Index Vakbarát Hírportál

Trump megint kiborult egy paródia miatt

2019. március 18., hétfő 08:52

Donald Trump szerint az amerikai Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) igazán megpiszkálhatná az az egyoldalú médiafigyelmet, amit ő kap, írta Twitteren az amerikai elnök vasárnap.

Trump szerint hihetetlen, hogy az olyan műsorok, mint a Saturday Night Live, rendszeresen belészállhatnak anélkül, hogy meg kelljen említeniük "a másik oldalt". Felmerült benne a kérdés, hogy az FCC vagy az FEC, az amerikai választási bizottság megnézhetné a dolgot, hiszen biztos összejátszanak a demokratákkal és persze Oroszországgal. Trump azzal fejezte be az üzenetét, hogy 52 százalékon áll az elfogadottsági indexe.

A Gallup szerint Donald Trump tetszési indexe 39 százalékon áll, írja a The Wrap.

Trump azért borulhatott ennyire ki, mert helyi idő szerint szombat este láthatta a Saturday Night Live című szkeccsműsor egyik ismétlését. Az SNL-ben rendszeresen parodizálják az amerikai elnököket Gerald Ford óta, Trumpot pedig a groteszken csücsörítő, barnára mázolt Alec Baldwin alakítja már évek óta. Az ismétlésben leadták az It's A Wonderful Trump című jelenetet, ami az It's A Wonderful Life című karácsonyi film mintájára arról szól, hogy a főszereplője elképzelheti, hogy mi lett volna, ha nem lett volna elnök belőle. A jelenetben Trump botrányainak több főszereplője is feltűnik (Matt Damon mint a Legfelsőbb Bíróságba jutó Brett Kavanaugh), de mindnek sokkal boldogabb az élete.

December 15-én, amikor a jelenet először lement a tévében, Trump ugyanúgy kikelt magából, és akkor feltette a kérdést, hogy a bíróságra kellene vinni az egyoldalú tudósításokat és a demokraták reklámait, mert nem biztos hogy legálisak.

Rovatok