Index Vakbarát Hírportál

Díjat kapott interjújáért az Index újságírója

2019. március 14., csütörtök 19:12 | aznap frissítve

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége március 14-én kiosztotta a Magyar Sajtódíjakat. Idén először adták át a Földes Anna-interjúdíjat, amit az Index munkatársa, Biró Marianna kapott meg. Biró a díjat a 168 Órában megjelent, David B. Cornsteinnel, az Egyesült Államok budapesti nagykövetével készített interjúja miatt kapta meg, amit a Közép-európai Egyetem (CEU) kivonulásának bejelentése után készített 2018-ban.

A Magyar Sajtódíjat idén Doros Judit, Nagy József, illetve a Szabad Pécs szerkesztősége kapta meg.

A MÚOSZ Környezetvédelmi Szakosztálya Soó Rezső-díját Csávás Sándor, az MTI nyugalmazott munkatársa, a kulturális szakosztály Virág F. Éva-díját Pálos Máté, a Magyar Narancs munkatársa, a Gazdasági Újságírók Szakosztályának díját Gazdasági újságíró díját Ács Dániel, a 444.hu munkatársa kapta.

A MÚOSZ életműdíját, azaz az Aranytollat idén Balogh Mária televíziós újságíró, az MTV volt munkatársa, Emőd Pál gazdasági újságíró, Gáti Julianna, a HVG egyik alapítója, egészségügyi újságíró, M. Lengyel László külpolitikai újságíró, a Népszabadság volt és az MTI jelenlegi munkatársa, Ocskay Zoltán autós újságíró, a Veterán Autó és Motor felelős szerkesztője, Tanács István, a Népszabadság volt szegedi tudósítója, Urbán Tamás fotóriporter és Fodor István határon túli magyar újságíró, a vajdasági Magyar Szó nyugalmazott munkatársa kapták.

A 90. életévüket betöltött újságírók a Vastoll díjat kapták, név szerint: Asbóth László, Bányai Gyula, Boros Lászlóné, Gáti Sándor, Kas László, Kéri Elemér dr., Kovács Aranka, Mitzki Ervin, Petri Sándor, Sütő Mihályné, Szántó Róbertné és Tóth Andor.

Rovatok