Index Vakbarát Hírportál

A Waczak szálló lett minden idők legjobb brit szitkomja

2019. április 10., szerda 11:52

A brit Radio Times a Waczak szálló című sorozatot választotta minden idők legjobb brit szitkomjának, írja a Guardian

A lap húszas listája 42 tévés szakember szavazata alapján állt össze. Az első helyet az 1975-ben bemutatott Waczak szálló szerezte meg, amely bár mindössze két évadot élt meg, még ma is gyakori hivatkozási pont a sorozatmániások köreiben.

A Waczak szálló 12 részét két szériában adták le: az elsőt (John Howard Davies rendezésében)  1975-ben, a másodikat (Bob Spiers rendezésében) 1979-ben. A sorozat 1975. szeptember 19-én került adásba a BBC2-n. A Waczak szállót már egy 2017-es szavazáson is minden idők legjobb brit szitkomjának választották.

A lista második helyezettje a Father Ted lett, a harmadik helyre az Én, Alan Partridge került, a negyedik a Rowan Atkinson-féle Fekete vipera lett, az ötödik pedig a Papák haptákban. A legjobb tízben ott van még többek között a Szemesnek áll a világ, a Bevarrva és a Pusszantlak, drágám! is.

Galla Miklós a Waczak szálló első magyar televíziós sugárzása előtt így beszélt a sorozatról:

Rovatok