltabban foglalkoznak azzal, hogy a filmekhez ténylegesen, és ne csak papíron kapcsolódó tévésorozatokat gyártsanak.

Az egyedüli problémát az jelentheti a jövőben, hogy a Disney+ a hírek szerint családbarát lesz, és nem akarnak 18 pluszos tartalmakat. Viszont a Netflix-sorozatok népszerűségét épp az adta, hogy a mainstream filmekkel és sorozatokkal ellentétben jóval felnőttesebb hangnemet ütnek meg. Egy Punishert vagy Pengét értelmetlen családbarátra csinálni, és hatalmas ziccert hagy ki a Disney, ha a jövőben minden Marvel-produkció korhatáros besorolás nélkül készülne. És ott van még az a probléma is, hogy a Foxtól érkező, brutális méretű katalógusban bőven akad korhatáros produkció, és hülye lett volna a Disney dollármilliárdokért felvásárolni a konkurenciát, ha annak minden kis apró termékéből ne akarna pénzt keresni.

Persze egyelőre a "családbarát Disney+" koncepciója is csak iparági pletyka, amit az eddigi nyilatkozatokra és a berendelt produkciókra alapoznak. A Disney még megpróbálkozhat azzal, hogy a felnőttesebb tartalmait átirányítja a Hulura, amelynek most már többségi tulajdonosa a Fox-tranzakció miatt. A gond csak az, hogy a Hulu jelenleg olyan speciális helyzetben van, hogy a többségi tulajdonos (60%) Disney mellett tulajdonrésze van még benne a Comcastnek (NBC-n keresztül 30%) és az AT&T-nek (a Warneren keresztül 10%) is. Ezek közül a Comcast az, ami látványosan kimaradni készül a kontentháborúból, vagy legalábbis más utakon jár, az AT&T-nek meg ott van az HBO Go. Elképzelhető, hogy a Disney megpróbálja kivásárolni az említett cégeket a Huluból, hogy legyen egy felnőttesebb streamingszolgáltatásuk is, azonban a magyarral ellentétben az amerikai gazdasági versenyhivatal annyira nem szokta szeretni, ha felborul az egyensúly a piaci versenyben, vagyis baromi nehéz lenne elintéznie a Disneynek, hogy a többiekkel szemben ne egy, hanem két előfizetős szolgáltatása legyen a piacon.

Éppen ezért 2019 egyértelműen arról szólhat majd, hogy a nagy szórakoztatóipari cégek szép lassan leosztják egymás között a piacot, és talán 2020-ra már egyértelművé válhat, hogy hány erős szereplő marad a piacon a Netflix, az HBO Go és az Amazon Prime mellett. De a játék csak akkor kezdődik el igazán, amikor a Disney begyújtja a rakétákat.

(Borítókép: Bosszúállók. Fotó: Fórum Hungary)

Rovatok