Index Vakbarát Hírportál

Idén is sámlit osztanak Andrassew Iván emlékére

2019. január 11., péntek 15:03

Halálának évfordulóján idén is díjátadással emlékeznek Andrassew Ivánra, a Népszava publicisztikai rovatának 2015-ben elhunyt vezetőjére.

"Ivánt sokan szerették, amiért íróként, publicistaként, riporterként, polgárjogi aktivistaként egyaránt a tisztességes cselekvés lehetőségeit firtatta és mutatta fel. Az emlékének ápolására alakult társaságunk ezért minden évben kitüntet valakit, aki ugyancsak ezt az utat járja" – írta korábban az Andrassew Iván emlékét ápoló civil  társaság.

A Sámli-díjat ezúttal is annak ítélik, aki az egykori író és újságíró szellemi örökségét a legméltóbban viszi tovább. A győztes Andrassew sámligyűjteményének egyik darabját kapja meg idén is, valamint némi pénzhez is jut. "Azt tüntetjük ki ezzel az emelkedett horizontot biztosító tárggyal, aki munkásságával továbbviszi az andrassewi örökséget" – írják.

A díjkiosztó január 14-én, hétfőn, adják át a Dob utcai Spinoza Színházban. A Sámli-díj átadása előtt Wahorn András zenél és beszél majd Andrassew faragványairól, Láng Balázs Andrassew-írásokat fog felolvasni, Pétefy Gergely pedig az írói és újságírói pályáról beszélget Kácsor Zsolttal, Konok Péterrel és Szentesi Évával.

Ezen az estén mutatják majd be az Andrassew - Iván könyve című kötetet is, amelyben versek, novellák, cikkek és interjúk foglalják össze a szerző életművét. "Írások nemcsak Andressewtől, de Andrassewről is" – magyarázzák a szervezők.

Az Andrassew Iván emlékére alapított Sámli-díjat tavaly az Oltalom Karitatív Egyesület kapta, az azt megelőző évben pedig Scipiades Erzsébet.

Rovatok